Lengyelországot is felvették a „nácitlanítandó” országok közé az oroszok

A lengyel vezetők “rákos daganatnak” titulálták Oroszországot, erre lehet ez a reakció. Az Állami Duma, az orosz parlament alsóháza azt javasolja, vegyék fel Lengyelországot is a „nácitlanításra” szoruló országok listájára. A hír az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi oldalán jelent meg – számolt be róla a 444.hu. Korábban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Telegraphnak azt mondta, hogy Oroszországot „egész Európára halálos fenyegetést jelentő rákos daganatnak” tartja, Andrzej Duda lengyel elnök pedig azt, hogy Oroszország kénytelen lesz kártérítést fizetni Ukrajnának. Oleg Morozov, az Állami Duma ellenőrző bizottságának elnöke szerint a fentiek…

Tovább olvasom

Beiktatták Novák Katalint, aki beszédében elítélte az orosz háborút

“Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk” – jelentette ki az új államfő. Szombaton iktatták be Novák Katalin köztársasági elnököt. Mint az a HVG tudósításából kiderül, az ünnepség a Kálvin téri református templomban kezdődött egy ökumenikus istentisztelet formájában. Utána a Kossuth térre vonult a nagyérdemű, ahol a Balázs János és Kádár Viktória zongoraművészek, Rúzsa Magdi, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Angelica leánykar mutatta be produkcióját. Ezek után tartotta meg beszédét Novák Katalin, amelyet többek közt Orbán Viktor és felesége, Áder János, Kövér László, Varga Judit, Gulyás Gergely, Kövér…

Tovább olvasom

Bíróság elé állítják az első orosz katonát az ukránok

Ukrajna bejelentette, hogy bíróság elé állítják az első orosz katonát egy 62 éves férfi halála miatt az ukrajnai Szumi régióban. A főügyészség közölte, hogy vádat emelt Vadim Sishimarin, a moszkvai terület 4. páncélos Kantemirov hadosztály 32010-es katonai egységének parancsnoka ellen. A nyomozás szerint a 21 éves orosz február 28-án a Szumi terület Csupahivka falujában megölt egy fegyvertelen 62 éves lakost, aki az út szélén kerékpározott. A közlemény szerint az orosz erők egy lopott autóval hajtottak be a faluba. Útközben láttak egy hazafelé tartó férfit, aki telefonon beszélt. Hogy az ne…

Tovább olvasom

Putyin: Oroszország csak megelőző csapást mért a támadni készülő Ukrajnára

Az elnök a győzelem napján mondott beszédében a második világháborúhoz hasonlította a mostani harcokat. Éles párhuzamot vont egész győzelem-napi beszédében az orosz elnök a második világháború, illetve az Ukrajna elleni invázió között – tudósított a HVG.hu. Vlagyimir Putyin nem beszélt hosszan a moszkvai Vörös téren, csupán néhány tételmondatot sorolt el. Putyin beszédében azt mondta, a jelenleg Ukrajnában zajló háború „ugyanaz, mint a 77 évvel ezelőtti”, hiszen szerinte akkor is nácikkal és banderistákkal kellett felvenni a harcot az orosz seregnek. Putyin beszédében azt mondta: Oroszország megelőző csapást mér a nyugati támogatással Oroszország…

Tovább olvasom

Ellentámadásba fogott az ukrán hadsereg Harkivnál 

Sikeresnek látszó ukrán offenzíva zajlik Harkivnál, amelynek a célja várost bombázó orosz tüzérség lőtávolon kívülre szorítása – írja a brit Nemzetközi Hadtudományi Intézet (ISW) szombati jelentésében. Oroszország legalább egy T90-es tankot veszített a harcokban, akadozik a rubel bevezetése a megszállt területeken. Több falut is visszafoglalt az ukrán hadsereg Harkiv közelében, ezzel úgy tűnik, hogy széles körben megpróbálják kiszorítani az orosz tüzérséget a város közeléből, hogy ne tudják azt bombázni – írja a brit Nemzetközi Hadtudományi Intézet. A jelentés kiemeli, hogy az ukrán hadsereg nem egyetlen gyenge ponton előretörve végzi az…

Tovább olvasom

Az ukránok szerint a háború már Magyarországot is érinti

„A kárpátaljai orosz rakétacsapások azt mutatják, hogy a háború nem csupán Ukrajnát, hanem Magyarországot is érinti, bármennyire is próbálják mindezt figyelmen kívül hagyni Budapesten” – jelentette ki Oleg Nikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője csütörtökön. Nikolenko hozzátette, hogy szerinte Magyarország azzal, ha segítene megállítani Oroszországot Ukrajnában, magát védené – számolt be a HVG. Kárpátalját kedden érte orosz rakétatámadás, Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára pedig ezzel kapcsolatban szerdán azt mondta, hogy jó döntés volt a kormánytól, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának.

Tovább olvasom

Fél éven belül beszüntetné az orosz kőolajvásárlást az EU

Többek között ez is szerepel az új szankciós csomagban, arról nincs egyelőre szó, hogy Magyarország felmentést kapna. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán reggel az Európai Parlament plenáris ülésén ismertette az EU hatodik szankciós csomagját – számolt be róla a HVG.hu. A csomagot, amelyet ma vitatnak meg a tagállamok EU-hoz akkreditált nagykövetei, a következők alkotják: További személyeket vesznek fel azok listájára, akikkel szemben beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelnek. Ezek a személyek olyan magas rangú katonatisztek és más személyek, akik háborús bűnöket követtek el Bucsában. Kizárják a nemzetközi banki…

Tovább olvasom

Ferenc pápa: Orbán azt mondta, május 9-én véget ér a háború

Az áprilisi találkozójuk során mondta ezt a miniszterelnök, de a pápa pesszimista. Az olasz napilap, a Corriere della Sera újságírójának adott interjút Ferenc pápa, aki főleg az Ukrajna elleni orosz agresszióról beszélt – szemlézte a cikket a 444.hu. Azt mondta, a béke érdekében kész találkozni Moszkvában Putyinnal. „A háború első napján felhívtam Zelenszkij ukrán elnököt telefonon. Putyint viszont nem hívtam. Egyértelmű gesztust akartam tenni, amit az egész világ lát, ezért elmentem az orosz nagykövethez. Magyarázatot kértem, és azt, hogy hagyják abba. Amikor már húsz napja tartott a háború, megkértem Parolin bíborost, hogy adja…

Tovább olvasom

Nem aratott osztatlan sikert a magyar oroszpárti tüntetés

Nagyjából 200 ember sorakozott fel szombat délután a Szabadság téri szovjet emlékmű előtt, hogy kiálljanak az Ukrajnát lerohanó Oroszország mellett. Az eseményt többször is törölte a Facebook, de a szervezők újra és újra meghirdették. A tüntetésen többnyire orosz és magyar zászlókat lengettek, de volt, aki a rabszolgatartó államokat jelképező konföderációs zászlóját vitte magával. A szervezők az esemény leírásában azt az orosz propagandából átemelt tételt hangoztatták, hogy „az USA, és a NATO jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére”, majd az Ukránoknak nyújtott fegyverszállítmányok leállítását követelték, valamint az „orosz biztonságpolitikai követelések érvényesítése érdekében” szorgalmazták a…

Tovább olvasom

Oroszország folyamatosan kibertámadásokat zúdít Ukrajnára

Az orosz kormányzathoz köthető hackerek számos kiberműveletet hajtottak végre Ukrajnával szemben az orosz hadművelet és online propagandakampányok támogatására – derült ki a Microsoft szerdán ismertetett jelentéséből. Az amerikai számítástechnikai óriáscég által közzétett adatok szerint a hackertámadások az eddig ismertnél nagyobb szerepet játszottak a konfliktusban. A szakemberek szerint a február 24-én kezdődött orosz hadműveletet megelőzően egy évvel indult digitális támadások özöne feltehetőleg egy sor különböző katonai bevetés alapjául szolgált a háború dúlta országban. A Microsoft közölte, hogy február 23. és április 8. között 37, károkozó kibertámadást regisztrált Ukrajnában. Szakértők szerint a…

Tovább olvasom