Wellness központ, konferencia központ, sport központ és rehabilitációs lehetőség. Ez így együtt jól fogja szolgálni az itt élőket és az ide látogatókat is. Sok rendezvényen megéltük, hogy nincs elég szálláshely, alig várom, hogy ez itt megnyithassa kapuit – mondta Kállai Mária 2022. márciusában, a szálloda ünnepélyes alapkőletételén. A zöldterületen készülő, százötvenöt szobás, háromemeletes, négycsillagos szálloda a fenntarthatóság jegyében készül: a “Tiszakavics” elnevezésű komplexum hasznosítja majd a megújuló energiaforrásokat, valamint a geotermikus- és a napenergiát is. A Magyar Építők cikkéből az is kiderül, hogy a 17 ezer négyzetméteren épülő szálloda 155 szobájából 123…
Tovább olvasomCímke: Holt-Tisza
Közös jeges csobbanás a Holt-Tiszába
A Szolnok-Tisza Rotary Club szervezésében a már hagyományosnak számító újévi csobbanás volt a szolnoki holt-tiszai vízisporttelepen. A szokatlanul jó időben idősebbek, fiatalok és gyermekek is csobbantak a nagyjából 5 fokos vízben. Mint a club közösségi oldalán megírta, a csobbanáson több rekordot is felállítottak: idén már 41 csobbanó volt, a legfiatalabb csobbanó 6 évesen merítkezett meg a friss vízben és ráadásként idén két Rotary-kormányzó is csobbant! Mint megírtuk, a kiváló sportember, Nagy Viktor is ősz óta majdnem minden nap megmártózik az egyre hidegebb Holt-Tiszában. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Euróba-bajnok egykori…
Tovább olvasomA világbajnok szinte minden nap beleveti magát a jéghideg vízbe
Ősz óta majdnem minden nap megmártózik az egyre hidegebb Holt-Tiszában Nagy Viktor. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Euróba-bajnok egykori pólós október végén azt közölte közösségi oldalán, hogy: “Egy hónapja szinte minden nap csobbanok a Holt-Tiszàban, hogy teszteljem a módszert és magamat. Ma 12 fokos volt a víz, de a célom az, hogy jegek között ússzak.” Október közepén azt írta: “Sokan kérdeztétek, hogy miért megyek bele a hideg vízbe minden nap? Wim Hof könyve magával ragadott és kiváncsi voltam, hogy működik-e. Három hónapja hideg zuhannyal kezdtem, most, hogy lehűlt a Holt-Tisza…
Tovább olvasomNyakzó hálót találtak a Holt-Tiszában, keresik a tettest -VIDEÓ
Szombat éjszaka, október 8-án a halőreink nyakzóhálót találtak az Alcsi Holt-Tiszában – számolt be róla a Tisza Horgászegyesület Facebook oldalán. A háló a holtág teljes szélességében lett kifeszítve a Kertész úti szakaszon. A hálót elhelyezőket tetten érni a körülményekre tekintettel nem sikerült ( közvetlen vízparti ingatlankapcsolatú stégről kiinduló feltételezett elkövető ), de a rendelkezésre álló információk, videófelvételek birtokában megtörtént a feljelentés a rendőrség és a halászati szakhatóság felé. Az egyesület arra kéri a horgásztársat, akinek szívügye a Holt-Tisza és fontos neki a benne lévő halállomány megóvása, akkor hasonló cselekedettel kapcsolatos…
Tovább olvasomJeges csobbanással indult az új év a szolnoki Holt-Tiszánál
Szombat délután ismét megrendezték a Rotary Jótékonysági Jeges Csobbanást az új év első napján. “Az egészséges évkezdés jegyében egy tökéletes délután receptje: szervezz 7 km futást egy kis jeges csobbanással fűszerezve a szolnoki Holt-Tiszára!” – írja az eseményről készült Facebook-beszámolójában a Szolnok-Tisza Rotary CLUB. “A tavaszias napsütéshez adj hozzá 12 futót, 23 jeges vízbe csobbanót és 2 futó-csobbanót, majd keverd össze jól a Rotary Jótékonysági Jeges Csobbanásban! Ha az elegyből kitűnik a 16 éves diák és a 66 éves nyugdíjas, az jelzi, hogy jó úton haladsz, sőt, ha 4 hölgy…
Tovább olvasomElkezdett befagyni a Holt-Tisza, de szigorúan tilos és veszélyes a jégre merészkedni
Egyáltalán nem egyenletes a jégréteg és legfőképpen nem biztonságos vastagságú. A következő napok időjárását elnézve nem is lesz elég idő ahhoz, hogy megfelelő mértékben befagyjon. A részletekről a Szolnoktv.hu adott hírt. Még csak a kacsákat bírja el. Ők lépdelnek a jégtábla szélén, hogy onnan ugorjanak a hideg vízbe picit lubickolni. Bár az első jégfoltok megjelentek a Holt-Tiszán, ránézésből is megállapítható, hogy rálépni tilos és életveszélyes. A jégre lépésnek szigorú írott és íratlan szabályai vannak. A biztonság mindenek felett. Az első és legfontosabb, hogy legalább 12 cm vastagnak kell lennie a…
Tovább olvasomVégre rendeződhet a holt-tiszai stégek helyzete
Hosszú távra szeretné újrakötni a stégbérleti szerződéseket a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a vagyonkezelésében lévő Alcsi-Holt-Tiszán – jelentette be Lovas Attila, a Kötivizig igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Szolnokon – derül ki az alfodhir.hu portál cikkéből. A korábban kelt bérleti szerződések ez év végén lejárnak. A Kötivizig a szerződések újrakötésének, esetenként pályáztatásának keretében – szoros együttműködésben az Alcsi-Holt-Tiszáért Közalapítvány kuratóriumával és a halászati jog gyakorlójával, a Tisza Horgászegyesülettel – rendezni kívánja az eddig rendezetlen sorsú, elhanyagolt vagy gazdátlan létesítmények helyzetét. Ennek részeként sor kerül a gazdátlan, felhagyott stégek elbontására, a stégek számozásának, szerződéseinek…
Tovább olvasom