Mint ahogy elsőként megírtuk a megyében, a felzárkózó településeken futnak tovább az első Mol Bubi kerékpárok. Az ország legszegényebb falvaiban futnak tovább a korábbi Mol Bubi kerékpárok, melyeket a Felzárkózó Települések programban dolgozó karitatív szervezetektől lehet kölcsönözni. A Budapesten hét éven át használt járművek a feliratok eltávolítása után eddig hetvenhét településen váltak elérhetővé, hogy a legelesettebb családok munkába, iskolába járását, hétköznapi ügyintézését segítsék. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a modellváltás után 2000 darab, elsőszériás Bubi-kerékpárt adományozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. A közösségi közlekedésből kivont, de az erős vázszerkezete és a…
Tovább olvasomCímke: kerékpár
Kerékpártulajdonost keresnek
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik, és várják a sértett jelentkezését. A Szolnoki Rendőrkapitányság a 16010/52/2023. bü. számon lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy újszászi lakos ellen. Ahogy arról korábban beszámoltunk a szolnoki rendőrök január 6-án tetten értek egy 34 éves férfit, aki az újszászi MÁV állomás kerékpártárolójából éppen kerékpárt akart eltulajdonítani. Tekintettel arra, hogy a bicikli tulajdonosa jelenleg ismeretlen a nyomozóhatóság előtt, a rendőrök azt lefoglalták. A kerékpár Blackwood Cruiser feliratú, fekete színű, hátsó csomagtartóval és világítással felszerelt, továbbá elől fekete színű kosárral valamint sárvédővel ellátott.…
Tovább olvasomTársasházból lopott, a rendőröknek azt mondta, hogy csak kölcsönvette
Egy 34 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. november 22-én 8 óra és 17 óra között bement egy szolnoki társasház földszintjére és onnan magával vitt egy közel százezer forint értékű kerékpárt. A férfi a délutáni órákban sem tétlenkedett, hiszen 16 órát követően ismét visszament a társasházba, akkor egy rózsaszínű babakocsit tolt ki. Bejelentéseket követően a rendőrök még aznap este azonosították, elfogták és két rendbeli lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. A nyomozók kérdésére, hogy miért vitte el a babakocsit és a kerékpárt, a terhelt meglehetősen furcsa…
Tovább olvasomIttasan kerékpározott, baleset lett a vége
Egy 27 éves helyi lakos közlekedett kerékpárral Törökszentmiklós belterületén november 22-én a délutáni órákban. A férfi a kerékpárja csomagtartóján szállított egy 23 éves lajosmizsei nőt. Haladása során a kerékpáros figyelmen kívül hagyta a részére kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát, behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött a védett úton közlekedő személygépkocsinak, írja a police.hu. A baleset következtében a kerékpáros és utasa elestek és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A rendőri intézkedés során megállapítást nyert, hogy a kerékpáros alkoholos állapotban vett részt a közúti közlekedésben,…
Tovább olvasom48 millió kilométernyi autós utazást és 8 millió kg széndioxid-kibocsátást váltottak ki a TIER mikromobilitási megoldásai
Az elektromos kerékpárok és e-rollerek jelentős egészségügyi és környezeti előnyeit mutatják meg a TIER Mobility új kutatási eredményei. A világ vezető mikromobilitás szolgáltatójának új fenntarthatósági stratégiájában közzétett adatok szerint a vállalat az elmúlt években 48 millió kilométernyi autós utazás helyettesítését tette lehetővé, klímasemleges megoldásai pedig 8 millió kilogramm CO2-kibocsátást váltottak ki. A TIER vállalati fenntarthatósági stratégiájának közzététele kapcsán 22 ország forgalmi adatait elemezte és ezek alapján határozta meg a következő évek fenntarthatósági és környezetvédelmi célkitűzéseit. A stratégiában publikált új adatok alapján a TIER eredményesen lép fel a klímaváltozás ellen. A…
Tovább olvasomSzombaton kezdődnek az Európai Mobilitási Hét programjai Szolnokon
Az Európai Mobilitási Hét a kontinens legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya, egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az észszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt, erre utal az idei év mottója is: “Hangold össze!”. A Szolnokon tervezett programok: Szeptember 17-én 8 órától az Élmények két keréken! elnevezésű tudás-élmény alapú kerékpáros programok és sportversenyek az általános- és középiskolásokat szólítja meg, ahol a hagyományos sportágak mellett ezúttal sem maradnak el a különlegességek. Még ugyanezen a napon, szombaton 10 órától Hangold össze! Közlekedj fenntarthatóan! Légy környezettudatos! mottóval indul a környezetbarát eszközök használatát népszerűsítő rendezvény. Végül…
Tovább olvasomMeggondolta magát Túrkeve polgármestere – mégsem a Ligetben lesz a bringapark
Ahogyan az már korábban is tudható volt, megközelítőleg húszmillió forintos támogatásból bringapark épül Túrkevén. A park megvalósításával kapcsolatban már csak a helyszín volt kérdéses, egészen a mai napig. Lehetséges helyszínként felmerült a Liget, a strand, illetve a Sirály út melletti park. Sallai R. Benedek a Túrkeve polgármestere most a lakossággal egyeztetve döntött a leendő park helyszínéről, ezzel visszavonva korábbi döntését. Nem tagadom, hogy a tervezőkkel (…) egyetértve a Ligetet tartottam erre legalkalmasabbnak és most is azt gondolom, hogy a források felhasználásának céljait az a helyszín szolgálná legjobban. -olvasható a településvezető…
Tovább olvasomPéksütemény és kávé várja a szolnoki bringásokat a Kossuth téren
Az előző évekhez hasonlóan, Szolnok idén ősszel is rendkívül fontosnak ítéli meg a szolnoki kerékpáros turizmus és a város kerékpárút-hálózatának népszerűsítését, ezért csatlakozik a Magyar Kerékpárosklub Bringázz munkába és suliba országos kezdeményezéshez. A hagyományokat követve, városunkban immár hetedik alkalommal, 2022. szeptember 22-én reggel 06:30 és 08:30 között a Kossuth téren várja a kerékpárral közlekedőket egy frissítő gyümölcslé, egy meleg kávé, péksütemény, gyümölcs, zene és garantált jó hangulat. A Szolnok Rendőrkapitányság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott rendezvényhez, melynek keretében kiegészítő szolgáltatásként többek között szemléletformáló programokat és „BikeSafe” kerékpár-regisztrációt is…
Tovább olvasomMásfél percenként gördül le egy újabb kerékpár a tószegi gyártósorról
20 évvel ezelőtt gördült le az első kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában, ahol eleinte hagyományos közép- és felsőkategóriás kerékpárokat készítettek, mára azonban 98 százalékban elektromos prémium- és felsőkategóriás biciklik gördülnek le a gyártósorról és jutnak el több mint 30 országba. Az üzemben másfél percenként készül el egy újabb kerékpár, várhatóan még idén elérik a 3,5 milliós darabszámot. A kerek évforduló alkalmából megrendezett ünnepségen részt vett Francesca Gamboni, az Accel Group ellátási lánc vezérigazgató-helyettese , aki elmondta, hogy a Covid-19 járvány hatására Európa-szerte megnőtt az igény a kerékpározás és…
Tovább olvasomA legjobb trükköt is díjazták a szolnoki BMX versenyen
Szolnokon van egy lelkes fiatal, Katona Gergő, aki idén második alkalommal szervezte meg a Summer Jam elnevezésű, BMX és roller versenyt. Az eseménynek az Aranyi Sándor utca végén található BMX pálya adott otthont, ahol amatőr és profi kategóriában mérhették össze tudásukat a versenyzők. Tavaly több volt a BMX-es, idén inkább a rolleresek voltak nagyobb számban. Szolnokon kívül Martfűről, Rákóczifalváról, Ceglédről és Abonyból is érkeztek résztvevők. A korosztály is nagyon vegyes volt, 10 éves kortól egészen 35 éves korig akadtak versenyzők. -mondta el a szombati rendezvényről a Szol24 megkeresésére Katona Gergő,…
Tovább olvasom