Hihetetlen: Szakaszt nyert, majd kilőtte a szemét a pezsgősdugóval a kerékpáros, valószínűleg nem versenyezhet – videó

Óriási sikert ért el az eritreai versenyző, ám nem sokáig élvezhette a diadalt, mert kórházba kellett szállítani a pezsgősdugó okozta szemsérülés miatt. Valószínűleg, véget is ért számára a Giro. Biniam Girmay az első fekete-afrikai kerékpáros, aki valaha szakaszgyőzelmet aratott a Giro d’Italián. Keddi rekordjának mégsem örülhetett sokáig, mert az eredményhirdetésen véletlenül kilőtte a szemét a pezsgősdugóval. A csapatorvos szerint az eritreai sportoló semmit sem látott a baleset után, muszáj volt kórházba vinni, ahol kiderült, hogy bevérzett az elülső szemcsarnoka. Mint mondta, ez nem veszélyezteti magát a szemgolyót, de azért fontos…

Tovább olvasom

Kerékpárosokat sodort el egy autó Kunszentmártonban

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt indított eljárást egy mesterszállási lakos ellen – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a 31 éves sofőr személygépkocsival közlekedett Kunszentmártonban, a Babits Mihály úton 2022. március 27-én a reggeli órákban. A férfi az Öcsödi út kereszteződéséhez érve nem adott elsőbbséget a kerékpárúton közlekedő helyi lakosnak és járművével a bicikli hátsó kerekének ütközött. A kerékpáros nekisodródott a mellette haladó biciklisnek, aki elesett a kétkerekűvel és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Súlyos sérülést szenvedett az elsőbbséget meg nem adó kerékpáros

Egy személygépkocsinak ütközött neki kanyarodás közben. Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral 2022. március 7-én 17 óra 20 perc körül Tiszagyenda belterületén, a Gorkij úton – írja beszámolójában a police.hu. A biciklis férfi a 3216-os számú út kereszteződésénél balra kanyarodott, mely során nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.   Az elmúlt napon a megye rendőrei egyébként öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint négy ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi…

Tovább olvasom

Nem adott elsőbbséget, autónak ütközött a kisújszállási kerékpáros

Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Kisújszállás belterületén 2022. március 4-én a déli órákban – olvasható a rendőrség honlapján közzétett megyei beszámolóban. A biciklis haladása során a Báthory utca és a Nyár utca kereszteződésében nem adott elsőbbséget a védett úton érkező személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Szemben hajtott az egyirányú utcában, ráhúzva a kormányt elütött egy biciklis futárt, majd le akart lépni – videó

Előzőleg a biciklis és az autós között már konfliktus alakult ki, minden tény ellenére azonban a sofőr váltig állítja, hatalmas véletlenek sorozata okozta a balesetet, fel sem merült benne a szándékos gázolás gondolata. Az esetről a rendőrség közzétett egy felvételt. Az autós a gázolás után megpróbált lelépni. Egyszerűen gázt adott egy sofőr Budapesten a Kisdiófa utcában és elütött egy biciklis futárt. Az eset még múlt hét csütörtökön történt, a rendőrség most számolt be róla, illetve tett közzé egy videót, amit egy taxis fedélzeti kamerája rögzített. A gázolás előzménye volt a police.hu szerint,…

Tovább olvasom