A rendőr egy 14 éves lánynak írogatott szexuális tartalmú üzeneteket, de ráfaragott

Mivel a három évvel ezelőtt még az év nyomozójának választott férfi valójában egy kamuprofillal irkált, aki csak csali volt, nem valódi személy. Vádat emeltek kedden egy Santa Ana-i rendőrtiszt ellen Kaliforniában, akit három éve az év nyomozójának választottak, mert erősen szexuális tartalmú üzeneteket küldött egy csaliként alkalmazott személynek, aki 14 éves lánynak adta ki magát – közölték a hatóságok. A 43 éves Gregory Daniel Beaumarchais ellen 18 év alatti sértett zaklatása vagy molesztálása a vád. A férfi kedden feladta magát a hatóságoknak. Beaumarchais 2011 óta dolgozott a Santa Ana-i rendőrségen,…

Tovább olvasom

Elektromos rollerrel gázolta el az 5 éves kislányt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt – videó

A térfigyelő kamera felvette a nyíregyházi esetet, a rollerrel haladó futár elütötte a kisgyermeket, majd anélkül hagyta el gyorsan a helyszínt, hogy meggyőződött volna arról, hogy történt-e sérülés. A roller is jármű, illene óvatosan haladni vele, ha pedig már megtörtént a baj, nem elmenekülni csak úgy. Engedélyezte a közvetítői eljárást a Nyíregyházi Járási Ügyészség annak az ételfutárként dolgozó férfinak, aki munka közben elektromos rollerével elgázolt egy ötéves kislányt, majd a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta – olvasható az SZSZB megyei főügyészség közleményében. A baleset még tavaly márciusban történt. A nyomozás adatai…

Tovább olvasom

Döbbenetes: 11 éves (!) kislány szült Beregszászon

A kisfiú életképesen, de koronavírus-fertőzöttként jött a világra, kórházban maradt az orvosok megfigyelése alatt. A fogantatásról egyelőre nincsenek információk, pedig lennének kérdéseink. November 18-án adott életet kisfiának egy tizenegy éves beregszári kislány. A gyermek kismama szüléséről a Beregszászi Járási Kórház szülész-nőgyógyászatának osztályvezető főorvosa, Szaharda Volodimir adott hírt a minap. Bár azt tervezték, hogy a kislányt egy másik intézménybe szállítják, a szülés idő előtt beindult, így a helyi kórházban segítették világra a csecsemőt császármetszéssel. Korábban azt terveztük, hogy a kiskorú lányt az Ungvári Városi Szülőkórházba küldjük, ahol nagyobb gyakorlat van a speciális esetekben…

Tovább olvasom

„14 éves kislány halt bele a Covidba Pécsen, nem volt ismert alapbetegsége”

Több tizenéves áldozatot is szedett már hazánkban a koronavírus, de ott mindegyik áldozatnak volt ismert alapbetegsége. A Szabad Pécs információi szerint azonban a most elhunyt 14 éves lánynál semmi ismert más betegség nem volt. A PTE Gyermekgyógyászati Klinikájának intenzív osztályán kedden covidban elhunyt egy 14 éves lány – írja a Szabad Pécs. A portál „nem hivatalos, de nagyon megbízható forrásokból” értesült a hírről. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja annyit közölt, hogy a hatályos szabályozások alapján konkrét esetekről nem adhat ki információt. A Szabad Pécs cikke szerint a 14 éves lányt néhány…

Tovább olvasom

A húszéves szexragadozó az utcán fogdosta a 12 éves kislányt

Megúszta felfüggesztett börtönnel, mégis enyhítésért fellebbeznek. A Debreceni Járásbíróság 2021. május 13-án szexuális kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a 20 éves R. J.-t, aki Balmazújvárosban inzultált egy kislányt. A bíróság a fiatal férfit nem jogerősen akkor 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 évre felfüggesztette. Ám a férfi védője szerint túl szigorú a büntetés, enyhítésért fellebbeztek. A 12 ÉVES KISLÁNY GYANÚTLANUL BICAJOZOTT 2019 SZEPTEMBERÉBEN, EGY KEDD DÉLUTÁN, AMIKOR A 20 ÉVES FIATAL KÖVETNI KEZDTE. A férfi felszólította a kislányt, hogy csókolja meg őt, ám a lány erre nem volt hajlandó.…

Tovább olvasom

Borzalom: a mostohaapa beismerte, hogy ő gyilkolta meg az aradi kislányt

Bár először balesetnek próbálta beállítani, végül bevallotta, hogy idegesítette őt a gyermek azzal, hogy folyton játszani akart és izgága volt. Ezért a falhoz vágta és megölte. Mégis beismerte mostoha lánya meggyilkolását az aradi férfi – írja a maszol.ro. Arról már korábban olvashattunk, hogy azonosították az aradi rendőrök azt a gyermeket, akinek a megcsonkított holttestére szombat este találtak rá Arad Buzsák nevű negyedében, egy temető mellett. A részleteket a Telex.hu osztotta meg az olvasókkal. Hétfőn azonban a 23 éves férfi még azt állította, baleset történt: éppen fürdetni készült a gyerekeket, amikor a…

Tovább olvasom

Egy kislány véletlenül Erdogan előtt vágta át a szalagot egy átadón – videó

Nem tudta, hogy nem az ő dolga elsőként átvágni, így megtette, amit jónak gondolt. Félelmetes azonban, hogy a közelben álló felnőttek azonnal milyen hihetetlenül riadtan reagáltak, hogy a nagyvezér terveit egy kislány keresztülhúzta. Aztán megtalálták a megoldást. Valószínűleg sokan vannak, akik teljesen érthető okokból már unják az avatóünnepségeket, ahol a nagy katarzis az, hogy letesznek egy követ vagy átvágnak egy szalagot. De még az átadó ünnepségek szépségeire érzéketlen szívű olvasóinknak is megmozgathatja a mosolygásra használt arcizmait az a kislány, aki a lehető legnagyobb természetességgel, a mellette álló Recep Tayip Erdoğan…

Tovább olvasom

Kilencéves, eltűnt kislányra találtak rá a rendőrök

Egy játszótéren elfutott a csoportjától és meglépett, de sikerült a nyomára bukkanni. Óbudától az Astoriáig kerestek a rendőrök egy gyermekotthonban nevelkedő lányt, aki elfutott a játszótéren. Bejelentést kaptak a rendőrök egy gyermekotthonból, hogy egy 9 éves lány egy játszótéren elszaladt a csoportjától, és pillanatok alatt eltűnt – írta a BRFK a Facebookon. A rendőrök a környék kameráit végignézve látták, hogy a lány egy megállóhoz szaladt, ahol buszra szállt. A buszsofőrtől megtudták, hogy a lány a Bogdáni útig utazott, így ott folytatták a keresést a környéken dolgozó buszsofőrök, taxisok és mentősök…

Tovább olvasom

Eltűnt kislányt keresnek a szolnoki rendőrök

A 13 éves Nikolett otthonából távozott még október hatodikán és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A Szolnoki Rendőrkapitányság 16010-157/753/2021. körözési számon eljárást folytat Czucz Mária Nikolett eltűnése ügyében. A 13 éves rákócziújfalusi lány 2021. október 6-án 16 óra 15 perc körül otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy 13 éves, kb. 165-170 cm magas, vékony testalkatú, kék szemű, szőkésbarna vállig érő egyenes hajú. Eltűnésekor viselt ruházata: vajszínű vékony nadrág, fehér rövidujjú póló, rózsaszín pulóver, fekete cipő fehér csíkkal. Kérjük, hogy aki a képen látható Czucz…

Tovább olvasom

A rendőrség eltűnés miatt keres egy 13 éves jászberényi kislányt

Csenge augusztus 24-én, éjfélkor távozott ismeretlen helyre, azóta semmi információ nincs róla. A Jászberényi Rendőrkapitányság 16020-157/230/2021. körözési számon eljárást folytat Török Csenge eltűnése ügyében. A 13 éves jászberényi lány 2021. augusztus 24-én 0 óra és 5 óra 30 perc között otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy kb. 152 cm magas, átlagos testalkatú. Szeme barna színű, haja fekete színű, félhosszú, egyenes szálú és mindkét oldalt 10-10 cm hosszúságúra felnyírt. Haját a fejtetőn három fonattal összefogva hordja. Eltűnésekor feltehetően fekete színű, térden és combrészen szakadt farmernadrágot,…

Tovább olvasom