Engedett a kormány: lemondtak a miniszterek az egyetemi kuratóriumok éléről

Többek között Varga Judit, Lázár János és Szijjártó Péter is így tett. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette: a kormányülés végén az érintett miniszterek lemondtak az egyetemi kuratóriumokban betöltött pozíciójukról. Erre az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások áttekintése után került sor. A kuratóriumi pozíciójukról lemondott miniszterek között van Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor is. Később Az ATV a kuratóriumi tagságukról lemondott miniszterekről kérdezte Gulyást, hiszen az Európai Bizottság feltételei között az szerepelt, hogy magasrangú kormányzati politikusok se lehessenek a közalapítványokban.…

Tovább olvasom

Bejelentette a kormány: a tojás és a krumpli is ársapkát kap

A szerdai Kormányinfón kiderült, mely termékek lesznek még hatósági árasok mostantól. Az elmúlt hetekben előbb Orbán Viktor kormányfő, majd Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is beszélt arról, hogy rövidesen újabb élelmiszerek kaphatnak ársapkát. A szerdai kormányülésen erről is szó esett, az ottani döntésekről pedig Gilyás Gergely adott tájékoztatást a Kormányinfón. Mint a miniszter elmondta, a szankciós infláció a legnagyobb probléma, már az megdobta a gáz árát, hogy az unió bejelentette, akar egy kilencedik szankciós csomagot, mondta Gulyás. A miniszter szerint amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós infláció ez, de a magyar kormány…

Tovább olvasom

Bejelentés a kormányinfón: kiterjesztik a kamatstopot

Európai uniós helyzetelemzést és gazdasági értékelést végzett a kormány szerdai ülésén – jelentette be Gyulás Gergely a rendhagyó módon szombaton megtartott Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint elemezték az infláció okait, és arra jutottak, hogy Európában és Magyarországon is szankciós infláció van. Éppen ezért a kormány arról döntött, hogy fenntartja és kiterjeszti az árstopokat: kiterjeszti a kamatstopot a kis- és középvállalkozásokra, meghosszabbítják a Széchenyi Kártyaprogramot, és gyármentőprogramot hirdetnek. Nagy Márton a kkv-k változó hitelű kamatait érintő sapkát bejelentve ismertette: a kamatstopnak június 28. lesz a referencia-időpontja, ekkor 7,77 százalék…

Tovább olvasom

Ennyit a napelemekről: a kormány új szabályozása miatt egyáltalán nem éri meg többé a telepítésük

Alapjaiban változik a napelemek telepítésének engedélyeztetési rendszere – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. A bejelentést a kormány szerdai ülése előzte meg, ahol az energiaválság kezelése volt az egyik fő téma. A kancelláriaminiszter újságírói kérdésre elmondta, hogy az újonnan telepítendő napelemek esetében megszűnik a megtermelt energia elektromos hálózatba való visszatáplálásának lehetősége. Vagyis mostantól senki sem telepíthet olyan napelemet, amivel a hálózatra akar visszatáplálni, amíg a hálózatot fel nem fejlesztik. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt szokás szerint nem tudjuk, de a rendelet már ma este…

Tovább olvasom

Döntött a kormány: egy héttel meghosszabbítják a téli szünetet az őszi rovására

Gulyás Gergely bejelentése értelmében január 8-ig fog tartani a karácsonyi szünet. Hosszabb lesz a téli szünet az iskolákban – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón, amelyről a HVG tudósított. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint a kormány arra jutott, hogy a karácsonyi szünet ezúttal december 22-én kezdődik, és január nyolcadikáig tart. Így december 21. lesz az utolsó tanítási nap, január 9. pedig az első. Ezzel is az energiafelhasználáson spórolnak. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hozzátette: ha nem lett volna egyértelmű, az őszi szünet rovására hosszabbítják meg a téli szünetet. Kötelező munkaszünet…

Tovább olvasom

A középiskolákban tényleg csak maximum 18 fokot engedélyez a kormány, a kisebb korosztályban 20 is lehet

A miniszter ismét az uniós pénzekhez kötötte a pedagógusok béremelését, bár ezeket a forrásokat köztudottan nem fordíthatja egyik ország kormánya sem béremelésre. Gulyás Gergely kijelentette, túl vagyunk a koronavírus járványon is, valamint, hogy a tanárok sztrájkolhatnak, de … A szombati kormányinfón bejelentették, hogy december 31-ig meghosszabbítják a benzin- és élelmiszerárstopot, a kamatstopot pedig jövő június 31-ig kitolták. Támogatási programot indít a kormány az energiaintenzív kkv-knak, a beruházásokba és a működési költségekbe fognak besegíteni. Gyármentő programról és új munkahelyvédelmi akciótervről is tárgyal a kormány, a következő hetekben várható döntés. A kormány…

Tovább olvasom

Kormányinfó: Meghosszabbítják az árstopokat

A december végén lejáró kamatstopot is legalább fél évvel meghosszabbítják. A kormány egész napos ülést tart szombaton, de a legfontosabb döntéseket már délelőtt meghozta – mondta Gulyás Gergely a szombati, rendkívüli kormányinfón, amelytől a Telex tudósított. “Az uniós szankciók brutális áremelkedéshez vezettek, különösen az élelmiszerek ára nőtt, de a benzin és dízel ára is jelentősen emelkedett. Ebben a helyzetben a kormány legfontosabb feladatának a családok megvédését tartja. Amíg a szankciók érvényben vannak, nem lehet kivezetni az árstopokat” – fogalmazott a miniszter.. A rendkívüli helyzetre tekintettel meghosszabbítják a benzin- és élelmiszerárstopot (mint később…

Tovább olvasom

Csak 18 fokra fűtené az állami intézményeket a kormány

Kivételt a szociális és egészségügyi intézmények jelentenek. Emellett hatósági árat is bevezetnek a tűzifára – kormányinfót tartott Gulyás Gergely. A kormány a szerdai ülésén az energetikai és gazdasági helyzetet értékelte. Egész Európában nehéz az energiellátás helyzete, és az energiaárak emelkedése miatt gazdasági válsághelyzet alakult ki – kezdte Gulyás Gergely a kormányinfót, amelyről a HVG tudósított. “Egyértelmű cél, hogy amilyen gyorsan lehet, a gázfogyasztást kell csökkenteni. A kormány döntött arról, hogy a kórházak és a bentlakásos szociális intézmények kivételével 25 százalékos csökkentést írtunk elő az állami szerveknek és állami gazdasági szerveknek.” Gulyás később…

Tovább olvasom

Mostantól csak a magántulajdonú gépjárművek tankolhatnak hatósági áron

A szombat délelőtti kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, hogy újabb megszorításokat vezetnek be. Ezúttal a cégautókat érinti a döntés, az eddigi 480 forintos hatósági ár helyett, már csak 700-750 forint körüli piaci áron tankolhatnak. A döntésre t azért volt szükség, mert a Mol elnöke arról tájékoztatta a kormányt, hogy karbantartás miatt átmenetileg leállítják a százhalombattai finomítót, ez felelt az elmúlt hónapokban az ország ellátásáért  A leállás nem halasztható, az üzemanyag-ellátásnak így két lehetséges útja van: az egyik az import, a másik a stratégiai készletek felszabadítása. A miniszter hangsúlyozta, hogy a…

Tovább olvasom