Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásra – jelentették be a párt vezetői szombaton. A szocialisták a legjobb önkormányzati jelöltek kiválasztására az előválasztást javasolják. Az MSZP kész arra, hogy önállóan induljon az EP-választáson, de nyitott az együttműködésre is. Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte, a szocialista párt minden demokratikus erővel, párttal és egyesülettel, civil szervezettel kész együttműködni, hogy a Fidesz rendszerét gyöngítse. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke emlékeztetett arra, hogy 2024-ben egy napon lesz az EP- és…
Tovább olvasomCímke: kunhalmi ágnes
Az MSZP azt kéri, vegyék vissza a kirúgott tanárokat
Az MSZP azt kéri, vegyék vissza a kirúgott pedagógusokat, a kormány biztosítson megfelelő körülményeket a szabad oktatásnak és a költségvetésben teremtse meg a pedagógusok béremelésének feltételeit – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján. A politikus arra reagált, hogy a Belügyminisztérium közlése szerint december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntették meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát.Kunhalmi Ágnes szerint a legjobb gimnáziumokból a legjobb tanárokat bocsátják el. Úgy vélte, a pedagógusok elbocsátásával “a Fidesz által 13 éve épített autoriter rendszer újabb szintet lépett”, és “gyakorlatilag lépked a diktatúra…
Tovább olvasomKunhalmi Ágnest és Komjáthi Imrét választották az MSZP társelnökeivé
Mivel ők ketten indultak a posztért, nem született meglepetés. Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten – számolt be róla a HVG.hu. A társelnöki posztokért csak ez a két jelölt indult, Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg. Az MSZP Facebook-oldalán online közvetítették az elnökválasztás eredményhirdetését, valamint a megválasztott elnökök beszédét, ez alább visszanézhető: (hvg.hu)
Tovább olvasomKunhalmi Ágnes Szolnokon: „Nem éppen 21. századi a nők helyzete hazánkban”
Kedd délután Szolnokon tartott sajtótájékoztatót Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. A politikus azzal kezdte sajtótájékoztatóját, hogy a térség legégetőbb problémájának az alacsony béreket tartja, de nagy szükség lenne a panelprogram beindítására, a Kádár-kockák felújítására és a bérlakások korszerűsítésére, építésére is. Kiemelte: “Az ellenzék szociális programjában ezen kívül szerepel a nyugdíjkorrekció és az is feltétlenül fontos, hogy visszaállítsuk a 2010 előtti nyugdíjszámítási módszert. Talán kevesen tudják, de a svájci indexálás eltörlésével az Orbán-kormány rendkívüli módon megrövidítette a nyugdíjasokat. Márpedig ez egy össztársadalmi probléma, hiszen egy nagypapa vagy nagymama az aktív korú…
Tovább olvasom