Telefonba beszélve stand-upolt a Kutyapárt szimpatizánsa a köztévében

Ők is megkapták a maguk öt percét az M1-en: a négy évvel ezelőtti csirkejelmezes kotkodácsolást most egy stand-up performansz váltotta fel. Minden pártnak jár a néhány perces megszólalás a közmédiában a választás előtt, a lehetőséggel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is élt szerdán – számolt be róla a hvg.hu. A szimpatizánsukként bemutatkozó, Brutiként is ismert humorista, Tóth Imre volt az M1 vendége, aki a Csirkeember által előadott négy évvel ezelőtti emlékezetes kotkodácsolás helyett azzal kezdte, örül, hogy megjelenhetnek az M1-en, hogy „mi is szívhatjuk itt a szabadság levegőjét”. Ezután azt javasolta,…

Tovább olvasom

„Elengedheti” a választást eldöntő kérdéses körzeteket a Kutyapárt

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke semmiképp sem szeretné, ha az ő lelkükön száradna egy esetleges kormányváltás elmaradása, de bizonyos tényezők miatt együttműködni sem hajlandó az ellenzékkel. “Higgye el mindenki, én érezném magamat a legrosszabbul, ha minimálisan is tehetnék róla, hogy minden így marad” – mondta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke a Jelen videóinterjújában, amelyet a HVG.hu szemlézett. Kovács arról beszélt – bár ez csak a saját véleménye, amit még nem egyeztetett a párt vezetésével –, hogy el lehet engedni azt a huszonvalahány körzetet, ahol kérdéses a jövő évi választás végkimenetele,…

Tovább olvasom

Képviselői helyet ajánlott nekik Márki-Zay, de külön indul a Kutyapárt

Kovács Gergely pártelnök ugyan nem lát problémát a hódmezővásárhelyi polgármesterrel, az összefogás néhány pártjával viszont annál inkább. Márki-Zay Péter próbálta meggyőzni a Kétfarkú Kutya Pártot, hogy ne induljanak külön listán. Kovács Gergely, a párt elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette, hogy vannak szavazóik, akik rájuk és ebben a formában szeretnének szavazni. Ha mindenki, aki minket szeret, ránk szavaz, lesz 5-6 képviselő a parlamentben, aki nem a Fidesz – szögezte le Kovács Gergely annak kapcsán, miért éri meg őket támogatni. Hivatalosan Márki-Zay Péteren kívül nem kereste őket más párt. Azt is…

Tovább olvasom

A Kúria elkaszálta Orbánék egyik népszavazási kérdését, amit a kétfarkúak támadtak meg

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt augusztusban megtámadta a kormány négy népszavazási kérdését. Lépésüket azzal indokolták, hogy a kérdések nem egyértelműek és megtévesztőek is, sőt, szerintük az egész népszavazás szembemegy a népszavazás rendeltetésével. A párt most a Facebookon írta, hogy a Kúria már döntött az egyik kérdés kapcsán intézett beadványukról, és nekik adott igazat a kormánnyal szemben. „Arra jutottak, hogy “A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 16/2021. számú határozatát megváltoztatja, és a »Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?« népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.” Reméljük, a többi hülye kérdés is hasonló…

Tovább olvasom