A hódmezővásárhelyi polgármester jobban akarta a győzelmet, ez a motor pedig fel kell, hogy pörgesse az ellenzéki jelöltet – minderről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a miniszterelnök-jelölti versenytől pénteken visszalépő budapesti főpolgármester. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az előválasztás első fordulójának eredményei alapján az LMP-P-MSZP szövetsége a legerősebb mai ellenzéki parlamenti erő lesz. Saját kampánybeli teljesítményéről azt mondta: amikor arról beszélt, hogy milyen Magyarországot szeretne, volt benne tűz, amikor a saját szerepéről beszélt, nem annyira. “Ami történt, annak így kellett történnie” – értékelte a történteket Karácsony, aki szerint ha nincs előválasztás, lehet hogy ő…
Tovább olvasomCímke: Márki-Zay Péter
Gyorsan reagált a Fidesz, most már Márki-Zayt is összegyurcsányozták
Pénteken Karácsony Gergely visszalépett az ellenzéki előválasztás második fordulójától, a miniszterelnök-jelölti versenyben ezentúl Márki-Zay Pétert támogatja. A lépés fejvakarást válthatott ki a kormányból, mivel előtte hetekig azt szajkózták, hogy úgyis Karácsony lesz a befutó az előválasztáson, amelyen eleve csak Gyurcsány Ferenc mozgatja a bábukat. Hollik István azonban néhány hete a Telex kamerái előtt jelentette ki, hogy éppen emiatt Márki-Zay úgysem lesz győztes, mert ő nem Gyurcsány embere – a vonatkozó rész 7:42-től: A Fidesz persze gyorsan reagált, nem sokkal Karácsony visszalépése után már meg is jelent a legújabb kisreklám, amelyben…
Tovább olvasomKarácsony bejelentette: visszalép Márki-Zay javára
Ahogy arra csütörtök este óta számítani lehetett, a budapesti polgármester visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, s innentől a hódmezővásárhelyi polgármester indulását támogatja. Péntek délelőttre sajtótájékoztatót hirdetett meg Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, ezen Karácsony bejelentette, hogy NÉMI MÉRLEGELÉS UTÁN, JÓ SZÍVVEL, BEFEJEZI A MINISZTERELNÖK-JELÖLTI KAMPÁNYÁT, ÉS ARRA KÉRI AZ ŐKET TÁMOGATÓKAT, HOGY MÁRKI-ZAY PÉTERRE SZAVAZZANAK. Könnyű volt ez a döntés számára, mert becsületes, tisztességes embernek tartja Márki-Zay Pétert, aki Hódmezővásárhelyen már győzött a Fidesz ellen, és azt is tudják, hogy hogyan kell szolgálni, hogyan kell olyan politikát folytatni, ami lehetővé teszi, hogy…
Tovább olvasomKarácsony és Márki-Zay megfelezné a miniszterelnöki ciklust egymás közt?
Előválasztási és választási győzelmük esetén a két miniszterelnök-jelölt egymást váltva kormányozná az országot – tudta meg az Atv.hu. Több forrásból megerősített információk szerint Karácsony Gergely azt tervezi, hogy egy esetleges előválasztási, majd választási győzelem esetén ciklust felezne Márki-Zay Péterrel – vagyis két évig Márki-Zay, két évig Karácsony irányítaná a kormányt. Ez lehet visszalépésének (egyik) feltétele, de arról nem tudunk, hogy Márki-Zay Péternek mi az álláspontja az ötletről. Korábbi értesülések szerint péntek reggel Karácsony Gergely bejelentheti, hogy visszalép Márki-Zay Péter javára. Péntek délelőtt 10 órakor a Kossuth téri József Attila szobornál közös sajtótájékoztatóra…
Tovább olvasomEgyikük sem lép vissza, Karácsony bejelentette, hogy hárman indulnak az előválasztás második fordulójában
Bár eddig biztosnak tűnt, hogy Márki-Zay visszalép a főpolgármester javára, a jelek szerint valami miatt gyorsan meggondolta magát. Jelenleg így állunk. Csütörtök este 9 után ért véget Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter tárgyalása, amelyről a főpolgármester posztolt. Azt írta, hogy bár ő soha nem kérte, Márki-Zay Péter hónapok óta azt hangoztatja, hogy visszalép a javára az előválasztás második fordulójában. A választás előtti utolsó pillanatban azonban ennek pont az ellenkezőjére jutott. Döntését természetesen tiszteletben tartom. Ennek nyomán külön indulunk a második fordulóban, de mindketten elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység megőrzése és…
Tovább olvasomAz online térben is nagy lendületben van Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely polgármestere és egyben az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje sok mindent elért az utóbbi időben: bejutott az előválasztás második fordulójába, most pedig éppen a Karácsony Gergellyel való, jövőbeli, esetleges közös kormányzáson dolgozik. A politikus Facebook-oldalán viszont közöltek néhány adatot arról is, hogy valóban valósággal berobbant a köztudatba. “Márki-Zay Péter vezet a digitális térben: a legfontosabb online és közösségi oldalakon is ő a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt. A Google adatai alapján egyértelműen átvette a vezetést Márki-Zay Péter a három második fordulóba jutott miniszterelnök-jelölt között: az ő nevére kerestek az elmúlt napokban a legtöbben. Magyarország…
Tovább olvasomDobrev: Mindenki vegyen vissza a jelenlegi támadó hangnemből
A második és a harmadik helyezett összefogva ütné ki a nyeregből az elsőt. Dobrev Klára nem nézi jó szemmel Karácsony és Márki-Zay látványos összeborulását és saját pártjának jelöltjét is rendre utasította, amikor beszólt a főpolgármesternek. A külhoni magyarok sokat vitatott szavazati jogát is felülvizsgálná. A politikában el kell dönteni, ki vezet és kié a másodvonal – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Dobrev ellenfelei, vagyis Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter hétfőn megkötött szövetségét is kissé „zavarosnak”, kevéssé átgondoltnak érzi. Szerinte ugyan össze lehet…
Tovább olvasomKarácsony és Márki-Zay közös kormányzásra készül, de még nem döntöttek a pontos szerepekről
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen tartott közös sajtótájékoztatóban jelentették be, hogy együtt készülnek kormányzásra, de még ma nem döntötték el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt és ki a miniszterelnök-helyettes-jelölt, vagyis az ország első és második számú embere. Megállapodtunk, hogy a kölcsönös garanciát azzal tudjuk biztosítani, hogy a két szereplő között egy egyetértési jogot tartunk fenn. Tehát mindenben közösen fogunk dönteni. – emelte ki Karácsony. A főpolgármester továbbá kiejlentette, hogy kezdeményezni fogják az Országos Választási Bizottságnál, hogy a szavazólapon a nevük egymás mellett legyen. Egy valóban jobboldali és egy baloldali a centrumot,…
Tovább olvasomMárki-Zay elhintette, hogy amennyiben Karácsony nem enged, ő hátralép a kormányváltás érdekében
Márki-Zay Péter kiemelte, hogy mindennél fontosabb, hogy Orbán Viktort és csapatát leváltsák 2022-ben, ha ehhez az kell, hogy ő visszalépjen, meg fogja tenni. Miután vasárnap délben Karácsony Gergely megüzente, hogy nem lép vissza a második fordulóban, pár órával később Márki-Zay Péter is tartott egy Kormányváltó gyűlést. A két miniszterelnök-jelölt elvileg hétfőn kezd egyeztetni arról, hogyan győzzék le Dobrev Klárát és a DK-t. A tárgyalás előtt erődemonstrációként vasárnap délután Márki-Zayék követői megtöltötték a Fővám teret. Márki-Zay meg is jegyezte a monogramját skandáló követőinek, hogy jóval többen vannak, mint ahányan Karácsony délelőtti rendezvényén jelentek…
Tovább olvasomJakabnak nem tetszik, hogy Karácsony és Márki-Zay összefog Dobrev ellen
“Srácok! Mi lenne, ha nem legyőzni akarnánk egymást, hanem kiegészíteni?” – tette fel Facebook-posztjában a kérdést Jakab Péter, a Jobbik az előválasztáson negyedik helyen végzett, így a második fordulóba be nem jutó miniszterelnök-jelöltje. Jakab azt kifogásolja, hogy a három állva maradt miniszterelnök-jelölt közül kettő, név szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter összefogni készül a harmadik, az első kört megnyerő Dobrev Klára ellen – írja a 444.hu. Mint arról mi is írtunk, az előválasztás első fordulójában a DK miniszterelnök-jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, viszont a második és harmadik helyen végzett Karácsony Gergely…
Tovább olvasom