Jó hírrel indul az év a szépkorúaknak: hamarosan mindenki megkapja a megemelt nyugdíjat – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban, amit az MTI idézett. A jobboldali populista politikus hangsúlyozta, az Orbán Viktor vezette polgári kormány kiáll az idősek érdekeiért: eddig öt alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot és szerinte visszakapták a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is. Hozzátette, hogy ebben az évben is folytatódik a Nők 40-program és változatlan marad a nyugdíjkorhatár is. “A nyugdíjasok ebben az évben is számíthatnak Magyarország kormányára!” – fogalmazott Nyitrai Zsolt, ami lehet…
Tovább olvasomCímke: nyugdíjas
Tizenévesek támadtak meg egy nyugdíjas párt
Elfogtak, majd három rendbeli rablással meggyanúsítottak a nagykőrösi rendőrök két fiatalkorút. Egy idős párra, valamint egy kisfiúra támadtak, azóta letartóztatásban vannak. A nyugdíjas párt az utcán látta meg a két fiatalember 2022. december 29-én kora este. Az idős férfit hirtelen megragadták és a földre rántották, az ütésüktől elesett asszonyt megrugdosták, majd elvették fülbevalóját. A férfi feltápászkodott és próbált volna segíteni, támadói azonban nem engedték, helyette átkutatták a ruháját, elvették cigarettáját, pénztárcáját, miközben azt szajkózták: „Pénz kell!”, Pénz!, Pénz!, Pénz!” A megfélemlített idős mindenét átadta. A támadók elmenekültek, ám egy órán…
Tovább olvasomSzázezres fűtésszámlát kaptak a nyugdíjasok – a szolgáltató adminisztrációs hibát vétett, mégis fizetni kell a számlát
A csepeli nyugdíjasok felháborodtak azon, hogy a Főtávnál követték el a komoly adminisztrációs hibát, mégis nekik kellene kifizetniük a horribilis összegű számlát. Később állítólag jóváírnák nekik ezt az összeget, de vannak, akik képtelenek ezt most hirtelen befizetni. Százezer forintot meghaladó távfűtési számlát kézbesített a postás két csepeli panelházban – számolt be az RTL Klub Híradója. A címzettek, többen nyugdíjasok, a lakószövetkezethez fordultak, ahol adminisztrációs hibára hivatkoztak. Mint elmondták, egy azóta elbocsátott munkatársuk téves adatokat adott meg, ezekből keletkeztek a horribilis számlák. A szövetkezet a jövő héten egyeztet a Főtávval. A lakók…
Tovább olvasomKannabiszt termesztett, fájdalomcsillapítónak szánta a 71 éves bácsi, a rendőrök nem díjazták – videó
Pedig még csak nem is szívott eddig belőle semennyit, csak meglevő fájdalmait szerette volna később enyhíteni. De a rendőrök elvitték. A rendőrök „tudomására jutott,” hogy egy Ajka környéki településen élő férfi a kertjében kábítószert termeszt – tudósított róla az Rtl. A 71 éves nyugdíjast így tavaly júliusban meggyanúsították kábítószerbirtoklással. A kihallgatásán elmondta, hogy a fél tucat kannabiszt ő ültette különböző idényzöldségekkel együtt. Az volt a célja, hogy saját maga szívja el a füvet, hogy azzal enyhítse krónikus hátfájását. Azonban amikor lefoglalták a növényeket, még nem is fogyasztott a fűből. Az…
Tovább olvasom