Máris belvízvédelmi készültség van több szakaszon

Az utóbbi időben lehullott jelentős mennyiségű csapadék megtette a hatását, áradnak folyóink, és hosszú idő után ismét megjelent a belvíz is több védelmi szakaszon is megyénkben, főleg a Tisza mentén. Mint azt az Országos Vízügyi Főigazgatóság közölte, megyénkben a kunhegyesi, a kisújszállási, karcagi és cibakházi védelmi szakaszon rendeltek el elsőfokú készültséget. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint az év korábbi időszakának aszályos időjárása után most jelentős mennyiségű víz van a talajban. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság országos szinten 10 szakaszon rendelt el elsőfokú belvízvédelmi készültséget. MTI/Czeglédi Zsolt

Tovább olvasom

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén, amelyből már csak kisebb utómunkálatok maradtak hátra – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán az MTI-vel.  A közlemény szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt legfőbb célja – a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak megfelelően -, hogy az eddiginél szabadabb utat engedve a folyónak, gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosítanak. Ennek érdekében töltésáthelyezésekkel megszüntették a hullámtéri szűkületeket, elbontották az övzátonyokat,…

Tovább olvasom