Tovább menthetik az életeket az önkéntesek

Sikeres minősítő gyakorlatot hajtott végre a minap a zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság egysége, ezzel tovább folytathatja tevékenységét. A feltételezett szituáció szerint a település határában egy személyautó balesetet szenvedett, melyből két ember nem tudott kiszállni. A tűzoltók nemcsak gépjárműfecskendőjükkel, hanem a nemrégiben beszerzett műszaki mentőszerükkel is a helyszínre vonultak, majd feszítővágó segítségével kiszabadították a bent rekedteket. A zagyvarékasi önkéntesek saját településük mellett Újszász és Szászberek területére is vállalnak vonulást, így három település lakóinak biztonságát őrzik, közölte a katasztrófavédelem. Fotó: Kovács Krisztián tűzoltó alezredes

Tovább olvasom

Roadshow-t tart Kállai Mária

Kállai Mária fideszes körzeti képviselő körbejár választási területén, és több helyen is fogadóórát tart. Járt már Besenyszögön, ma Szászbereken, holnap Rákóczifalván és Rákócziújfaluban tudja le feladatát, majd következik csütörtökön Szolnok. Ez utóbbi helyszín azért is érdekes, mert most újra megerősítést nyert, hogy a volt színházi jegyirodát a Fidesz használja. Azt közölte Kállai, hogy itt, a volt jegyirodában, a Kossuth út 18-23-ban(!) várja a lakosságot, ami azért téves, mert egy oldalon soha nincs páros és páratlan házszám egyszerre, másrészt ez a lakótömb a 17-23. házszámot viseli 1963-as megépülése óta. A volt…

Tovább olvasom

Ismét megrendezték a Kolláth Béla emlékversenyt  Szászberken

A tornán részt vett az U19-es korosztályától sokkal fiatalabb csapattal az Abonyi KID FC is, amely a döntőben csak a büntetőrúgásokkal kapott ki, így ezüstérmes lett. A torna legjobb játékosa az abonyi Pribély Szabolcs lett. Az aranyérmet a Tiszakécske csapata szerezte meg. Némedi Tivadar, az abonyiak edzője így értékelt:“Egy hagyományosan jó szervezésű és színvonalas tornán vehettünk részt egy kiváló helyszínen, a minden igényt kielégítő Szászbereki Sportcsarnokban. Külön öröm számunkra, hogy veretlenül sikerült lehoznunk az egész napot. Csoportelsőként jutottunk túl az egyenes kieséses szakaszba, ahol az egész délutánon kiemelkedően jól játszó…

Tovább olvasom

Megmentették az életét a szolnoki mentősök, köszönetet mondott a kisfiú

Egy egészen megható történetet osztott meg hétfő délután Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat. 2016-ban történt az eset, hogy az akkor 3 éves kis Botond az udvaron játszott szászbereki otthonukban, amikor egy rossz mozdulatot követően beleesett a kerti tóba. Édesanyja azonnal a segítségére sietett, kimentette gyermekét a vízből, de a kisfiú már nem lélegzett. Bár az anya borzasztóan megrémült, rögtön mentőt hívott és a telefonos utasítások szerint megkezdte az újraélesztést, miközben a rutinos mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet, akik pillanatokon belül a helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami…

Tovább olvasom

A 200 millióból megvalósuló, turistacsalogató Zagyva Ökopark nyomában

Újszász, Zagyvarékas és Szászberek részvételével Zagyva Ökopark néven egy közel 200 millió forintos beruházás valósult meg, azzal a céllal hogy a turisták hosszabb időt tudjanak eltölteni a  térségben. A három település is jól járt volna, hiszen a látogatókkal együtt nőtt volna a foglalkoztatottság és élénkül a gazdaság. Volna. A pályázat nyilvánosan elérhető adatai szerint a beruházás 2019. szeptember 30-án befejeződött. Zagyvarékas Község Önkormányzata 130 milliót, Szászberek közel 43 milliót, Újszász pedig 24 millió forint támogatást kapott, hogy megvalósítsa a terveket. De a jelek szerint se turista, se ökopark. A pályázatban szerepel…

Tovább olvasom

Ittas kerékpáros ütközött autónak Szászbereknél

Egy jászladányi lakos közlekedett kerékpárral 2021. augusztus 14-én 17 óra 20 perc körül Szászberek külterületén, a 3227 számú úton – írja a police.hu. Haladása során egy tanya bejárójáról kihajtva, az útra behaladva, a kerékpár első kerekével nekiütközött az úton neki balról érkező személygépkocsinak és elesett. A baleset során a kerékpárral közlekedő személy – az előzetes vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A járművezetőkkel szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés a kerékpáros esetében pozitív eredményt mutatott. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Tovább olvasom