Kerékpárt lopott, elkapták

Egy szolnoki lakos tett bejelentést a rendőrségen 2022. július 18-án, mert az éjszaka során a lépcsőházból eltulajdonították biciklijét. A nyomozók adatot gyűjtöttek, majd a beszerzett információk alapján, a bejelentéstől számított 3 órán belül megtalálták a lopott kerékpárt, melyet lefoglaltak, majd jogos tulajdonosának visszaadtak. A feltételezett elkövetőt is sikerült beazonosítani, akit a rendőrök 2022. július 19-én előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A 26 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és megállapították, hogy a jogsértő ellen több büntetőeljárás is folyamatban van vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. Az ügyeket egyesítették, a terheltet őrizetbe vették,…

Tovább olvasom

Szolnokon is utcára vonulnak a tüntetők

A kata-törvény módosítása nem csak Budapesten verte ki a biztosítékot, a napokban Debrecenben, Szegeden és Győrben is több százan vonultak utcára, hogy hangot adjanak nem tetszésüknek. Szolnokon nem jellemző, hogy bármilyen politikai történés tüntetésbe torkolljon, de úgy tűnik, hogy a Novák Katalin által hétfőn aláírt új kata-törvény és a rezsicsökkentés módosítása a helyieket is megmozgatja. Hétfőn 17 órától csendes tüntetés lesz Szolnokon a Kossuth téren a rezsiemelés és a kata eltörlése ellen -olvasható egy 9,4 ezer tagot számláló helyi Facebook csoportban. Az egyik szervező a Szol24 megkeresésére elmondta, hogy a…

Tovább olvasom

Vigyázat, megyénkben is próbálkoznak a telefonos csalók

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi időben több eset is előfordult, amikor a csalók telefonon keresztül elkérték a sértettek bankkártya vagy személyes adatait, vagy a sértett bizalmába férkőzve kicsalták a pénzét – írja a police.hu. Az elkövetői módszerek hasonlóak: A hívó fél banki alkalmazottnak adja ki magát, majd arról tájékoztat, hogy csalás történt a kártyával, ezért fontos egyeztetni a bankkártya adatokat. Az érintettek sokszor bedőlnek ennek a trükknek, hiszen a pénzüket féltve nem gondolják végig, hogy az adatok a bank részére elérhetőek, miért kellene azokat nekik megadni, vagy azokat egyeztetni. Még az…

Tovább olvasom

Valami történik a Várkapu Látogatóközpont környékén

Jó ütemben halad a Várkapu Látogatóközpont építése. A fejlesztés keretében interaktív elemekkel építik meg az új létesítményt, ezen felül egy látványos sétányt és tematikus játszóteret is kialakítanak. A központ jelenleg szerkezetkész, belső munkálatok zajlanak. Az egy milliárdba forintba kerülő épület várhatóan év végére készül el – számolt be róla a Szolnok TV 2020 januárjában. Aztán a következő évben, 2021-ben Álmosdi Árpád és Csendes Mónika építészek nyerték el az Europa Design Belsőépítészeti Különdíjat a szolnoki Várkapu Látogatóközpont tervéért.  Igen ám, de ez idő alatt és ezt követően sem látogathatták az itt…

Tovább olvasom

Közel 400 zenész érkezett Szolnokra

Idén 29. alkalommal rendezik meg a szolnoki Tiszaligetben a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábort, közel 400 fő részvételével. Az ország minden tájáról érkezők a kurzusok mellett többek között tehetségkutató versenyeken, szakmai előadásokon és koncerteken vehetnek részt. Az egyhetes táborban többek között Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes, hegedűs, gitáros tart rendhagyó zenei foglalkozást, Pásztor Atanáz az európai népek hangszereiről tart szemináriumot, de a Roy & Ádám Trió is megjelenik az eseményen. Korábban a hangszeres kurzusokra fektettük a hangsúlyt, idén az egyre divatosabb zenekari oktatásra. Mindig a kor legjobb zenészeit nyerjük meg oktatónak,…

Tovább olvasom

Európa-bajnokok a szolnoki lányok

A szolnoki Kovács Tamarából és Turai Krisztinából álló magyar duó nyerte a WDF Ifjúsági Darts Európa-bajnokság U18-as női, páros versenyszámát.  A szombati, budapesten zajló torna döntőjében a két fiatal tehetség 4–2-re legyőzte a törököket. Kovács Tamara ezzel már második ifjúsági Eb-címét szerezte, Turai Krisztina most először állhatott a dobogó tetején. A szolnoki Baglyok DC lányain kívül négy további érmet szereztek a magyarok: Tekauer Gréta ezüst-, Helfrich Patrik, Borbély András, illetve a Sárai-Gévai és a Teakuer-Greksa párosok bronzérmet vihettek haza.

Tovább olvasom

Hatvan év után ismét találkoztak a Varga diákjai

A Varga Katalin Gimnáziumban 1962-ben végzett diákok a napokban ünnepelték bizonyítványuk átvételének hatvanadik évfordulóját. Ahogyan minden alkalommal, úgy ezúttal is az osztállyal tartott a kilencvenötödik évében járó szeretett osztályfőnökük, Földes József tanár úr – írja a szoljon.hu.  Sajnos az osztálylétszám mára huszonhétről tizennyolcra csökkent. A hőség és a meglévő betegségek miatt hét osztálytársunk nem vállalta a több órás vonatozást Szolnokra. Diáktársi élményeinket a mai napig megőriztük, és erre alapozva erős a kötelék köztünk. Valójában minden találkozás igazi feltöltődés számunkra. Törődünk egymással, támogatjuk egymást érzelmileg és fizikailag egyaránt. Vigyázunk arra, hogy ez az önzetlen…

Tovább olvasom

Vödörrel öntözték a fákat Szolnokon

Amíg a folyóban víz van, és vödrök is akadnak, a szárazság közösségformáló erő is lehet. Tegnap számoltunk be róla, hogy megyénkben is súlyos gondokat okoz a szárazság. A szolnoki ZöldErő célja a természetes környezet fenntartása és megóvása. Madár- és denevérodúk kihelyezése, a fecskék támogatása, komposztálás és faültetés tartozik főbb tevékenységi körükbe, de ezúttal a közterületeink fáit vették gondozásba. Fogj egy vödröt, és tarts velünk! – így hangzott a Szolnoki ZöldErő közelmúltban közzétett felhívása, melynek célja a szárazságban szomjazó fák és cserjék öntözése volt. Sokan csatlakoztak a városi természetvédő szervezethez, és kézről…

Tovább olvasom

Extra adó a kisembereknek, extra profit a kormánynak – sajtótájékoztatót tartott az MSZP Szolnokon

Ahogyan arról korábban a Szol24 is beszámolt, a kormány döntése értelmében megszűnik a rezsicsökkentés az átlag feletti fogyasztók számára. Egy másik, hétfőn benyújtott törvény értelmében pedig az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevételük, cégeknek nem számlázhatnak. A szolnoki MSZP pénteken reggel sajtótájékoztatót tartott, ahol az ország lakosságának túlnyomó többségét érintő módosításokról beszélt. Jelenleg Magyarországon 400 ezer ember vallja magát katásnak, ezzel a rendelet módosítással  körülbelül 200-250 ezer embernek kell átgondolnia a jövőjét. Ráadásul a változás áthidalására kormány meglehetősen szűk intervallumot adott az érintetteknek – mondta az eseményen Bagi Zsombor Societas-Baloldali…

Tovább olvasom

A szolnoki férfi megszállt egy drága hotelben, de a számlát nem fizette ki

Egy esztergomi szállodában hagyott egy kellemes, 140 ezer forintos számlát kiegyenlítetlenül. A rendőrök természetesen gyorsan beazonosították és a nyomára bukkantak. Az esztergomi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt az 51 éves férfit, aki egy esztergomi hotelben több mint 140.000 forint tartozást hagyott hátra. A szolnoki lakos 2022. június 15-től június 19-ig egy esztergomi hotelben szállt meg, ahol a szolgáltatás igénybevétele után nem egyenlítette ki a számlát. Az elkövető kijelentkezés nélkül kiosont a szállásról. A nyomozók azonosították a férfit, akiről megállapították, hogy korábban több, hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett már. A gyanúsított…

Tovább olvasom