Idén első alkalommal kilenc megyeszékhely környéki település is csatlakozott az eseménysorozathoz A Múzeumok éjszakája országos programsorozatba Szolnok már a kezdetektől bekapcsolódott, 2017 óta pedig Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának koordinálásával a városban működő számos intézmény és civil szervezet együttműködésében több helyszínen valósul meg a rendezvény – emlékeztet az esemény honlapja. 2022-ben 23 városi helyszínen várják változatos programok az érdeklődőket, ezenkívül idén első alkalommal 9 Szolnok környéki település is csatlakozott az eseménysorozathoz. Az intézmények egyebek mellett épületbejárásokkal, tárlatvezetésekkel, előadásokkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, vetélkedőkkel, bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, bábelőadással, valamint kisvonatos idegenvezetéssel és…
Tovább olvasomCímke: szolnok
Forgalommal szemben hajtott az M4-esen egy szolnoki sofőr
A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a 76 éves férfival szemben – írja a police.hu. Bejelentés érkezett a 112-es segélyhívó számra 2022. június 21-én kora délután, mert egy piros színű személygépkocsi az M4-es autóút Tiszapüspöki elkerülő szakaszán, szemben haladt a forgalommal. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei azonnal a helyszínre indultak, ahol egy biztonságos pillanatban visszafordították, majd megállították a Budapest irányába tartó, de a Debrecen felé haladó forgalmi sávban közlekedő autóst. A rendőrök széleskörű felvilágosítást nyújtottak az idős férfinak, mellette 30.000 forint közigazgatási bírságot, továbbá 4 közlekedési előéleti pontot szabtak…
Tovább olvasomNem a megcélzott lakásba törtek be Szolnokon
Fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség egy helyi és egy tápiószelei férfi ellen. A Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a húszéves fiatalemberek részletesen eltervezték, hogy kit és hogyan fognak majd kirabolni. Az elkövetés éjszakáján azonban ittasságuk és idegességük következtében, a kiszemelt lakás helyett az egy emelettel lentebb lakó pár otthonába hatoltak be, s csak távozásukkor eszméltek rá, hogy célt tévesztettek. A vádirat szerint a két férfit egy ismeretlen társuk bújotta fel arra, hogy raboljanak ki egy általa megjelölt személyt. A felbujtó megadta…
Tovább olvasomVízbe esett és meghalt egy horgász Szolnoknál
Egy idősebb férfi hunyt el a szerencsétlen balesetben – számolt be róla a Szoljon.hu portál. Mint a lap írja, Turi László, az „Életjel” Fire & Rescue Team vezetője az érdeklődésükre elmondta: a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól kaptak értesítést arról, hogy egy horgász vízbe esett, majd elmerült az Alcsi-Holt-Tiszában. Az Életjel Mentőcsoport tagjai azonnal a helyszínre siettek, és a búvárok mintegy 5-6 méteres mélységben hamarosan megtalálták és felszínre hozták az elhunyt férfit. A rendőrség egyelőre annyit árult el, hogy a szerencsétlen halálesetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják. Forrás: szoljon.hu
Tovább olvasomAz ablakon benyúlva lopott el egy táskát a szolnoki férfi
A szolnoki rendőrök személyismeretének köszönhetően, rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és gyanúsítottként kihallgatták. Bejelentést tett a rendőrségre egy szolnoki idős nő 2022. június 18-án, hogy az éjszaka folyamán családi háza nyitott utcafronti ablakán keresztül ismeretlen benyúlt, és az ablak alatt lévő padról elvitte táskáját a benne lévő okmányaival, bankkártyájával és mobiltelefonjával együtt – írja a police.hu. Ezt követően a bankkártyájával több alkalommal vásároltak összesen több mint harmincezer forint értékben. A rendőrök a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján, személyismeretüknek köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt és előállítottak a…
Tovább olvasomSzombaton nyit a szolnoki szabadstrand
A víz egyelőre meglehetősen hideg, de ez a következő időszakban jelentősen felmelegedhet, látva az időjárási előrejelzéseket. Lassan minden készen áll, hogy megnyissa kapuit a szabadstrand. Mindez június 18-án délelőtt 10 órakor történik meg, szombattól várja a fürdőzni vágyókat a csodás Tisza és Tisza-part – adta hírül a Szoljon.hu. – Igyekszünk minden évben a már megszokott kiváló színvonalat biztosítani a vendégeknek – emelte ki ezzel kapcsolatban Lits László. A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezetője rámutatott, hogy bár a a vízimentők a partról és a vízről is figyelik a fürdőzőket, az önfeledt strandolás érdekében…
Tovább olvasomFigyelem: szombattól változik a vasúti menetrend Szolnok és Budapest között
Jelentősen változik a menetrend a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon a vecsési állomáson zajló felújítás miatt június 18-ától – közölte a Mávinform az MTI-vel. Emiatt módosul a menetrend a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalon is. A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája; naponta több mint 200 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik a szakaszon – írták. A szakaszt évente több mint 3,5 millióan, a távolsági közlekedéssel együtt pedig mintegy 11 millióan veszik igénybe – tették hozzá. A vonal felújítása 2020-ban kezdődött a Nyugati és a Városligeti elágazás között, majd a…
Tovább olvasomJavul a betegbiztonság a szolnoki Hetényi Géza kórházban
Június 1-től a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási, fertőtlenítési szolgáltatást a szolnoki Hetényi Géza kórházban. A magasabb minőségű szolgáltatással mérhetően javul a betegbiztonság az intézményben. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 2021. március 16-án kihirdetett döntése értelmében a társaság nyerte a közbeszerzést az országos kórháztakarítási pályázaton. A megkötött szerződés 3 + 1évre szól. E szolgáltatáscsomag része a közelmúltban, a Hetényi Géza kórházzal megkötött szerződés is. A B+N Referencia Zrt. a kórház eddigi szerződéséhez képest magasabb technológiai, és műszaki tartalommal, szigorúbb higiéniás elvárások mentén végzi a szolgáltatást, jelenleg országosan 16,…
Tovább olvasomSzolnoknak köszönheti az ország Nagy Márton minisztert
Elég korán komoly életpályát futott be az Orbán-kormányok regnálása idején, idén már a miniszterségig vitte, ami a Fidesz felépítését ismerve a maximum lehet, amit Nagy Márton el is ért. Bár még egy hónapja sincs, hogy kinevezték, máris komoly “hírnevet” szerzett magának az Orbán Viktor-féle megszorítócsomag adóemeléseivel. Szolnokon született 1976-ban és városunkban is érettségizett. Közgazdászi diplomáját már a fővárosban szerezte 1999-ben. 2015-ben már a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként dolgozhatott, majd két évvel ezelőtt miniszteri megbízotti tisztséget kapott. Idén májustól pedig az újabb Orbán-kormány gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli minisztere. A jegybank alelnökeként…
Tovább olvasomSzolnokon is vigyázzunk a kérészekre, ráadásul elpusztításuk 150 ezres bírsággal is járhat
Egész Európában, de még Magyarországon belül is ritka fajnak számít, vigyázzunk a tiszavirágra. A napokban várható a rajzás a Tiszánál és néhány mellékfolyójánál. Hazánk egyik védett rovarfaja a tiszavirág (Palingenia longicauda). A nagyméretű kérészfaj életének utolsó és legfontosabb napja a tiszavirágzás, amely páratlan jelenség. A kérészrajzás tehát nem más, mint e 8-12 centiméter hosszú rovar tömeges rajzása. Azért kel ki három év lárvaállapot után, hogy szaporodjon, és utána szinte azonnal elpusztuljon. A kérészek általában június közepe táján indulnak rövid útjukra. A kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára, sajnos Európából…
Tovább olvasom