A szolnoki rendőrök személyismeretének köszönhetően, rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és gyanúsítottként kihallgatták. Bejelentést tett a rendőrségre egy szolnoki idős nő 2022. június 18-án, hogy az éjszaka folyamán családi háza nyitott utcafronti ablakán keresztül ismeretlen benyúlt, és az ablak alatt lévő padról elvitte táskáját a benne lévő okmányaival, bankkártyájával és mobiltelefonjával együtt – írja a police.hu. Ezt követően a bankkártyájával több alkalommal vásároltak összesen több mint harmincezer forint értékben. A rendőrök a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján, személyismeretüknek köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt és előállítottak a…
Tovább olvasomCímke: szolnok
Szombaton nyit a szolnoki szabadstrand
A víz egyelőre meglehetősen hideg, de ez a következő időszakban jelentősen felmelegedhet, látva az időjárási előrejelzéseket. Lassan minden készen áll, hogy megnyissa kapuit a szabadstrand. Mindez június 18-án délelőtt 10 órakor történik meg, szombattól várja a fürdőzni vágyókat a csodás Tisza és Tisza-part – adta hírül a Szoljon.hu. – Igyekszünk minden évben a már megszokott kiváló színvonalat biztosítani a vendégeknek – emelte ki ezzel kapcsolatban Lits László. A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezetője rámutatott, hogy bár a a vízimentők a partról és a vízről is figyelik a fürdőzőket, az önfeledt strandolás érdekében…
Tovább olvasomFigyelem: szombattól változik a vasúti menetrend Szolnok és Budapest között
Jelentősen változik a menetrend a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon a vecsési állomáson zajló felújítás miatt június 18-ától – közölte a Mávinform az MTI-vel. Emiatt módosul a menetrend a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalon is. A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája; naponta több mint 200 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik a szakaszon – írták. A szakaszt évente több mint 3,5 millióan, a távolsági közlekedéssel együtt pedig mintegy 11 millióan veszik igénybe – tették hozzá. A vonal felújítása 2020-ban kezdődött a Nyugati és a Városligeti elágazás között, majd a…
Tovább olvasomJavul a betegbiztonság a szolnoki Hetényi Géza kórházban
Június 1-től a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási, fertőtlenítési szolgáltatást a szolnoki Hetényi Géza kórházban. A magasabb minőségű szolgáltatással mérhetően javul a betegbiztonság az intézményben. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 2021. március 16-án kihirdetett döntése értelmében a társaság nyerte a közbeszerzést az országos kórháztakarítási pályázaton. A megkötött szerződés 3 + 1évre szól. E szolgáltatáscsomag része a közelmúltban, a Hetényi Géza kórházzal megkötött szerződés is. A B+N Referencia Zrt. a kórház eddigi szerződéséhez képest magasabb technológiai, és műszaki tartalommal, szigorúbb higiéniás elvárások mentén végzi a szolgáltatást, jelenleg országosan 16,…
Tovább olvasomSzolnoknak köszönheti az ország Nagy Márton minisztert
Elég korán komoly életpályát futott be az Orbán-kormányok regnálása idején, idén már a miniszterségig vitte, ami a Fidesz felépítését ismerve a maximum lehet, amit Nagy Márton el is ért. Bár még egy hónapja sincs, hogy kinevezték, máris komoly “hírnevet” szerzett magának az Orbán Viktor-féle megszorítócsomag adóemeléseivel. Szolnokon született 1976-ban és városunkban is érettségizett. Közgazdászi diplomáját már a fővárosban szerezte 1999-ben. 2015-ben már a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként dolgozhatott, majd két évvel ezelőtt miniszteri megbízotti tisztséget kapott. Idén májustól pedig az újabb Orbán-kormány gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli minisztere. A jegybank alelnökeként…
Tovább olvasomSzolnokon is vigyázzunk a kérészekre, ráadásul elpusztításuk 150 ezres bírsággal is járhat
Egész Európában, de még Magyarországon belül is ritka fajnak számít, vigyázzunk a tiszavirágra. A napokban várható a rajzás a Tiszánál és néhány mellékfolyójánál. Hazánk egyik védett rovarfaja a tiszavirág (Palingenia longicauda). A nagyméretű kérészfaj életének utolsó és legfontosabb napja a tiszavirágzás, amely páratlan jelenség. A kérészrajzás tehát nem más, mint e 8-12 centiméter hosszú rovar tömeges rajzása. Azért kel ki három év lárvaállapot után, hogy szaporodjon, és utána szinte azonnal elpusztuljon. A kérészek általában június közepe táján indulnak rövid útjukra. A kis élőlények igen érzékenyek a vizek tisztaságára, sajnos Európából…
Tovább olvasomElektromos rollerek érkeztek Szolnokra
Megérkeztek az elektromos rollerek a megyeszékhelyre: a kétkerekűeket tizennyolc év feletti, megfelelő KRESZ-tudással rendelkezők használhatják – írja az info.szolnok.hu. A Lime közösségi elektromos rollerhálózat első járművei megérkeztek, s már városszerte használhatók. – Az elektromobilitás újabb formája valósul meg városunkban, bízunk benne, hogy a zöld rollerek a szolnokiak körében is hasonlóan népszerűek lesznek, mint az ország más városaiban – hangsúlyozta Fejér Andor a járműveket bemutató tájékoztatón. Az alpolgármester rámutatott, hogy jól illik Szolnok életébe, hiszen a város komolyan elkötelezett az elektromobilitás terén. A célok összecsengenek Lime Technology Kft. céljaival, ezért is…
Tovább olvasomPutyin barátja lesz a szolnoki fesztivál vendége
Míg egy cseh filmfesztivál épp visszavonta Vlagyimir Putyin régi támogatójától, a nacionalista eszméket valló Emir Kusturicától az életműdíját, addig október 11-16 között ő lesz a szolnoki TiszapArt mozi vendége, és fellép a fesztiválon Kusturica zenekara, a The No Smoking Orchestra is – írja a HVG. Kusturica korábban írt már alá támogató levelet egy 13 éves lány megerőszakolása miatt elítélt Roman Polanski mellett, jelen volt Putyin harmadik beiktatásán, támogatta, hogy Oroszország elfoglalja a Krím félszigetet, és szólalt meg oroszul az ünnepélyen, amelyen Putyin Barátságért érdemrenddel tüntette ki. Kusturica korábban felszólalt Koszovó…
Tovább olvasomA szolnoki kórház előtt állva üzentek a kormánynak az ellenzék arcai
Már országos “hírre” tett szert a Hetényi Géza kórház rengeteg súlyos ellátási problémája, emiatt követeli az ellenzék a Fidesztől és Orbán Viktortól, hogy legyen végre megfelelő színvonalú egészségügyi ellátás Szolnokon és összességében hazánkban is. Kunhalmi Ágnes a szolnoki Hetényi Géza Kórház előtt állva azt mondta, a jövő évi költségvetésben 100 milliárd forinttal szán többet a kormány az egészségügyre, mint tavaly – idézi az MTI. Ez 4 százalékkal nagyobb forrás a tavalyinál, miközben ennél még a KSH szerint is magasabb az infláció.hirdetés Kunhalmi Ágnes azt kérte a kormánytól, hogy kezelje “prioritásként”…
Tovább olvasomAz összes kórházát felújítja és kibővíti 2040-ig… Bécs – és Szolnokkal ellentétben elegendő orvos is van bennük
Nyugati szomszédunknál valahogy nemcsak a magánegészségügy intézményei érdemelnek óriási szeletet a pénzekből. De mint tudjuk, Ausztria is a hanyatló nyugat része és csak utánunk kullog az egészségügyi ellátásuk. Igen, ott még van ilyen. Történetének legnagyobb kórházfelújítási programjába kezd Bécs, 2040-ig a Bécsi Kórházszövetség összes kórházépületét felújítják és kibővítik. 2030-ig összesen 3,3 milliárd eurót fordít erre a célra a város. Noha a bécsi egészségügyi rendszer orvosi, személyzeti és technikai szempontból magas nemzetközi színvonalat képvisel, a kórházépületek egy része több mint száz éves. Annak érdekében, hogy a bécsiek 2040-ben is csúcsminőségű orvosi…
Tovább olvasom