Krumplival vett szavazat – mit tegyünk, ha felmerül a választási csalás gyanúja?

Az állampolgárok joga és lehetősége a választás, ami által felhatalmaznak képviselőket, akik a választást követően döntéseket hoznak a közélet számos területén. Valakinek a megválasztása felhatalmazás is egyben. Az önkormányzati vezetők és a képviselők feladata ugyanis, hogy a közösségért dolgozzanak. Érvényesítsék a helyi polgárok érdekeiket, tegyenek a mindennapi élet működőképessége érdekében olyan döntésekkel, amelyek a közösség érdekeit szolgálják, és egyben a közösség tagjainak biztosítják az élhető élet feltételeit. Ez helyi, önkormányzati szinten éppen úgy igaz, mint az Európai Parlament képviselőinek felhatalmazása a világpolitika színterén.

Tovább olvasom

Rendőrségi feljelentés kellett, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ kiadja a járványadatokat

Pereskedés és büntetőfeljelentés után tudott csak Covid-adatokat szerezni a TASZ a Nemzeti Népegészségügyi Központtól – írja a 444.hu. A civil szervezet a koronavírusjárvány második és harmadik hullámának egy-egy szakaszáról kért részletes fertőzési, halálozási és oltási statisztikákat. Müller Cecília hivatala a TASZ adatigénylésére azt válaszolta, hogy az adatok egy részét vissza lehet keresni a kormányzati oldalon, a többi pedig nincs meg abban a formában, mint amiben kérték. Végül első- és másodfokon is nyert a TASZ, a bíróság szerint elvárható az NNK-tól, hogy a kért bontásban rendszerezze az adatokat, illetve azt is kimondta,…

Tovább olvasom

A TASZ és a 444 közös választási útikalaúzt indított

Elindult a valasztasz.444.hu, ahol a választással kapcsolatos fontos információkat és határidőket gyűjtötték össze. Az oldalt a 444.hu és a Társaság a Szabadságjogokért közösen készítette és tartja frissen. Február 12-től az e-mail mellett telefonos forródrótuk is él, amit a +36 30 722 33 56-os számon érnek el, amennyiben kérdésük lenne a szavazással vagy egy jogsértés kivizsgáltatásában kapcsolatban. Az oldalon egy interaktív timeline segítségével követhetjük, hogy hol tartunk az országgyűlési választások folyamatában, emellett híreket, hasznos tájékoztatókat is közzétesznek. Az oldalt itt érik el.

Tovább olvasom

TASZ: Minden eddiginél könnyebbé teszi a voksturizmust a lakcím módosításról szóló új törvény

Az Országgyűlés megszavazott egy törvényjavaslatot, amely minden eddiginél könynebbé teszi az úgynevezett voksturizmust – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Political Capital (PC) a közös közleményében. A két szervezet szerint a jogszabály-módosítás ezt azzal éri el, hogy megváltoztatja a lakóhely fogalmát. A jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít. A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik, az ottélés mellett csak egy vélelem szól majd. A fiktív lakóhely létesítése (vagy az abban való közreműködés) egyszerűen nem lesz többé büntethető – írják. A TASZ és a PC…

Tovább olvasom