Felgyújtották a tiszakécskei templomot

Az eddigi információk alapján teljesen egyértelműnek tűnik a szándékos gyújtogatás. A tiszakécskei Szentháromság-plébánia a hivatalos Facebook oldalán keresztül jelentette be, hogy október 7-én tűz keletkezett az épületben. A lángok a templom előterében csaptak fel először, majd terjedni kezdtek.  Szerencsére egy járókelő hamar észlelte a sűrű, fekete füstöt. “Krisztusban Kedves Testvérek! Szomorú eseményről adunk hírt néhány sor erejéig. Mint arról már többen értesülhettek, a mai nap (október 7.) reggelén, nem sokkal 8 óra után felgyújtották a templom előterében lévő imapadot, ahonnan a lángok átterjedtek a hirdetőtáblára is” – kezdték a bejegyzést. “Fájdalmas…

Tovább olvasom

Jótett helyébe jót várj! – aprót kért, mobilt lopott

Egy tiszakécskei lakos tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon. Elpanaszolta, hogy tegnap délután a szolnoki pályaudvaron odament hozzá egy ismeretlen és némi aprót kért tőle. A sértett pénzt és cigarettát is adott a férfinak, majd elsétált az ismeretlentől, azonban a mobiltelefonját a beszélgetésük helyszínén felejtette. Később a sértett visszament a telefonjáért, azonban nem találta. Összetalálkozott az aprót kérő férfival, aki kérdésére azt állította, nem látta a telefont és azt is tagadta, hogy nála lenne. A sértett értesítette a rendőrséget, így a kiérkező járőrök elszámoltatták a 33 éves hajdúsámsoni férfit, aki mindent…

Tovább olvasom

Teherautóval ütközött a 32-esen, négyen is megsérültek – fotók

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. augusztus 15-én 14 óra 22 perckor. Egy tiszakécskei lakos közlekedett személygépkocsival a 32-es számú főúton. Az 57-es kilóméterszelvénynél lévő útkereszteződésben a számára kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti közlekedési jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és a gépjárművel a védett úton haladó tehergépkocsinak ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 2 személy könnyű, 2 pedig súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség fotói:

Tovább olvasom

Óvatlan volt a szolnoki házaspár, 300.000 forint értékben meglopták őket

Csak nyugodtan szerettek volna eltölteni egy napot a fürdőhelyen, de miközben élvezték a vizet, egy férfi eltulajdonította a táskájukat, benne különböző értékekkel. Strandolni ment a tiszakécskei fürdőbe egy szolnoki házaspár 2020. augusztus 30-án. A fürdés idejére a napozóágyra tették értékeiket, és őrizetlenül hagytak mindent. A délután folyamán, 17 óra tájt vették észre, hogy eltűnt a táskájuk és a törölközőjük. Ekkor értesítették a tiszakécskei rendőröket, akiknek elmondták, hogy a táskában 2 db telefon, karóra, a kocsijuk indítókulcsa, hallókészülék, személyes iratok, némi készpénz és a ruháik voltak. A tolvaj 300.000 forint értékű…

Tovább olvasom