Frissítés: Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason a Frangepán Miklós utcában hétfőn reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint egy nyolcvan négyzetméteres családi ház húsz négyzetméteres nappalija teljes terjedelmében égett, és a födém is beszakadt. A tűzoltók fél órán át küzdöttek a lángokkal, és oltás közben egy holttestet találtak.Az épületből három gázpalackot is kihoztak, a helyszínen talált kutyát pedig az állatvédőkre bízták.A tűz keletkezésének körülményeit tűzvizsgálat tárja majd fel – áll a közleményben. Korábban: A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a…
Tovább olvasomCímke: tűz
Sütőben felejtett ételek és adventi koszorú is okozott tüzet szenteste napján
Közel 200 hívás futott be a Katasztrófavédelemhez december 24-én. A tüzek következtében komolyabb emberi sérülés nem történt, két macska viszont elpusztult. December 24-én sem unatkoztak a tűzoltók: összesen 190 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ebből 129 esetben tűzoltói beavatkozásra volt szükség, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a 444.hu cikke szerint. Szombaton 32 tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 24 épület gyulladt ki, 97 alkalommal műszaki mentést kellett végezniük. Négy helyen az adventi koszorú gyulladt meg – az egyik oltás közben egy tűzoltó is megsérült –, Csornán, a temetőben egy sírhely gyulladt ki a…
Tovább olvasomAdventi koszorú okozott lakástüzet Tiszaföldváron
Tűz keletkezett egy száz négyzetméteres családi ház étkezőjében hétfőre virradó éjjel Tiszaföldváron, az Öcsödi úton. A lángokat egy égve hagyott adventi koszorú okozta, a tűz erről terjedt át a környezetében lévő berendezési tárgyakra. A kunszentmártoni hivatásos és a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be, illetve hőkamerával méréseket végeztek. A házban élő négy ember időben ki tudott menekülni, ők rokonoknál töltötték az éjszakát.
Tovább olvasomHalálos lakástűz volt Tiszafüreden
Kigyulladt egy hatvan négyzetméteres családi ház egyik szobája szombat délután a Tiszafüredhez tartozó Kócsújfalun, a Dr. Galaczi András utcában, tájékoztatta lapunkat a katasztrófavédelem. A tűzoltók kiérkezésekor a lakóház egyik kilenc négyzetméteres szobája teljes terjedelmében égett, a lángokat sikerült hamar megfékezni. Az épületben egy ember tartózkodott a tűz idején, azonban a gyors beavatkozás ellenére az életét már nem lehetett megmenteni. A tűzoltók az épületből két gázpalackot kivittek. Nem zárható ki, hogy a tüzet egy fűtőeszköz okozta, de a pontos kiváltó okot a tűzvizsgálat fogja tisztázni.
Tovább olvasomKigyulladt egy törökszentmiklósi műhely
Kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres, szendvicspanel szerkezetű műhely csütörtök reggel Törökszentmiklós Csokonai utcájában. A tűzoltók kiérkezése előtt a tulajdonos áramtalanított és egy gázpalackot kivitt az épületből, de egy hegesztéshez használt szén-dioxid palackhoz már nem fért hozzá. A műhelyben két gépkocsi volt, melyek károsodtak a tűz és a hő következtében. A szolnoki hivatásos és a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók két vízsugárral avatkoztak be, illetve további izzások után kutatva a szendvicspanel szerkezetet is megbontották. Az egységek kivitték az épületből a szén-dioxid palackot is, melyet nem ért hőhatás.
Tovább olvasomEgy lakóház kéménye lángolt Kisújszálláson
A kisújszállási Vas utca egyik lakóházának kéményében lerakódott korom gyulladt meg péntek este, tájékoztatott a tűzoltóság. A lánggal égő kéményhez a kisúji tűzoltókat riasztották, akik először a csatlakozó tüzelőberendezésben szüntették meg az égést. A tűz a környezetére nem terjedt át, a kéményben az égést megszüntették. A kályha további használatától az ottlakót a Katasztrófavédelem eltiltotta. Személyi sérülés nem történt. A házban élő nő – ideiglenesen – rokonainál lett elhelyezve.
Tovább olvasomAdvent idején nagyobb a lakástüzek veszélye
Advent idején és karácsonykor megemelkedik a lakástüzek száma, naponta átlagosan huszonöt otthon gyullad ki ilyenkor. Hamarosan meggyújtjuk az adventi koszorún lévő gyertyákat, különböző fényfüzérekkel díszítjük fel az otthonunkat, ezek tűzveszélyesek lehetnek. A katasztrófavédelem összefoglalta, hogy mire kell vigyázni, hogy senki ne váljon a tűz áldozatává. Tavaly advent időszakában összesen csak az adventi koszorúk, fényfüzérek, csillagszórók miatt hatvannégy lakástűz keletkezett, az összes lakástűz egy százalékát tették ki ezek az esetek. A legtöbb tűz kis területen pusztított, de volt, ahol teljesen kiégett egy otthon. A fő veszélyforrások közé tartozik az adventi koszorú. Fontos,…
Tovább olvasomTenyérnyi kölyökkutyákat mentettek a kisújszállási tűzoltók
Egy kennelben lévő égő kutyaólhoz riasztották ma egységünket Kenderesre, tájékoztatta hírportálunkat a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság . Egy vemhes anyakutya az égő ólban volt, rajta már nem lehetett segíteni – a tűzben elpusztult. A kennelben lévő szomszédos kutyaházból a háziak 1 anyakutyát, míg a tűzoltók 5 tenyérnyi kiskutyát mentettek ki. A tüzet feltehetően a kennelben fűtésként használt infralámpa okozta. A lángokat 1 vízsugárral hamar eloltották a kiérkező kisúji tűzoltók, így az a szomszédos mellékpületre nem tudott átterjedni. Az anyagi kár kb. 50 ezer forint.
Tovább olvasomLángolt egy villanyóra Kisújszálláson
Lángolt egy villanyóra vasárnap délelőtt Kisújszálláson. A tűzhöz Kisújszállásról és Karcagról is riasztottak tűzoltókat, számolt be róla a Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság. A kiérkező kisúji tűzoltók a tüzet egy porral oltó készülékkel pillanatok alatt megfékezték. Ezután a villanyóra szekrényt és a padlásteret is átvizsgálták. Szerencsére a tűz a környezetére – az idő rövidsége miatt – nem tudott átterjedni. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. A helyszínre az E-ON szakemberei is kiérkeztek.
Tovább olvasomKigyulladt egy törökszentmiklósi ház
Tűz keletkezett egy lakóházban, Törökszentmiklóson, hétfő délután a Zenész utcában. Használati tárgyak égtek az egyik helyiségben. A tetőszerkezetre nem terjedtek át a lángok.A helyi önkormányzati tűzoltók eloltották a tüzet, átvizsgálták és kiszellőztetik az épületet, amelyben senkit sem találtak – közölte a megyei katasztrófavédelem.
Tovább olvasom