Egy ember meghalt, nyolcan megsérültek a szombati balesetben

A főváros felé haladt a bolgár vendégmunkásokat szállító kisbusz, amikor a baon.hu információi szerint kiszakadt a jobb hátsó kereke, ettől a belső-, majd a külső szalagkorlátnak csapódott, közben többször megpördült. A hírportál úgy tudja, hogy a kisbuszban kilencen ültek, a hátsó ülésen lévő három nő kirepült a járműből, ők az árokba zuhantak. A balesetben egy 60 év körüli nő életét vesztette és nyolcan megsérültek, őket a mentők kórházba szállították. Az érintett szakaszon mindkét oldalon forgalmi akadály és torlódás alakult ki, mert a sztráda belső sávjába törmelék is került. A baleset miatt az…

Tovább olvasom

Migránsoknak nézték a vengégmunkásokat, kitört a pánik

Indiai vendégmunkások egy csoportját illegális bevándorlónak nézték a helyiek, az elmúlt évek kormányzati kommunikációja pedig elég volt ahhoz, hogy emiatt pánikoljanak az emberek. Illegális bevándorlónak hitték vendégmunkások egy csoportját Hajdúnánáson a helyiek, kisebbfajta pánik tört ki miattuk a városban – derül ki az ATV riportjából. A tévé stábja a helyszínre látogatott, és lakosokkal, valamint a vendégmunkások szállásadójával is beszélt. Riportjukból kiderül, hogy a külföldi dolgozók érkezése után nyomban terjedni kezdett a hír, hogy „migránsokat láttak a városban”. Pál-Kovács Dezső, a szálláshely üzemeltetője arról számolt be: megkeresték Tiszaújvárosból, hogy be tudnának-e segíteni, ugyanis…

Tovább olvasom

Ukrán vendégmunkások vertek meg és fosztottak ki egy jászberényi férfit

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a két, harmincas éveiben járó, büntetlen előéletű ukrán vendégmunkásnak a büntetőügye, akik 2019. novemberében, egy szombatra virradó éjszakán Jászberény egyik utcájában alaposan megvertek, majd kifosztottak egy ittasan hazafelé sétáló férfit. Tettüket azzal magyarázták, hogy a férfi provokálta őket, utánuk ment, percekig nem tágított mellőlük, kötekedett és sértegette őket. Cserébe többször arcon ütötték és megrúgták, amitől eltört az orrcsontja, elvesztette az eszméletét, és a földre esett. Támadói ekkor elvették a telefonját, a cigarettáját, az öngyújtóját, a készpénzét, de még a rágóját is, majd magára hagyták…

Tovább olvasom

“Stop munkásszálló!” – Jöjjenek, vagy ne jöjjenek tömegével az indiai vendégmunkások Jászberénybe?

Percek alatt elterjedt a híre, hogy az egyik fontos helyi cég 600 indiai vendégmunkást alkalmazna. Aláírásgyűjtésbe kezd egy, a jelek szerint a Fideszhez erősen kötődő jászberényi “civil”. Akcióját hétfőn jelentette be egy fideszes propagandát terjesztő Facebook-oldalon. A kezdeményezés célja, hogy ne épülhessen a Budai Lóránt jobbikos polgármester vezette városban újabb munkásszálló, ahol állítólag indiai vendégmunkások laknának. A városban úgy tudják, a Jász-Plasztik Kft. alkalmazná a vendégmunkásokat. A helyi vállalkozás azért érdekes, mert a Forbes által összeállított, legértékesebb családi cégeket tartalmazó listán az ötödik helyen áll. Az üzleti lap cikke szerint a 169,3 milliárd forintra becsült értékű jászberényi cég közel…

Tovább olvasom