Balesetveszélyes fák Szolnokon

A viharok sajnos nagy károkat okoztak a városban, időnként váratlanul óriási faágak is balesetveszélyesen adják meg magukat és törnek le. Az egyik szolnoki Facebook-csoportban adott hírt erről B. Zoltán, szerencsére a megoldás is érkezett. “Sajnos mától újabb két fával lett szegényebb a 03-as körzet. A Hild Viktor utca 8-10. lépcsőházak hátsó kijáratai közötti nyárfát és a Lovas István utca 3. előtti fűzfát ki kellett vágni. Az utóbbi idők viharai erősen megtépázták mindkettőt, majd kiderült az is, hogy nem egészségesek, a továbbiakban balesetveszélyt hordoznak. Remélem ősszel lesz a városnak forrása fásításra,…

Tovább olvasom

Villámcsapás miatt vesztette életét egy gyerek, a vihar elsöpört egy sátortábort

Komoly anyagi károkat, áramkimaradásokat okozott Szlovákiában a kedd hajnalban az ország jelentős részén végigvonuló vihar, amely elsöpört egy nyári tábort is, ahol egy gyermek meghalt és többen megsérültek – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség kedden. Az erős esőzésekkel és helyenként jégesővel kísért vihar sok helyütt fákat döntött ki, villany- és vasúti vezetékeket rongált meg, tönkretette a háztetőket, a lezúduló esővíz pedig számos családi ház pincéjét öntötte el. A vihar következtében országszerte ideiglenesen több tízezer háztartás maradt áram nélkül és a károk elhárítása idejére több helyütt autóbuszjáratokkal kellett helyettesíteni a…

Tovább olvasom

Felhőszakadást, viharos széllökéseket és jégesőt is eredményezhet a hidegfront csütörtökön

Az Időkép előrejelzése szerint szerdán kezdetben északon többfelé, délkeleten elszórtan, majd délután északon, valamint helyenként északnyugaton lehetnek átmenetileg futó záporok, néhol esetleg zivatarok. A napsütést sokfelé zavarhatják gomoly-, illetve vastagabb fátyolfelhők is. Helyenként megélénkül a délnyugati szél. Délután 22 és 33 fok között alakul a csúcshőmérséklet, délen, délkeleten lesz a legmelegebb. Csütörtökön több tájegységünkön kell számítani záporok, zivatarok kialakulására egy hidegfront miatt, a zivatarokat helyenként felhőszakadás, viharos széllökések és jégeső is kísérheti. Élénk, erős lehet a légmozgás zivataroktól függetlenül is. Napközben 21-33 fok között alakulhatnak maximumok, északnyugaton, nyugaton lesz hűvösebb, keleten, délkeleten melegebb…

Tovább olvasom