Szemétszedő akció a szolnoki ZöldErővel

Egy hosszú, munkával töltött hét után alig várja az ember a napi kutyasétáltatást az ártéren, a hétvégi kirándulást a környező zöld területeken. Végre eggyé válhatunk a természettel, a friss levegő, a madárcsicsergés feltölt és megnyugtat. Majd a séta alatt szinte lépésenként botlunk egy-egy pet palackba, sörös dobozba, vagy csokipapírba. Ismerős jelenet? A Szolnoki ZöldErő elkötelezett a természetvédelem mellett, nevük leginkább a vödrös akciókról lehet ismerős. Most egy újabb zöld gondolatuk támadt: egy vasárnap délelőtti, beszélgetős szemétszedő sétára invitálják a szolnokiakat. Reggel 9-kor lesz a gyülekező a Zagyva-Tisza torkolatnál és a…

Tovább olvasom

A 200 millióból megvalósuló, turistacsalogató Zagyva Ökopark nyomában

Újszász, Zagyvarékas és Szászberek részvételével Zagyva Ökopark néven egy közel 200 millió forintos beruházás valósult meg, azzal a céllal hogy a turisták hosszabb időt tudjanak eltölteni a  térségben. A három település is jól járt volna, hiszen a látogatókkal együtt nőtt volna a foglalkoztatottság és élénkül a gazdaság. Volna. A pályázat nyilvánosan elérhető adatai szerint a beruházás 2019. szeptember 30-án befejeződött. Zagyvarékas Község Önkormányzata 130 milliót, Szászberek közel 43 milliót, Újszász pedig 24 millió forint támogatást kapott, hogy megvalósítsa a terveket. De a jelek szerint se turista, se ökopark. A pályázatban szerepel…

Tovább olvasom

Folytatódik a harc a Tarnáért és az élővilágért – videó

Ahogyan arról mi is írtunk, a Zagyva egyik mellékfolyójából, Tarnából eltűnt a víz. A minap állatvédő aktivisták számolták fel a megmaradt folyót eltorlaszoló gátat, amelyet egy vállalkozó arra használt, hogy kiszivattyúzza a maradék vizet a Tarnából – írja Eger Hírek. A természetvédők ökológiai bűncselekményről beszélnek, a folyóból vizet vételező vállalkozó azonban azt mondja, érvényes engedélyekkel rendelkezik, és nem lopja a vizet. Bóday Pál állatvédő aktivista, a Kápolnai Macskaárvaház kuratóriumi elnök elmondta: Szalóki Péter, Kápolna alpolgármestere, Zele Sándor, a Zele-Bau Kft. tulajdonosa és Besenyei András kompolti önkormányzati képviselő mindent elkövetnek, hogy még több vizet juttassanak…

Tovább olvasom

Egyre keskenyebb a Zagyva

A Zagyva vízállása a szakértők szerint kritikus, ezért nem engedhetik a környékbeli gazdálkodásoknak, hogy a folyó vizét korlátlanul használják öntözésre. Az aszály miatti korlátozások között ez most egy új szintet jelenthet, hiszen eddig elsősorban az ívóvízzel való locsolást korlátozták egyes helyeken. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG ) Jászberényben folytatott egyeztetést a gazdákkal a helyzetről. A KÖTIVIZIG döntése szerint a vízkivétel már csak kétnaponta felülvizsgált menetrend szerint lehetséges. Az eseményen résztvevő, vízkivételi engedéllyel rendelkező gazdálkodók támogatásukról biztosították a vízkészlet optimális felhasználását lehetővé tevő vízügyi intézkedéseket. A közösen kialakított menetrendet a mostani aszályos időszakban kétnaponta…

Tovább olvasom

Vödörrel öntözték a fákat Szolnokon

Amíg a folyóban víz van, és vödrök is akadnak, a szárazság közösségformáló erő is lehet. Tegnap számoltunk be róla, hogy megyénkben is súlyos gondokat okoz a szárazság. A szolnoki ZöldErő célja a természetes környezet fenntartása és megóvása. Madár- és denevérodúk kihelyezése, a fecskék támogatása, komposztálás és faültetés tartozik főbb tevékenységi körükbe, de ezúttal a közterületeink fáit vették gondozásba. Fogj egy vödröt, és tarts velünk! – így hangzott a Szolnoki ZöldErő közelmúltban közzétett felhívása, melynek célja a szárazságban szomjazó fák és cserjék öntözése volt. Sokan csatlakoztak a városi természetvédő szervezethez, és kézről…

Tovább olvasom

Alaposabban szemügyre vehetjük a rekordalacsony szolnoki Tiszát – videó

A szárazság és az Európa nagy százalékát sújtó aszály miatt már egészen csúnya számokat és látványt tár elénk a Tisza, Szolnoknál különösen aggasztó a helyzet. Annyira alacsonyra apadt a folyó vízszintje az országot (de különösen a keleti szegmenst) sújtó, tartós aszály miatt, hogy az Időkép.hu munkatársai megnézték kicsit közelebbről is a nem túlságosan szép látványt. Pénteken döntött negatív rekordot a Tisza vízszintje Szolnoknál, -281 centimétert mutatott a mérce. Rekord alacsonyra apadt a Tisza vízszinte Szolnoknál,  péntek reggelre -281 centire csökkent a folyó vízállása. Ez 2 centivel alacsonyabb a korábbi rekordnál,…

Tovább olvasom

Tavaszi nagytakarítást tartottak a Zagyván

Óriási mennyiségű hulladékot távolítottak el a folyó szolnoki szakaszából. Többek között 60 darab kis,- közepes,- és nagyméretű gumiabroncsot, utcai padot, mosógépdobot, kisbiciklit, eternitcsövet és KRESZ-táblát távolítottak el a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai a Zagyva szolnoki, belterületi szakaszának hétfőn kezdődött „nagytakarítása” alkalmával – számolt be róla a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság honlapja. A III. fokú vízminőségi kárelhárítás során a Szolnoki Szakaszmérnökség 15 fős, közfoglalkoztatottakat is magába foglaló brigádja – rakodógép, traktor, motorcsónak és szállítójárművek segítségével – a gyalogoshíd és a Dr. Sebestyén Gyula út közötti folyószakasz bal és jobb partján (0+500 –…

Tovább olvasom

Árvízvédelmi fejlesztés fejeződött be a Közép-Tisza térségében

Méghozzá az Európai Unió és a magyar állam csaknem 9 milliárd forintos támogatásának köszönhetően – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán közleményben az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt érintette Szolnokot, Zagyvarékast, Tiszakécskét, Szászbereket, Jászberényt. A projekt során a Zagyva töltésének három, a Tisza védvonalának egy szakasza épült ki összesen 11,1 kilométeren az előírt magassági biztonságnak megfelelő szintre. Zagyvarékas térségében, a Zagyva folyó mindkét oldalán átlagosan két méterrel magasították az árvízvédelmi töltést. A település külterületén a bal és jobb parton…

Tovább olvasom

Kitiltják a helyieket a Szolnok feletti Zagyva-hullámtérből, nagy a felháborodás

Szigorúan tilos itt például kutyát futtatni, vagy gépjárművel behajtani, komoly büntetést szabhatnak ki azokra, akiket elkapnak. A szolnokiak közül egyre több embernél veri ki a biztosítékot, hogy korábban használt területekről egyszer csak kitiltják őket és ennek az interneten hangot is adtak. Nem javult a helyzet. Továbbra is sokan a vashíd fölötti Zagyva szakasz hullámterén és gátján futtatják kedvencüket. Ez eddig is tilos volt – ám november óta már önkormányzati rendelet is tiltja. Az érintett gazdálkodók a Natura kétezres terület mindennemű zavarását elutasítják, így az oltalom alatt álló gyepen történő gépkocsiforgalmat…

Tovább olvasom