Óriási verést mért a Vasas a Szolnokra

Hazai pályán szenvedtünk ötgólos vereséget, ma semmi nem sikerült. A labdarúgó NB II 7. fordulójában a veretlen Szolnok a feljutásért küzdő Vasast fogadta. Az angyalföldi csapat hamar kétgólos előnybe került, majd végül kiütéssel, öt góllal nyert a Tisza-parti együttes otthonában. SZOLNOKI MÁV FC–VASAS FC 0–5 (0–2)Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 1700 néző. Vezette: Pillók Ádám (Becséri Gergely, Bede Tamás)SZOLNOK: Csáki – Molnár R., Tisza K., Szabó A., Gohér, Lakatos Cs. – Tömösvári (Rokszin, 57.), Berdó, Sipos Z. (Vólent, 82.) – Irmes (Kurdics, a szünetben), Lakatos I. (Tóth L., 57.). Vezetőedző: Csábi JózsefVASAS: Jova – Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye – Berecz, Pátkai (Szilágyi…

Tovább olvasom

Közel 5 milliárd forintért tervezik meg a hajdúnánási MotoGP pályát

A BORD Építész Stúdió Kft. nettó 4 milliárd 716 millió forintért tervezheti a hajdúnánási MotoGP versenypálya és autó-motorsport komplexumot – írja a Napi.hu. A cikk szerint a közbeszerzési felhívás közzététele nélküli szerződéskötést a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A kormány tavaly júniusban jelentette be, hogy korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is. Mostanra az is kiderült, hogy a pályát 65 milliárd forintból építik meg.

Tovább olvasom

Az albánok előtt is fejet hajtott a magyar válogatott, történelmi vereség, korábban még gólt sem kaptunk Albániától

Néhány nap alatt két fontos világbajnoki selejtezőt veszítettünk el, rúgott gól nélkül, egyre távolabb a csoport első két helye. A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezők ötödik fordulójában az angolok elleni súlyos hazai vereség után Albánia ellen idegenben igyekezett javítani, és mivel nem tudott gólt szerezni, 1-0-ra veszített, amivel a negyedik helyre csúszott vissza a csoportjában. A vb-reményt jelentő második hely egyre távolodik. A 87. percben dőlt el az összecsapás. Fiola párharcot veszített az ellenfél térfelén, a földön maradt, a játékvezető nem fújt semmit – később visszanézték videón, nem is kellett…

Tovább olvasom

Idegenben aratott ismét sikert a Budaörsi FC-vel szemben a MÁV

A válogatottak mérkőzései miatt jelenleg szünet van az NB II.-ben, azonban a MÁV csapata kihasználta a rendelkezésre álló időt és Budaörsön lépett pályára. Ahogy a bajnokság 2. fordulójában, úgy ismét nyerni tudtak a kék-fehérek, csak 3–2 helyett ezúttal 2–1-re. Budaörsi SC–Szolnoki MÁV FC 1–2 Gólszerzők: Halmai (53.), ill. Tömösvári (21.), Antics (73.)

Tovább olvasom

Kifütyülték a letérdelő angolokat a magyar szurkolók – videó

Sajnos hoztuk a megszokott formánkat, az ellenfél letérdelt, a gesztust pedig honfitársaink nemigen viselték el és erőteljesen hangot is adtak ennek. A térdelés 2020-ban jelent meg a sportban a rasszizmus és a diszkrimináció elleni tiltakozás gesztusaként. A mérkőzés előtt az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate egyértelművé tette, bármi történjék is, le fognak térdelni a játékosok a meccs előtt, ahogy azt eddig is tették. Igen, letérdelünk, annak ellenére, hogy elképzelhető, kifütyülnek bennünket – fogalmazott.  A füttyszó nem is maradt el: A Sky News cikke szerint a fütyülés nem az egyedüli sértő gesztus volt, az első angol…

Tovább olvasom

Fantasztikus történet: Halva született, most paralimpiai bajnok úszásban Illés Fanni

A szüleinek azt tanácsolták az orvosok, haza se vigyék a láb nélkül született, vélhetően értelmileg is fogyatékos kislányt. Szerencsére nem fogadták meg a tanácsot, Fanni boldog ember és most már paralimpiai aranyérmes, tökéletes szellemi képességekkel megáldva. Lenyűgöző történet Illés Fannié, aki a tokiói játékokon 100 méteres mellúszásban, S4-es sérültségi kategóriában diadalmaskodott, s immár világ-, Európa és paralimpiai bajnoknak is vallhatja magát. Pedig 29 évvel ezelőtt hajszálon múlt az élete, sőt, valójában halott volt. A császármetszéssel világra hozott Fanni halva született, újra kellett éleszteni. Lábak nélkül, kisebb tenyérrel és kevesebb ujjal jött…

Tovább olvasom

Furán hangzik, de vajon tényleg betilthatják a fejelést a fociban?

Ha túl gyakran tesszük ki ilyen mértékű erőhatásnak az agyunkat, bizony erősen károsodik. Milyen lenne, ha a kézilabdában nem lehetne a bivalyerőset dobni vagy a bokszban kemény balhorgot ütni? A kérdés nem akkora őrültség, mint elsőre tűnik. Ugyanis egyre több helyen betiltják a fejelést a focipályákon. És ennek jó oka van. 2015-ben Kaliforniában, tavaly Angliában, Skóciában és Észak-Írországban. Egészen pontosan tizenkét év alattiaknak tilos a fejes a fociedzéseken, felette is csak óvatosan, lehetőleg kerülve a labdába bólintást. Egy világhírű kutatóorvos 18 éves korig mindenhonnan, az edzésekről és az éles mérkőzésekről is száműzné a fejelést.  Abszurdnak…

Tovább olvasom

Elkezdődött a tokiói paralimpia

Elkezdődött az év következő nagy sporteseménye, a paralimpia. A mozgás- és látássérült, valamint enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseményét a hagyományok szerint néhány héttel az olimpia után, az olimpiai helyszíneken tartják. Az idei a XVI. nyári paralimpiai játék, amelyet augusztus 24. és szeptember 5. között rendeznek a japán fővárosban és környékén. A világ 163 országából összesen 4403 versenyző veszt részt az idei paralimpián, ami új rekord. Magyarországot tíz sportágban, egész pontosan asztaliteniszben, atlétikában, erőemelésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerekesszékes vívásban, kerékpárban, sportlövészetben, triatlonban és úszásban képviseli majd 37 sportoló, valamint egy szintén sportolói…

Tovább olvasom

Simán legyőzte a Szolnok a DVTK-t és már második

A Szolnok könnyedén gyűrte le a DVTK-t és már második a tabellán. A miskolciak visszacsúsztak a 9. helyre. Igencsak régen találkozott egymással a két csapat bajnoki mérkőzésen, hiszen legutóbb 2004 májusában csaptak össze a felek még az NB I/B-ben, és akkor Szolnokon a hazaiak tudtak nyerni 2–1-re. Nyilván a 17 évvel ezelőtti mérkőzés eredménye nem osztott, nem szorzott a hétfő esti találkozó szempontjából, de ezúttal is 1–0-ra vezettek a kék-fehérek a szünetben: Sipos Zoltán higgadt befejezése nyomán került előnybe a MÁV. Jobban, sokkal agilisabban játszott a vendéglátó az első félidőben, így megérdemelten…

Tovább olvasom

A szakértők csak Nagy-Britanniában 9000 új fertőzést kötnek a foci EB-hez

Úgy tűnik, a labdarúgó Európa Bajnokság sok nézőt vonzó eseményei jócskán hozzájárultak a negyedik hullámhoz. A brit tudósok szerint „jelentős kockázatot jelent a közegészségre” az a kilencezer fertőzött, aki feltehetően a nyári labdarúgó Európa-bajnokság alatt fertőződött meg a kórral – írja a Guardian. A kutatási programnak, amiben vizsgálták a fertőzötteket három szakasza volt, ezek közül az utolsót pénteken tették közzé. Ez azt mutatja, hogy az Eb-vel összefüggő szabadtéri sport-, zene- és szórakoztató események napjain a fertőzések 85% százaléka az országban tartott nyolc Eb-meccshez kötődik. Az elődöntők, illetve a döntő idején különösen…

Tovább olvasom