A Jókai utcai házomlás súlyos sérültje egy táncos, aki le is bénulhat örökre – videó

Az emberi tragédiák haláleset nélkül is megtörténhetnek. A teljes karrierje és élete megtörhet a fiatalnak, akire sajnos rázuhant a súlyos törmelékhalom és komoly gerincsérülést szenvedett. Délelőtt 10 óra előtt nem sokkal leszakadt a VI. kerületi Jókai utca 1. számú ház tetőzetének egy része, maga alá temetve az alatta álló kocsikat és megsebesítve négy embert. A balesetben az utca és környéke megtelt porral, a tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a területet. Az RTL Híradónak sikerült megszólaltatnia a sérültek egyikét: Babácsi Benjámin és barátnője mindketten a közeli Operettszínház táncosai, azonban amíg a férfi…

Tovább olvasom

Feljelentette a magyar katolikus püspöki kar Perintfalvi Ritát, aki könyvet írt az egyházon belüli szexuális visszaélésekről

Feljelentette a grazi megyéspüspöknél Perintfalvi Rita katolikus teológust a magyar katolikus püspöki kar – írta meg Facebook-oldalán az író-teológus. Elmondása szerint két Facebook–bejegyzése miatt kérték a büntetését, amelyekben elítélte az egyházak „kollaboráns magatartását az áprilisi parlamenti választások kapcsán”. A magyar katolikus püspöki kar által kifogásolt posztokat itt és itt érhetik el. Perintfalvi Rita elmondása szerint őt egyáltalán nem keresték meg az ügyben mielőtt bepanaszolták a grazi megyéspüspöknél (azért nála, mert a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanára). Mint írta: Megvádoltak úgy egy külföldi püspöknél, aki még magyarul sem tud és akinek semmi köze a magyar politikához, hogy engem, mint…

Tovább olvasom

Vizet oszt az utasoknak a MÁV

A hőségriasztás ideje alatt vizet oszt a nagyobb pályaudvarokon a MÁV-Start 10 és 17 óra között. Budapesten a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvaron, vidéken pedig a miskolci, debreceni, nyíregyházi, békéscsabai, szegedi, kecskeméti, szolnoki, győri, pécsi, nagykanizsai, siófoki, fonyódi, tapolcai, veszprémi, zalaegerszegi és a celldömölki állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozók. Munkanapokon 12 és 14 óra között a Volánbusz is vizet oszt a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbusz-állomásokon: Békéscsabán, Budapesten a Népliget autóbusz-állomáson, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen,…

Tovább olvasom

Fejfájást, szédülést és vérköpést is okozhat az Elf Bar

A Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület szakmai állásfoglalása szerint az illegális dohánytermék súlyos mérgezésnek teheti ki a használóit. “A közelmúltban drámai gyorsasággal kezdett el terjedni a fiatalok körében egy illegálisan forgalmazott, a „dohányzás új generációjaként” emlegetett úgynevezett „manórúd”, az Elf Bar. Ez egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható, elektromos cigarettaként illegálisan forgalmazott, interneten rendelhető eszköz, többféle színben és ízesítéssel. Nikotin tartalma eszközönként változó lehet: van 0 %-os, de létezik belőle 2-5 %-os is, például egy 600 slukkra elegendő, 5 %-os termék 14 doboz cigaretta nikotintartalmának felel…

Tovább olvasom

Újabb mélypont: a 404 forintot is átlépte az euró árfolyama

Ez természetesen ismét negatív csúcsot jelent. Hétfő délelőtt újabb negatív csúcsra ért a forint az euróval szemben – írta meg a HVG. Reggel hatkor még “csak” 400 forintot kellett fizetni 1 euróért, nagyjából kilenckor azonban gyors romlásnak indult a magyar valuta, és 11 körül már több mint 404 forintot ért az uniós fizetőeszköz. A forint előző történelmi mélypontja június 14-én állt be, akkor hajszálra, de megállt a 403-as szint alatt, 402,99-el. Az azelőtti rekord pedig március 7-én született meg, 399,87-tel. via hvg.hu

Tovább olvasom

Teljes csendben Orbánék két és félszeresére emelték a diákhitel kamatát

A márciusi kampány egyik legfontosabb riogatása volt, hogy ha az ellenzék kerül hatalomra, óriási adóemelések jönnek. Nos, Orbán Viktor maradt és heti rendszerességgel olvashatunk arról, éppen milyen adókat emelnek meg a fideszesek. Erről pedig nem is tudhatnánk, ha nem olvasnánk el az apróbetűs részt a megfelelő helyen. Propaganda ezerrel, de a háttérben folyamatosan sarcolnak minket. Július elsején lép életbe a két és félszeres drágulás, de ezt nem igazán verték nagydobra. Július 1-től 1,99%-ról 4,99%-ra emelkedik a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamata, derül ki annak hivatalos honlapjáról, erre olvasónk hívta fel a figyelmünket.…

Tovább olvasom

Ha ilyen terméket vásárolt az ALDI-ban, semmiképpen ne egye meg!

Olyan termék került a polcokra, amiben mikrobiológiai szennyeződés lehet. Az Aldi arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el a tofus-spenótos szójaterméküket, mert abban “mikrobiológiai szennyeződés” lehet. Ha visszaviszik a terméket, az üzletekben blokk nélkül is visszaadják az árát. Termékvisszahívásról adott ki figyelmeztetést weboldalán az Aldi. Azt írják, hogy a Natur Aktiv Bio szójaalapú érme termék 2023.04.15. lejárati idővel és L22292 tételazonosítóval rendelkező, tofus-spenótos fajtájában (szállító: Biolab S.r.l.) nem zárható ki mikrobiológiai szennyeződés (Bacillus Cereus), emiatt fogyasztásra nem alkalmas. Elővigyázatosságból azt kérik, a terméket ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza bármely magyarországi…

Tovább olvasom

Felmérés: A magyarok több mint harmada nem megy idén nyaralni

Ami persze nem meglepő, hiszen a szegényebbek elsőként a luxus kiadásokról mondanak le. Egy friss reprezentatív kutatás alapján kijelenthető, hogy a lakosság jelentős részének az infláció, az árak emelkedése és a gyenge forint komoly fejtörést okoz a kikapcsolódás finanszírozásában. A válaszadók 16 százaléka belföldi és külföldi, 12 százaléka külföldi nyaralásra készül. 36 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy csak belföldi nyaralást tervez – írja az ATV. A Danubius Hotels és az Opinio piackutató felmérése 1045 fő megkérdezésével készült. Közülük 376-an válaszolták azt, hogy egyáltalán nem mennek nyaralni idén. A szociológus szerint ez…

Tovább olvasom

Kövér László csökkenti a DK-s képviselők tiszteletdíját

Kálmán Olga kapott erről levelet: az indok az, hogy túl kevés szavazáson vettek részt. Levélben tájékoztatta Kövér László házelnök Kálmán Olga DK-s képviselőt arról, hogy csökkenti a tiszteletdíját, miután túl sok parlamenti szavazáson nem vett részt – számolt be róla a HVG.hu. A levelet Kálmán Olga hozta nyilvánosságra a Facebook-oldalán. Azt írta, DK-s képviselőtársai is ilyen levelet kaptak. Kálmán azt írta, az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről politikai véleménynyilvánítás keretében vonultak ki. “Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez is…

Tovább olvasom

Európa legnagyobb tűzijátéka lesz az augusztus 20-i a szervezők szerint

Idén is négynapos programsorozat lesz az államalapítás ünnepén – tájékoztatta a rendezvények kommunikációs ügynöksége az MTI-t. Közleményükben azt írták: augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és “hamisítatlan fesztiválhangulat” várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők – emelték ki. A négynapos fesztiválon idősek és fiatalok, családok és baráti társaságok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot – írták. Idén sem maradnak el a hagyományos állami programok: a tisztavatás, a légiparádé, a zászlófelvonás és a Szent Korona-látogatás, miként az egyházi események,…

Tovább olvasom