Amire szükséges, mindig tud dobni a kormány még plusz néhány százmilliót, vagy milliárdot. Vegyük már észre, hogy mik az igazán fontos dolgok. A lówellness feltétlenül az.
Tovább olvasomCímke: költségek
Atlétikai VB: majd az esemény után árulják csak el, mennyibe is került a rendezés
Annyit már tudunk, hogy az eredetileg tervezett költséget már rég túllépték a szervezők, de itt meg is áll a tájékoztatás. „Az nem a mi költségünk és nem a mi dolgunk, hogy az árakról beszéljünk. Én nem is tudom, hogy mennyi lesz majd a végleges költségvetés.” Ezt válaszolta az RTL-nek Németh Balázs, az atlétikai világbajnokságot szervező cég vezérigazgatója, korábbi tévés hírolvasó, amikor a vb költségeiről kérdezték. Amikor 2018-ban Budapest elnyerte a rendezési jogot, arról volt szó, hogy 31,5 milliárd forintba kerülhet az esemény, ehhez képest tavaly októberben Csepreghy Nándor államtitkár már azt ígérte meg,…
Tovább olvasomHárom hónapon át négynapos munkarendben dolgozik a hivatal
A megszorítások miatt mindenhol igyekeznek spórolni a kiadásokkal. Szinte minden település igyekezett olyan intézkedést hozni, amivel csökkenthetik a rezsit. Minden bizonnyal ebbe a sorba illik bele, hogy a törökszentmiklósi polgármesteri hivatal 2023. január 9-től 2023. március 31-ig heti négynapos munkarendben dolgozik.Az ügyfélfogadási idő az alábbiak szerint alakul:Hétfő: 8.00-17.00Szerda: 8.00-17.00Csütörtök: 8.00-12.00Pénteken a hivatal ZÁRVA tart, közölte Varga Imre jegyző.
Tovább olvasomA színházak is rendkívül bizonytalan helyzetben a brutális rezsiemelkedés miatt, Szolnok lapulva hallgat a témában
Egyre-másra jönnek a hírek arról, mekkora gondot jelent a gazdaság szereplőinek, gyakorlatilag mindenkinek, a lakosságnak, a vendéglátásnak és a színházi világnak is a Fidesz júliusi döntése a rezsicsökkentés durva megvágása miatt. A szolnoki színházzal kapcsolatban azonban gyanús a csend, pedig a költségek itt is durván megugranak. LED lámpákkal, ideiglenes leállással és a fűtés lejjebb tekerésével próbálnak felkészülni a gigantikus rezsiszámlákra a színházak, amelyek a közönség szolidaritására is számítanak. Az augusztus 1-jén életbe léptetett új rezsiszabályok, melyeknek értelmében már csak az úgynevezett átlagfogyasztásig számolják el a korábbi kedvezményes áron az áramot…
Tovább olvasomHatalmas és méregdrága hadiipari fejlesztésről adott hírt a kormány, az internet szétszedte a posztot
Ha jól sejtjük, ehhez például valamiért nem volt szükség az EU-s pénzekre, ellentétben például a pedagógusok béremelésénél. Mindenre van keret, csak arra nem, amire nekünk, bérből és fizetésből élőknek kellene, ez az orbáni logika. Magyarország Kormánya a Facebookon adott hírt még csütörtökön a folyamatban levő, elképesztő pénzekbe kerülő hadiipari fejlesztésekről. Ám valószínűleg nem egészen ilyen reakcióra számítottak a lakosságtól. “Ütemterv szerint halad a magyar hadiipar fejlesztése, két éven belül a legmodernebb haditechnikai eszközök biztosítják hazánk védelmét.” A megszorításokkal sarcolt magyar lakosságnak viszont valamiért nem igazán tetszett ez a sikerpropagandás poszt.…
Tovább olvasomTízszeresére drágul a gáz, hatszorosára az áram, sokkban a kiscégek a piaci áraktól
Kigazdálkodni, áthárítani, bedobni a törölközőt? Nagyon sokan válaszút előtt az elképesztő rezsiemelés miatt. Brutális energiadíj-emelkedésről számoltak be a Telex olvasói. „Eddig 37 forintot fizettem egy kWh áramért, hamarosan 238 forintot fogok, vagyis több mint hatszorosára nőtt számomra a villamosenergia ára.” „Tavaly tavasz elején 3 forintra szerződtem a gázévre (szeptember 30-ig) egy MJ gázra, most tízszeres áron kaptam a jövő évre ajánlatot.” A nagy létszámú „Pesten hallottam” FB-csoportban is sokan tárgyalták az érintettek a helyzetet. Sajnos, mint látni fogjuk, most tényleg ez a reális ár, de attól még nem lesz jobban kigazdálkodható a…
Tovább olvasomA Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat segélykiáltása a Fidesz költségnövelő intézkedései miatt
Teljesen bizonytalanná vált a jövőjük, Orbánék rezsinövelő és benzinársapka-átalakító intézkedéseinek köszönhetően. Most a közösségi médiában próbálnak segítséget kérni, mert az elmúlt hetekben közzétett változtatások már az alapvető működésüket teszi lehetetlenné. A mentőszolgálat speciális felszerelésekkel és szaktudással segített eddig a bajbajutottakon. „Most még nem jutunk szóhoz. Azt is mondhatnánk, hogy felkészülünk, megtankolunk, de fél óra nem volt elég. A rendelet kiadása közben amúgy lábsérültet mentettünk, így nem értünk rá. Aki akar és tud, az mostantól adományozzon üzemanyagra. Ha van ismeretségetek a főispánhoz, akkor szóljatok egy-két jó szót az érdekünkben” – írta…
Tovább olvasomEgy sokkal pontosabb táblázat a rezsiköltségeink emelkedéséről – így is komoly a kormány sarcolása
A hét közepén körbement egy igen riasztó számokat tartalmazó írás az emelkedett villany- és gázárakról. Most egy jelentősen pontosított, az eddigieknél jócskán szelídebb, de sajnos így is a kisemberek számára komoly plusz terheket tartalmazó számítást is láthatunk végre. Igaz, nem tudhatjuk, a következő napokban-hetekben még milyen meglepetéssel készül Orbán és a Fidesz. A PáKöR Facebook-oldalán jelentek meg a számítások, ez viszont már hivatalos forrásra alapozott számolásokat tartalmaz. “A várható energiaárakról, tényszerűen Mivel az utóbbi napokban ellepték az internetet és a közösségi oldalakat olyan táblázatok, amin „légből” kapott adatokból lettek kiszámolva…
Tovább olvasomÁtvenné az állam a veszteségesen működő víziközmű cégeket – videó
Vajon még mit nem vesznek magukhoz a Fidesz-vezetésű kormányzás ideje alatt? Bár most már végre kezdik látni, hogy egyrészt a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, másrészt az üzemeltetésnek komoly költségei lesznek. Kellett pár év, mire kapcsoltak, hogy az ilyen rendszerek működtetéséhez pénz is kellene. De hát ott lesz majd nyilván a B-terv, hogy egy-két éven belül kiadják Mészárosnak, vagy valamelyik másik NER-lovagnak és máris magántulajdon lett az állami tulajdonból, csak éppen már “a megfelelő embernél”. Ugyanakkor az állami üzemeltetetés előnyeit sem látják mindenhol igazoltnak, például Sződligeten a múlt héten háromszor volt csőtörés…
Tovább olvasomEzért harcolna a Fidesz: közel 4000 milliárd (!) forintba került Tokiónak a tavalyi olimpia megrendezése
Nem sokat javított volna a helyzeten az sem, ha nem nézők nélkül kellett volna megrendezni a világeseményt a járvány miatt. Hatalmas vagyont buktak ezen a japánok. Biztos, hogy mi olimpiát akarunk még mindig rendezni? A 2020-ról tavaly nyárra halasztott tokiói olimpiai és paralimpiai játékok rendezési költsége az eredetileg tervezett összeg duplája, 10,5 milliárd dollár (3929 milliárd forint) volt, írja az MTI. A szervezőbizottság keddi tájékoztatása szerint a költségeket a 2013-as pályázatban ennek nagyjából felére, 5,4 milliárd dollárra becsülték. Amint azt az olimpiáról készített 800 oldalas beszámolóban kiemelték, a többletköltségek nagy…
Tovább olvasom