Már korábban beszámoltak a hír a Média1 portálon, hogy a Pesti TV szerződést bontott a legnagyobb tartalomgyártójával, a Huth Gergely tulajdonában álló Gerilla Press Kft-vel. A szerkesztőség most nyílt levélben tiltakozik. „Két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti TV tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong” – írják nyílt levelükben a szerkesztőség képviselői. Mint írják, szerintük hitelesen képviseljük a normalitásforradalmát és követelik és felerősítik a patrióták nemzetközi hangadóit, küzdenek, keményen kérdeznek és odafigyelnek a polgárok gondjaira, bajaira. Mint a PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztőségét…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Történelmi magasságokba drágul pénteken a benzin
Pénteken újra történelmi csúcsra ér a benzinár – számolt be róla az Index a holtankoljak.hu alapján. Szerdán már egyszer hat forinttal növekedett a benzin ára, ezt most további két forinttal fogják emelni. A benzinért literenként átlagosan 459 forintot kell majd fizetni. A gázolaj ára nem változik, továbbra is literenként átlagosan 450 forintba kerül a kutakon. Szerdán bruttó 6 forinttal emelkedett az ár a 95-ös benzin esetében, ezzel elérte 457 forintos literenkénti történelmi csúcsát. A gázolaj ára is változott a hét közepén, bruttó 2 forinttal lett magasabb az átlagár. Ezzel az idei legmagasabb szintre…
Tovább olvasomCiki: Kállai Mária Gyurcsányt és az adósságot szidja, közben a Fidesz rekordmértékben éppen most adósítja el hazánkat
Igen, devizában, soha eddig nem látott mértékben adósítja el Magyarországot Orbán Viktor és csapata. Oroszország és Kína után újabb eladósodás a Fidesz-KDNP kormány idején külföldre, unokáink is nyögni fogják. A fideszes jelölt nagyon belesétált saját csapdájába. Egy szolnoki Facebook-csoportban olvashattuk a következő írást. „Pompás ellentét kerekedett megint a Kállai Mária féle nagyotmondás és a valóság között. Kállai éppen szidta Gyurcsányt, mintha most is ő lenne hatalmon, miközben saját kormánya a háta mögött éppen hatalmas adósságot sózott az adófizetők nyakába. Azt írta Kállai: Gyurcsányék egyszer már nemcsak az államot adósították el…
Tovább olvasomHárommilliárdos profitot termelt, mégis eladná a fideszes polgármester a gyulai húsüzem felét
Jelenleg 100%-osan önkormányzati tulajdonban van az üzem, de úgy tűnik, ide is elért a mostanában tömegesen tapasztalható hirtelen magánkézbe adási hullám a választások előtt. Ismét egy fideszes polgármester és testület a főszereplő, az indok pedig a bővítés igénye. Elvi jóváhagyását adta a gyulai képviselő-testület szerdán az önkormányzat előterjesztésére, mely szerint a város külső befektetőt vonna be a Gyulahús Kft.-be – írta meg a Portfolio.hu. A lap szerint ezzel a 2013 óta 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő húsüzem legfeljebb 49 százalékát értékesítené Gyula városa. A húsipari cég a 2013-as mentőakció óta mintegy…
Tovább olvasomEzért ne fékezz a VÉDA előtt
Szinte hihetetlen, hogy már öt éve kint vannak az utakon a VÉDA kapuk, a többség még sincs tisztában azzal, hogyan működik. Ösztönösen fékbe taposnak a kapu előtt 2-300 méterrel és ugyanúgy villan a féklámpa, ha meglátnak egy – teljesen más kinézetű – matricaellenőrző kaput… A hegylako.hu kapott egy olvasói levelet ezzel kapcsolatban, erre reagálva oszlatták el a tévhiteket: „A VÉDA csak a közigazgatási bírságok kapcsán érdekes, tehát ha legalább 18 km/órával gyorsabban haladsz a megengedettnél. Ha még mindig 70-es tábla van kint, mint a képen, akkor (óra szerint) kilencvennel még…
Tovább olvasomKét év, tíz hónapot kapott Lagzi Lajcsi
Lopás és vesztegetés miatt 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budaörsi Járásbíróság szerdán Galambos Lajost, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt. Az ügyészség azzal vádolta Galambos Lajost, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, illetve megvesztegette az ellenőröket. A 2017-ben született vádirat szerint Galambos a mocsai és tatai ingatlanokban összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet. A bíróság az ügy…
Tovább olvasomZalatnay Sarolta aláírta a Fidesz „STOP Gyurcsány! STOP Karácsony!” petícióját, majd hirtelen kapott a minisztertől tízmilliót
A dologban egyetlen egy vicces van, hogy mindezt ugyanazon a napon hozták nyilvánosságra. Természetesen gonoszság lenne bármi összefüggésre gondolni, bár már vannak, akik a művésznő leendő Kossuth-díjáról fantáziálnak. Zalatnay Sarolta a hétvégén Érden fotózkodott egyet Dömötör Csaba államtitkárral és a KDNP-s Aradszki Andrással, majd ezzel a lendülettel aláírta a Fidesz petícióját is. Legalábbis erre utal Aradszki posztja, amiben azt írta a közös fotóhoz: „Köszönjük Zalatnay Sarolta támogatását a »STOP, Gyurcsány! STOP, Karácsony!« petíciónkhoz!” A Blikk erről szóló cikkében emlékeztetett arra, hogy Zalatnay pár éve egy interjúban azt mondta, gyűlöli a politikát. Az Emmi-miniszter saját keretéből…
Tovább olvasomVolner ismét jó szolgálatot tesz a Fidesznek, a Kúrián támadta meg a Fudan-ellenes népszavazást, majd lendületből lelúzerezte Karácsonyt
A Jobbikból indult, majd a Mi Hazánkban folytatta a rutinos képviselő, most éppen „független”, ám rendre a Fidesszel szavaz együtt, az ő szekerüket tolja, mostani lépésével pedig elérheti, hogy még jobban csússzon a népszavazás. A Jobbikból, majd a Mi Hazánkból is kiugrott független képviselő, aki minden fontos ügyben a kormánypártokkal szokott szavazni, kedden megtámadta a Kúriánál Karácsony Gergely Fudan-ellenes népszavazását, aminek a kérdése így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”…
Tovább olvasomTöbb millió forinttal támogatta egy magyar topmenedzser az előválasztások lebonyolítását
Gauder Milán, a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetője magánszemélyként 7 millió forinttal támogatta az A Hang nevű civil szervezetet, ami az előválasztások lebonyolításában is feladatot vállalt. A Forbes cikke szerint ez az országos előválasztások lebonyolításában közreműködő A Hang közösségi finanszírozás kampányának eddigi legnagyobb adománya. „A demokrácia akkor működik a legjobban, ha sokan és aktívan vesznek részt benne. Ha hallatjuk aHangunkat és megvitatjuk közös ügyeinket. Az előválasztás és az azt megelőző diskurzus ma azt a szellemi, közéleti pezsgést hozhatja el, ami régen a parlamenti választásokkor volt Magyarországon. Ez az új első forduló. Az…
Tovább olvasomSzél Bernadett: Több mint egy évet repkedett Szijjártó a honvédség gépeivel
Több mint egy évet repült Szijjártó Péter a „nem kormánygépekkel” 2018 óta – kezdte bejegyzését Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a Facebookon. A politikus kikérte a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól a nem menetrend szerinti járatokkal tett repülőútjainak listáját. E szerint 2018 májusa óta összesen 384 nap volt, amikor Szijjártó Péter felszállt valamelyik nem menetrend szerint közlekedő járatra. Szél Bernadett szerint ezek a Magyar Honvédség által vásárolt Falcon Dassault és Airbus repülőgépek, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök is rendszeresen használ. Az összes eddigi »nem kormánygéppel« bonyolított út 171 millió forint volt, de, ismétlem, ezek csak…
Tovább olvasom