A fideszes képviselő vagyonnyilatkozatában nyoma sincs a hat éve a földjén épült vendégháznak – videó

Finoman szólva kilóg a lóláb, a védekezés szintén nem kicsit furcsa, hogy a ház nem az övé, csak bérbe adja. Ezt masnizza meg egy jogász. Adatigénylést nyújtott be a a közpénzek átláthatóságával foglalkozó Transparency International, hogy megtudják, hogyan lehetséges, hogy hat éve vendégház épült Varga Gábor fideszes országgyűlési képviselő földjén, ám az nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. A kormánypárti politikus korábban azt mondta, bérbe adja a földet, amire egy egyesület építette a vendégházat. A Transparency képviselője azt nyilatkozta az RTL Híradójának, hogy Vargának tisztában kellett azzal lennie, hogy – hacsak külön megállapodás…

Tovább olvasom

Brutális drágulás: duplájába kerül a lecsópaprika, a paradicsom és a hagyma

Öt év alatt majdnem négyezer forintra nőtt egy „olcsó” családi ebéd elkészítése. Csaknem kétszer annyiba került a nyár elején egy négy adagos ebéd a lecsóból, mint 2015 vége felé. Öt éve még 2000 forint alatt megúszhattuk a népszerű ételbe valók beszerzését, május-júniusban már a 4000-hez közelített a bevásárlás számlája. Természetesen leginkább a paprika és paradicsom drámai drágulása befolyásolja sok család kedvelt ételének árát. A helyben.hu felkérésére a Mi utcánk közösségi oldal felmérte, hogy a KSH számok mögötti valóságot miképp érzékelik az emberek, hogyan alkalmazkodnak a növekvő árakhoz és kire tudnak támaszkodni: A lecsó egyszerűen…

Tovább olvasom

Itt van Ferenc pápa teljes záróbeszédje

Ferenc pápa által a Hősök terén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén elhangzott záróbeszédjét teljes egészében közöljük a JövőTV jóvoltából. Fülöp Cezáreájában Jézus megkérdezi a tanítványaitól: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). Ez a kérdés sarokba szorítja a tanítványokat és fordulatot hoz számukra a mester követésében. Jól ismerték Jézust, nem voltak már kezdők, hiszen közel álltak hozzá és tanúi voltak számos csodájának, ámulattal hallgatták tanítását, és mindenhová elkísérték. Mégis, nem úgy gondolkoztak még, mint Ő. Hiányzott még a döntő lépés, amely elvezet Jézus csodálásából Jézus követésére. Az Úr ma is rászegezi…

Tovább olvasom

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, Orbánnal és Áderrel is találkozott – fotók

Ferenc pápa megérkezett vasárnap reggel Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra – írja az Index.hu. A repülőtéren Semjén Zsolt Magyarország nemzet- és egyházpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket lehetett látni a fogadóbizottságban. Később a pápa Orbán Viktor miniszterelnökkel, Áder János köztársasági elnökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival, a protestáns és zsidó vallási vezetőkkel találkozott a Szépművészeti Múzeumban. Minderről az MTI közzé is tett néhány fotót: Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Tovább olvasom

A teológus szerint üzenete van annak, hogy Ferenc pápa csak néhány órát tölt hazánkban

Politikai üzenete van annak, hogy Ferenc pápa mindössze néhány órát tölt vasárnap Budapesten – többek között erről beszélt a Deutsche Welle videoriportjában Perintfalvi Rita, amit a HVG.hu szemlézett. A csatorna a teológust és Lukácsi Katalint, a KDNP-ből kiszállt katolikus hitoktató-politikust kérdezte a magyarországi egyház és a politika viszonyáról. Lukácsi, aki ma a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke kiemelte: számára sokkoló volt, ahogy egykori pártájban elkezdték ócsárolni a pápát, és úgy érezte, számára fontosabb a Krisztushoz való tartozás, mint az Orbán Viktorhoz való. Perintfalvi Rita erről így beszélt: „ezekben az országokban, ahol, úgy tűnik,…

Tovább olvasom

Az Alkotmánybíróságnál tett panaszt egy egészségügyi dolgozó a kötelező oltás miatt

Egy egészségügyi dolgozó megtámadta a koronavírus elleni védőoltás kötelező felvételét szabályozó kormányrendeletet az Alkotmánybíróságon – írja az Index. Még júliusban hozott döntést arról a kormány, hogy a magyar egészségügyi dolgozókat kötelezően be kell oltani a koronavírus elleni vakcinákkal, egyrészt a további járványhullámok megfékezése, másrészt a betegek védelme érdekében. A kormányrendeletet alkotmányjogi panasszal támadta meg egy egészségügyi dolgozó az Alkotmánybíróságon. Az Indexnek azt mondta, szerinte a védőoltás felvételének elmulasztásához fűzött joghátrány, azaz a szakképesítéssel rendelkező foglalkoztatott munkaviszonyának kvázi rendkívüli felmondással történő megszüntetése olyan súlyú anyagi és erkölcsi következményekkel jár, amely egyáltalán nincs arányban…

Tovább olvasom

Isten hozta Ferenc pápát, akit a Fidesz rendszeresen durván kritizál

Az ünnepi műsorok ízléséről szintén erősen megoszlanak a vélemények. Az pedig nem véletlen, hogy a szentatya hosszasan igyekezett kitérni a NER-vezetőkkel való találkozástól. Tamás Gáspár Miklós írását teljes terjedelmében közzétesszük. „Ennek az írásnak az is lehetett volna a címe, hogy „Isten hozta a szabadkőműves, zsidóbérenc, istentagadó, bevándorláspárti, balliberális, neomarxista, kriptokommunista, elmebajos, szenilis pápát Mária országában!”, vagy elszörnyedhettünk volna a budapesti eucharisztikus kongresszus „kultúrműsorának” hihetetlen ízléstelenségein.De ennek semmi értelme, a jelenlegi magyarországi rezsimnek a hagyománnyal szembeni értetlensége – amelyet durva kisajátítási és történelemhamisítási projektekkel kombinál (hiszen tudjuk, a Magyar Nemzeti Múzeumnak…

Tovább olvasom

Súlyosan megromlott Kulka János egészségi állapota, szerepeit is mások veszik át

Bár már öt és fél éve annak, hogy átesett a stroke-on, sem a helyzetet, sem önmagát nem tudja elfogadni, mert érzi a hatalmas különbséget a betegség előtti és utáni énje között. Sajnálattal tudatjuk, hogy Kulka János megromlott egészségi állapota miatt futó előadásainkban határozatlan ideig nem lép színpadra – közölte a Trojka Színházi Társulás a Facebook-oldalán. A posztban hozzátették: Kulka személyisége pótolhatatlan, ezért meglévő szerepeibe az őszi félévben az előadások rendezője, a társulat művészeti vezetője, Soós Attila ugrik be. Azt is hozzátették, a tavaszi félévtől a szerepeit átértelmező rendezői koncepcióváltás mellett…

Tovább olvasom

Nem keresik és nem kérnek bocsánatot az osztálytársak az öngyilkosságba kergetett Gábor édesanyjától – videó

Pedig az eddigi vizsgálati eredmények alapján éppen az osztálytársak miatt menekült az öngyilkosságba a 16 éves fiú. Nem keresték és nem is kértek bocsánatot Tisza Gábor édesanyjától fia osztálytársai – erről ő beszélt az RTL Híradónak. A 16 éves fiút pár napja holtan találták, anyja szerint azért lett öngyilkos, mert bántották az iskolában. „Senki nem keresett meg engem azzal, hogy »Én a fiával jártam egy osztályba, sajnálom«, vagy a szülő, hogy »Az én gyermekem osztálytársa volt«, és akkor sajnálják” – mondta az édesanya. Elmesélte, hogy idegenektől nagyon sok telefonhívást kap, megdöbbentette, hogy mennyi gyerek…

Tovább olvasom

Megbilincselve vittek el két főorvost, akik hálapénzt fogadtak el | videó

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – írja a police.hu. Még egy videót is közzétettek a doktornők elfogásáról. „A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa 2021. júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől. A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök elfogták és előállították, akiket összesen 14 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Vallomást nem tettek, az eljárás során szabadlábon védekeznek.” – írták. Kiemelt képünk illusztráció

Tovább olvasom