Megint rongálás történt Szolnokon, de zajlanak felújítások is

Ezúttal táblák estek az érthetetlen vandalizmus áldozatául, de szerencsére most megúsztuk ennyivel. Közben a nagy játszótér padjait felújították és a beszakadt csatornafedelek ügye is elmozdult a holtpontról. A részleteket Borda Zoltán osztotta meg az egyik szolnoki Facebook-csoportban. “03-as körzet apróságai. Igazi jóhír, hogy a Lovas István utcai nagyjátszótér padjait végre felújították. Csak az zavar kicsit, hogy a helyreállításukat 2020. november 13-án kértem először és azóta többször is sürgettem. A játszótér “házirendjét” mutató tábla is a helyére került. A Vodafone Hild Viktor utca mellett lévő kapcsolószekrénye előtt beszakadt fedlapok ügyében is…

Tovább olvasom

Ők kaptak díjakat Szolnokon a kultúra napján

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ színháztermében tartotta kultúra napi ünnepségét Szolnok város önkormányzata. Ez a nap hagyományosan a megyeszékhely elismeréseinek átadásának az ideje is egyben – tudósított az info.szolnok.hu. SZOLNOK VÁROS DÍJAZOTTJAI Kaposvári Gyula-díj: Molnár László – Szolnok város színművészeti életében betöltött kiemelt jelentőségű szerepe elismeréseként, valamint a megyeszékhely értékei gyarapítása és megőrzése érdekében végzett tevékenységéért. Balázsiné Gődér Ágnes – Szolnok kulturális életében betöltött kimagasló szakmai tevékenységéért és városunk értékei gyarapítása érdekében végzett aktív szerepvállalásáért.  Mátyus Sándor – Szolnok kulturális értékeinek gazdagítása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért, városunkban a hagyományőrző népi- és sportjátékok tradíciójának…

Tovább olvasom

Elhunyt Szatmári Imre, a szolnoki Zagyva és Szatmári Cukrászdák alapítója

A gyászhírt a megyeszékhely polgármestere, Szalay Ferenc osztotta meg a Facebook-oldalán. “Szomorú hírt hozott a vasárnap délután, elhunyt Szatmári Imre, a Zagyva Cukrászda és a Szatmári Cukrászda alapítója, a szolnoki gasztronómia kiválósága” – írja posztjában Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. “Városunk önkormányzatának nevében ezúton szeretném kifejezni őszinte részvétemet családjának, szeretteinek.” “Hányszor álltunk sorba cukrászdája előtt, várva, hogy csodás süteményeiből hazavigyünk néhány szeletet! Családi ünnepeink legjobban várt pillanata volt mindig a “zagyvás süti”, amiből soha nem maradt meg egyetlen morzsányi sem.Imre a szívét sütötte bele mindegyikbe, soha nem spórolt a finomsággal, a…

Tovább olvasom

Kitiltják a helyieket a Szolnok feletti Zagyva-hullámtérből, nagy a felháborodás

Szigorúan tilos itt például kutyát futtatni, vagy gépjárművel behajtani, komoly büntetést szabhatnak ki azokra, akiket elkapnak. A szolnokiak közül egyre több embernél veri ki a biztosítékot, hogy korábban használt területekről egyszer csak kitiltják őket és ennek az interneten hangot is adtak. Nem javult a helyzet. Továbbra is sokan a vashíd fölötti Zagyva szakasz hullámterén és gátján futtatják kedvencüket. Ez eddig is tilos volt – ám november óta már önkormányzati rendelet is tiltja. Az érintett gazdálkodók a Natura kétezres terület mindennemű zavarását elutasítják, így az oltalom alatt álló gyepen történő gépkocsiforgalmat…

Tovább olvasom

Egészségtelen Szolnok levegője

Több más magyarországi várossal egyetemben Szolnok levegőjét is egészségre ártalmasnak minősítették. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteki adatai alapján Miskolcon, Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren veszélyes a levegőminőség – írja a Szoljon.hu. Eger, Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Szeged és Ajka levegőjét egészségtelennek minősítették. Emellett további 13 településen, köztük Budapesten kifogásolt a levegőminőség. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes minősítést. A maszkok hatékonyan kiszűrik a levegőből a kisméretű aeroszol részecskéket, így javasolják, hogy az érintettek viseljenek maszkot kültéren. Felhívták a figyelmet arra is, hogy kedvezőtlen levegőminőség esetén…

Tovább olvasom

Szolnokon élvezik a Várkonyi téri hódombot

Már a korábbi években is sikert aratott a szolnoki hóágyúzás, vagyis amikor mesterségesen “szánkózó helyet” alakítanak ki a városban. Ezt az elmúlt héten megismételték Szolnokon, igaz, az utóbbi napokra erre az igazi hó is rásegített – így néz ki most a szánkózó domb: A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. azt jelentette be, hogy ma és holnap, vagyis január 14-15-én meghosszabbított nyitvatartással, este 22:00-ig várják a szánkózni vágyókat, a kínálatban forró csoki, forralt bor, meleg tea, üdítő és snack is szerepel.

Tovább olvasom

A hétvégén éjszakai szánkózást szerveznek Szolnokon

Mostanában nagyon meg kell becsülni a havat és a hideg időjárást, pénteken és szombaton késő estig várják a szánkózni vágyókat. Január 14-én pénteken és 15-én szombaton éjszakai szánkózásra várnak mindenkit a Várkonyi téri szánkózó dombnál Szolnokon – írja az Alfoldhir.hu. Ismét munkába állt a hóágyú, a kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően szerda estétől éjszakai műszakban is gyártja a havat a Várkonyi téren. Péntek délutánra így várhatóan elég vastagra hízik a hóréteg, s különleges programra kerülhet sor. Pénteken és szombaton este ugyanis egészen este tízig kivilágított szánkó pályán, büfével, zenével várják a…

Tovább olvasom

Szolnokon 5-6 centi hó esett

Még vasárnap is számíthatunk kisebb havazásra, ónos esőre, de biztosan nem lesz már ekkora mennyiség, mint szombaton. A dél-keleti régiót elkapta a tél, a leginkább Békésben és Csongrádban látható nagy havazás széle megyénkbe is elérkezett, bár kisebb mennyiség esett Jász-Nagykun-Szolnok megyében, mint például Békéscsaba környékén. Csak eljött a tél is január második hetére Magyarországra, az Időkép összefoglalója szerint az ország délkeleti részén szombaton órákon át havazott, így éjszakára Csongrád-Csanád és Békés megyékben helyenként tíz centit is meghaladta a hótakaró vastagsága. A Tiszától keletre éjszaka is folytatódott a havazás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint…

Tovább olvasom

Kész csoda, pénteken ítéletet hozhat a bíróság Bróker Marcsi ügyében

A Kun-Mediátor büntetőpere igen régóta húzódik, az eddigiek alapján úgy tűnik, pénteken elsőfokú bírósági ítélet születhet. A bűnlajstrom igen bőséges, többek között 430 rendbeli csalással vádolják az utazási iroda egykori ügyvezetőjét. A Szolnoki Törvényszék nagy tárgyalótermében 13 órakor elsőfokú ítéletet hirdetnek az ismert karcagi utazási iroda Bróker Marcsiként elhíresült ügyvezető asszonya ügyében – írja a Szoljon.hu. Dr. Hagymási Kornélia ügyész korábbi perbeszédében tíz évet meghaladó, letöltendő börtönbüntetést kért a vádlottra, továbbá az asszony értékeire teljes, családtagjai részére részleges vagyonelkobzást, illetve ötmillió forintos bűnügyi költség megfizetését. A vádhatóság képviselője összesen 430 rendbeli csalás,…

Tovább olvasom

Egy róka bóklászott Szolnokon éjszaka

A nyugodtabb időszakokban bármikor betévednek a városba és a kisebb rágcsálókon át az emberek által kidobott gyümölcsöket is nagy örömmel fogyasztják. A szolnoki Széchenyi városrészben kedd éjszaka arra lettek figyelmesek az ott élők, hogy egy róka kószál az úton. A Hild Viktor út környékén látták az állatot. Sajnos egyre többször fordul elő, hogy a kint hagyott szemét miatt vándorolnak a városba  – magyarázta Kasuba András, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Vadászszövetség fővadásza. – A Széchenyi Parkerdőből bármikor a városba érkezhetnek élelemszerzés céljából, hiszen a rókára nem csak az jellemző, hogy ragadozó,…

Tovább olvasom