Idén ünnepli bejegyzésének 70. évfordulóját megyénk közkedvelt fürdőtelepülése, Cserkeszőlő, amelynek helyszínén már a középkorban is volt élet. A település Jász-Nagykun-Szolnok Megye egyik legfiatalabb, 1952. január 1. óta önálló települése, korábban Tiszakürt külterületi része volt. A jeles évforduló alkalmából volt fotókiállítás, emléktábla avatás és koncertek, de érdemes külön kiemelni a Cserkei Csodatevők Csapatának akcióját is: az önkéntesekből álló csoport apró bazsalikom palántákat osztott ki a településen élő hölgyeknek.
Tovább olvasomKategória: Megyei hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei
Az ország legkisebb bölcsődéje megnyitotta kapuit Tiszasason
Október elsején birtokba vehették a gyerekek a tiszazugi település minibölcsődéjét. Az 1070 lelkes Tiszasas új intézményébe nyolc kisgyermek járhat és mindössze hárman dolgoznak ott: a bölcsődevezető, a dajka és a kisgyermekgondozó. Az állam két és fél dolgozó bérét finanszírozza, a különbözetet az önkormányzat fogja kigazdálkodni. A 173 négyzetméteres bölcsőde 116 millió forintos állami támogatásból jött létre, az intézménybe főként helyi és környékbeli kisgyermekek járnak. A napelemes rendszer biztosítja majd az áramot, a szigetelés miatt pedig alacsony fenntartási költségre számít az önkormányzat.
Tovább olvasomMégis maradhatnak a saját iskolájukban a tiszasasi gyerekek
Tiszasason és Szelevényen nagy felháborodást váltott ki a hír, miszerint az általános iskola alsó tagozatos diákjainak a fűtési szezon ideje alatt minden nap Cserkeszőlőre kellene átutazni. A tankerület döntését nem csak a szülők, de a polgármester Vágner István sem tartotta jó ötletnek. A településvezető megnyugtatott mindenkit, hogy minden marad a régiben, a gyerekeknek nem kell utazniuk, hogy tanulhassanak. Sajnos az iskolát üzemeltető Tankerület kizárólag anyagi megfontolásból, figyelmen kivül hagyva a gyermekek, szülők érdekeit, a pedagógiai érdekeket, a fűtés anyagi ésszerűsítés érdekébe buszra ültetnék a legkisebb iskolásainkat. Ezt én maximálisan visszautasítom,…
Tovább olvasomCsütörtökön többórás áramszünet várható Újszászon
Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint hat órán át nem lesz hálózati villamos energia a településen. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az OPUS TITÁSZ Zrt. a szolgáltatás folyamatos biztosításának céljából, az üzembiztonság növelése, valamint a későbbi üzemzavarok megelőzésének érdekében az alábbi időpontokban, és helyszíneken tervezett üzemszünetet tart. Az üzemszünet várható időpontja: 2022. október 13. 08:00-14:00-ig Az üzemszünet a melléklet szerinti helyszíneket érinti. Tervezett üzemszünet: 2022.10.13. 08:00 – 14:00-ig Település Közterület neve Közterület jellege Házszámtartomány Újszász 39994 Gépállomás Szab. TSZ. teljes ellátási területe 39998 Szabadság tsz. I. üe teljes ellátási…
Tovább olvasomKiderült az igazság a cibaki Titanic túlélőkről
Az internetes oldalakon több cikk található a cibakházi Titanic túlélőkről: a szóbeszéd szerint Weress Zoltán és Baghy Irma is ott volt a huszadik század leghíresebb hajókatasztrófájánál. A Cibaki Hírek kiderítette a teljes igazságot és végleg eloszlatta a kételyeket. Az eddigi információk szerint a Titanic katasztrófáját csupán néhány magyar élte túl: Cirbusz Géza egyetemi tanár, Horváth Dénes egyetemi hallgató, Reischl Mátyás, az egyik első osztályú étterem magyar pincére, a soproni Hoffer Lujza, a harmadosztályon utazó Kisik Antal és felesége, valamint a Veress házaspár. Dr. Weress Zoltán és felesége Baghy Irma. 1952…
Tovább olvasomPócs szerint már globális háborúról beszélhetünk
Egy perc alatt négy brüsszelezést eresztett el a parlamentben Pócs János. A Fidesz jászsági képviselője pedig csak arról tett fel kérdést, hogy mit várhatunk a hazai tűzifaprogram előnyeiről. A kormánypárti ínyencek is megnyalhatták mind a tíz ujjukat Pócs János parlamenti felszólalása után, hiszen a képviselő tökéletesen felmondta a propagandaleckét: szerinte minden bajnak az eredője a lokálisból globálissá vált háború, az infláció és persze Brüsszel, Brüsszel és Brüsszel. Meg persze Brüsszel. A víz- és gázszerelőből előbb dinnyetermesztővé, majd képviselővé vált Pócs feladta a leckét Nagy István agrárminiszternek zavarba ejtő csalafinta kérdésével: hogyan is állunk a tűzifaprogrammal?…
Tovább olvasomKétszer annyi eső esett idén szeptemberben, mint tavaly
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiemelt mérőállomásainak adatai alapján 2022 szeptemberében területi átlagban 85,5 milliméternyi csapadék hullott, ami majdnem duplája az ilyenkor szokásosnak. A halmozott csapadékhiány azonban továbbra is nagyon jelentős – írja a Kötivizig.hu. Az idei esztendő szeptemberében KÖTIVIZIG területi átlagban 85,5 mm csapadék hullott, ami 40,9 mm-rel haladja meg a sokéves szeptemberi területi átlagot. A legtöbb esőt Jászberényben (124,9 mm), Jászkiséren (117,7 mm) és Kiskörén (112,2 mm) mértük, a legkevesebbet pedig Szolnokon (57,6 mm) és Törtelen (59,5 mm). Az egy nap alatt lehullott legnagyobb csapadékösszeget 17-én Kunhegyesen észleltük, 38…
Tovább olvasomFelújították a Szolnoktól délre eső nyári gátat
Elkészült a Tisza árterének felújított nyári gátja Vezseny és Tiszajenő között. A beruházásnak köszönhetően jelentősen nőtt a térségben élők élet- és vagyonbiztonsága. A védműveket Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Berkó Attila főispán, a kormányhivatal vezetője tekintette meg a települések határában. Az érintett szakaszon mintegy 15 km hosszban kiirtották a túlburjánzott növényzetet, megemelték a töltést, rézsűs oldalait lesimították. Az önkormányzatok közreműködésével létrejött a gazdákkal a nyári gát fenntartási munkáit ellátó együttműködés. Az elkészült gát karbantartását és üzemeltetését a két település által létrehozott…
Tovább olvasomMessziről látható fényekkel segítik a tájékozódást a Tisza-tónál
A korábbi sötétedés és a megváltozó időjárási viszonyok miatt jön ez igazán jól. Mint a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. oldalán olvasható: Reméljük, hogy az elmúlt héten átadott meleg fehér színű villogó fények az eljövendő korai sötétedésben vagy ködös időben is segítik majd a tájékozódást. A halgazdálkodási társaság ismertetése szerint, a két villogó fény egyike a VI-os öblítőcsatorna tározó felőli végét, a másik a Csapói-Holt-Tisza poroszlói oldaláról kivezető csatornát jelzi, megkönnyítve a kijutást a belső vizekről. Hozzátették: jelenleg tesztüzemben működnek a fényforrások, és amennyiben beváltják a reményeket, néhány további jelzőfény kihelyezésére is sor kerülhet.…
Tovább olvasomFegyelmi eljárás indul a jászberényi ellenzéki polgármester ellen – a főispán odacsapott
A jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte pár hete Gedei József. A tavaly alpolgármesteri tisztségéről lemondott, szintén ellenzéki DK-s politikus előterjesztését a testület rendes ülésén nem vette napirendre a polgármester, írja a Magyar Narancs. Ezután a Fidesz kezdeményezte rendkívüli ülés összehívását, erre 15 napja volt Budai Lórántnak, de nem tette, mert akkor az időközi választás pont karácsonykor lett volna. Mivel a város vezetője nem tett eleget törvényi kötelezettségének, ezért a főispán, Berkó Attila fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, ami Budaira nézve akár súlyos következményekkel is járhat – mindezt Budai saját közösségi oldalán jelentette…
Tovább olvasom