Fekete-Győr András: Ilyeneknek nincs helyük az ellenzékben

Tóth Csaba, a zuglói előválasztás MSZP, Párbeszéd, DK és Jobbik által támogatott jelöltje bejelentette: nem vesz részt a mára tervezett Partizán-vitán Hadházy Ákossal, és feljelenti Gulyás Mártont. „Tudom, hogy egy politikusnak sok mindent el kell tűrnie, sok mindent el kell viselnie. Nem csak a politikai ellenfeleinek az aljas, lejárató gyűlöletkampányát, de sajnos sok esetben egyes médiumok részrehajló, közvéleményt félretájékoztató megnyilvánulásait is. De mindent azért nem, most betelt a pohár. Gulyás Márton a Partizánban Karácsony Gergellyel folytatott interjúja során olyan kérdésekbe csomagolt vádakat fogalmazott meg személyemmel kapcsolatban, amelyekért a mai napon,…

Tovább olvasom

Fideszesek felelősségre vonása, adórendszer reformja – így zajlott az első ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita

Szinte mindenben egyetértett alig egy héttel az előválasztás előtt rendezett tévévitáján az öt ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Dobrev Klára (DK), Fekete-Győr András (Momentum), Jakab Péter (Jobbik), Karácsony Gergely (MSZP–Párbeszéd–LMP) és Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) az ATV-n rendezett csaknem kétórás vitában olyan fontos politikai témákban fejtették ki véleményüket, mint a bérek, adók, nyugdíjak és szociális ellátás, továbbá az egészségügy és az oktatás, valamint a korrupció és az elszámoltatás kérdésköre – tudósított a HVG.hu. A nagy egyetértésben igyekeztek azért az apróbb, megközelítésbeli különbségeket is hangsúlyozni, de vita igazán csak amiatt alakult ki köztük, hogy…

Tovább olvasom

Interaktív térképet készítettek az előválasztás helyszíneiről

Az Országos Előválasztási Bizottság hónapokon át tartó előkészítés és egyeztetések után véglegesítette az előválasztási szavazóhelyeket és nyitvatartásukat. Az Országos Előválasztási Iroda mind a 106 választókerület sátorhelyszíneit nyilvánosan hozzáférhetővé tette az előválasztás hivatalos honlapján, a https://elovalasztas2021.hu/szavazopontok címen. Az erről készült interaktív térképet alább is megtekintheti: Az előválasztáson kétféle sátortípust fognak az ellenzéki pártok működtetni. A kilenc napon át ugyanott, jellemzően 8 és 18 óra között nyitva tartó szavazó helyszínek az úgynevezett fix sátrak. Ezek jellemzően a választókerület legnagyobb településeinek legforgalmasabb pontjain fognak állni. A fix sátrakon felül, választókerületenként változó mennyiségben mozgó sátrak is…

Tovább olvasom

Felmérés: Karácsonyt tartják a legalkalmasabbnak Orbán legyőzésére

A Publicus Intézet felmérése szerint szoros a verseny az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között, de a budapesti főpolgármester vezet. Azok közül, akik tervezik, hogy részt vesznek az ellenzéki előválasztáson a túlnyomó többség – 75 százalék – akkor is biztosan elmegy voksolni, ha a választókörzetében a kedvenc pártja nem indít jelöltet. Ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből, mely a Népszava megbízásából készült, s amelyet a HVG.hu szemlézett. Az is kiderült, hogy az ellenzéki szavazók meglehetősen fegyelmezettek: a Jobbik szimpatizánsainak 79 százaléka automatikusan arra voksolna, akinek a javára saját indulójuk visszalépett, a DK-nál 69, a Momentumnál 64,…

Tovább olvasom

Térképen nézhetjük meg, hogy mikor és hol lehet majd szavazni személyesen az ellenzéki előválasztás során

Az előválasztás lebonyolításáért felelős Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) hónapokon át tartó előkészítés és egyeztetések után véglegesítette az előválasztási szavazóhelyeket és nyitvatartásukat – tájékoztattak az ellenzéki pártok. Az előválasztáson az online mellett személyes szavazás is lehetséges mind a 106 választókerületben. A szavazók csak a saját állandó lakcím szerinti választókerület jelöltjeire szavazhatnak, és csak ott, ahol lakcímük szerint élnek – írja az Index. Az ellenzéki képviselőjelöltek szeptember 18–26. közötti előválasztásán kétféle sátortípus várja a szavazókat: A jellemzően 8 és 18 óra között nyitva tartó helyszínek az úgynevezett fix sátrak. Ezek jellemzően a választókerület legnagyobb településeinek legforgalmasabb pontjain fognak állni. A fix…

Tovább olvasom

Karácsony Gergelyt támogatja az ellenzéki előválasztáson a volt miniszterelnök

„Hideg logika, racionális elemzés alapján jutottam oda, hogy a szükséges többség megteremtésére, a jövő áprilisi győzelem kivívására legalkalmasabbnak Karácsony Gergelyt tartom. Ezért fogom a szeptemberi előválasztáson őt támogatni, és ezt ajánlom – párt és személyes szimpátiától függetlenül – minden előválasztó társamnak is” – számolt be Bajnai Gordon volt miniszterelnök péntek reggeli Facebook-bejegyzéséről a Telex. Bajnai azt is írja, az Orbán-rendszer nem illeszthető össze Magyarország európai jövőjével, a kormányt le kell váltani, az előválasztáson pedig félre kell tenni a személyes és pártszimpátiát a győzelem érdekében. „Érdemes hideg fejjel mérlegelni, helyben is és…

Tovább olvasom

Előválasztási szavazólap: kisorsolták a miniszterelnöki-jelöltek sorrendjét

Ma délben a demokratikus ellenzéki erők képviselői kisorsolták, hogy az előválasztás első fordulójában érintett miniszterelnök-jelöltek milyen sorrendben kerüljenek fel a szeptember 18. és 26. között rendezendő esemény szavazólapjára. Ennek alapján a sorrend: Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP) Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) Fekete-Győr András (Momentum) Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció) Jakab Péter (Jobbik) A sorsolásban Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kálmán Olga (DK), dr. Beleznay Zsuzsanna (Jobbik), Hajnal Miklós (Momentum) és Lukácsi Katalin (Mindenki Magyarországa Mozgalom) működött közre. Az esemény jól mutatja, hogy az ellenzéki pártok szövetsége elkötelezett a demokratikus értékek iránt, amelyekről az előválasztás…

Tovább olvasom

Ők próbálhatják meg felvenni a versenyt a fideszes jelölttel a karcagi választókerületben

Lezajlott az ellenzéki előválasztás jelöltjeinek ajánlásgyűjtése, mindenki sikerrel vette az első akadályt, így rövidesen következik a voksolás kilenc napja. A SZOL24 az alábbiakban Jász-Nagykun-Szolnok megye 3-as választókerületének indulóit mutatjuk be. A JÁSZ03-as választókerületben összesen hárman mérettetik meg magukat az őszi ellenzéki előválasztáson, így közülük kerülhet majd ki a Fidesz-KDNP jelenlegi országgyűlési képviselőjének, Kovács Sándornak a kihívója. A legutóbbi választásokon, 2018-ban Kovács a szavazatok több mint 55 százalékát begyűjtötte, így nem lenne meglepő, ha a kormánypártok ismét őt indítanák a karcagi székhelyű, de többek között Tiszafüredet, Kunmadarast és Kisújszállást is magában…

Tovább olvasom

Kertész Ottó vagy Gedei József válthatja le Pócs Jánost a jászberényi választókerületben

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében két jelöltet találunk majd az előválasztási szavazólapon, közülük kerül ki majd a fideszes jelölt kihívója jövő tavasszal. Zajlik a kampány, ami nemcsak a 2022-es választásokról, de azt megelőzően az előválasztásokról is szól. Bárki nyeri a szeptemberi voksolást, az ellenzéki jelöltnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a 2014-es és a 2018-as voksoláson is a Fidesz-KDNP jelöltje, Pócs János vitte el a pálmát. Három évvel ezelőtt tipikusan olyan választókerület volt Jászberény és környéke, ahol legyőzhető lett volna a kormánypárti jelölt, amennyiben megvalósult volna a…

Tovább olvasom

Márki-Zaynak és Fekete-Győrnek összejött a 20 ezer ajánlás, Pálinkásnak nem

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje 33 540 ajánlást gyűjtött, azaz sikerrel vette a hivatalos jelöltté váláshoz szükséges utolsó akadályt, a minimálisan előírt 20 ezer támogató ajánlás összegyűjtését – írja a HVG. Erről maga a politikus számolt be a Facebook-oldalán hétfő délelőtt. Nem sokkal később a Momentum jelöltje, Fekete-Győr András is bejelentette, hogy megszerezte a szükséges ajánlásokat. A Momentum politikusaira 65 ezer ajánlás érkezett az elmúlt két héten, ebből 25 ezret Fekete-Győr András kapott – jelentette be a párt miniszterelnök-jelöltje a Facebookon. A párt elnöke így már részt vehet az előválasztáson. Fekete-Győr…

Tovább olvasom