A teljes semmiből bukkant fel egy új polgármesterjelölt jelölt Jászberényben. Nagy Tímea 41 éves. 2 gyermekes, elvált anya is bejelentkezett a polgármesteri posztért. Ahhoz, hogy valóban jelölt lehessen, természetesen neki is össze kell majd gyűjteni a kellő számú ajánlást. Mint ismert, január 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Jászberényben, miután feloszlatta magát a képviselő-testület. Ezen való indulását a Fidesz helyi erői jelentették be elsőként. Igaz, polgármesterjelöltjük dr. Besenyi Orsolya, a helyi kórház orvosa állítólag függetlennek mondja magát. Az ellenzékinek számító Közösen Jászberényért Egyesület is bemutatta ezek után jelöltjeit, itt továbbra is Budai…
Tovább olvasomKategória: Választások
Bemutatták az ellenzéki jelölteket Jászberényben
Budai Lóránt jelenlegi polgármester kedden délután bemutatta a Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) képviselőjelöltjeit. Ők indulnak majd a január 15-i időközi önkormányzati választáson. Budai Lóránt elöljáróban elmondta, hogy nem ők választották a január közepei időpontot, hanem a fideszes többséggel megválasztott helyi választási bizottság. Budai előre is elnézést kért, hogy az ünnepeket kampányolással is kell tölteni, és megpróbálnak kevésbé zavarni. Hangsúlyozta, az utóbbi időben sokszor felmerült az együttműködés vagy annak hiánya. Mint mondta, akikkel lehetett, azokkal együtt tudtak működni, erre a legjobb példa a KJE, hiszen 2019-ben is már együtt indultak a…
Tovább olvasomEgyetlen jelöltet sem indít a DK a jászberényi időközi választáson
Nem vesz részt a jászberényi időközi választáson a Demokratikus Koalíció jászberényi szervezete. Ezt Gedei József, a párt választókerületi elnöke jelentette be a Jászsági Térségi Tv érdeklődésre. Gedei József az egyik kezdeményezője volt a jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatásának, előterjesztésében pedig segítségére volt a Fidesz. A sors fura fintora, hogy az oszlatásról szóló szavazáson saját előterjesztését nem szavazta meg a Fidesz-frakció, abból csak Szabó Tamás szavazott igennel. Szabó talán könnyen volt, mert bejelentette, hogy nem indul a választáson. Később Gedei is bejelentette ugyanezt. Most pedig azt közölte Gedei, hogy az egész helyi DK (hogy…
Tovább olvasomAzzal kampányol a kormánypárti jelölt, amit már lefújtak
Máris beleszaladt a meleg aszfaltba a jászberényi polgármester-jelölt. Besenyi Orsolya arról posztolt, hogy készül a Hatvan-Jászberény közötti út négynyomúsítása. Rossz hír, hogy nem készül, lefújták. Szeptember elején jelent meg az a 284 tételt felsoroló lista, amit a kormány felfüggesztett a megvalósításában 2025-ig. Ezek között szerepel a Hatvan-Szolnok közötti út négysávosítása is. Az ötlet amúgy remek, ezt dobta be a köztudatba az április választások előtt az ellenzéki jelöltségért kampányoló Gedei József, jászberényi DK-s politikus is. És most ezt dobta be a köztudatba az a múlt héten polgármesterjelöltté vált Besenyi Orsolya is, aki bár függetlenként…
Tovább olvasomIdőközi választás Kenderesen – négy jelölt indul
Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, augusztus végén – rendkívüli ülés keretében – feloszlatta magát a héttagú kenderesi képviselő-testület, így időközi választások kiírására volt szükség. Ennek időpontját november 20-ra tűzték ki. Mint az a helyi választási bizottság által meghozott határozatokból kiderül, a megadott határidőig négy polgármester-jelöltet vettek nyilvántartásba. A sorsolás után az alábbi sorrendben kerülnek a szavazólapra: Horváth Ferenc József (független), Bogdán Péter Szabolcs (független), Barabásné Forgács Edit (Fidesz–KDNP), Szabó Csaba (független). Huszonegy egyéni listás képviselőjelöltet is nyilvántartásba vettek, akik közül hatan a Fidesz-KDNP színeiben, a többiek pedig függetlenként indulnak jövő vasárnap. Kenderesen 4500-an…
Tovább olvasomŐk indulnak a Fidesz jelöltjeként az időközi választáson Jászberényben
Sajtótájékoztató keretében jelentették be pénteken délután, hogy kiket indít a Fidesz a jászberényi időközi önkormányzati választáson. Mint ismert, a választás idejét a napokban tűzték ki, az január 15., vasárnap, Lóránt napján lesz. Polgármesterjelölt: Dr. Besenyi Orsolya Képviselőjelöltek:Jászberény 1-es körzet – Kispál NikolettJászberény 2-es körzet – Oláh SzabolcsJászberény 3-as körzet – Magyar AnitaJászberény 4-es körzet – Tamás ZoltánJászberény 5-ös körzet – Dancsóné Bábosik ErikaJászberény 6-os körzet – Bódis BélaJászberény 7-es körzet – Szatmári AnikóJászberény 8-as körzet – Dr. Szatmári Melinda Jászberény 9-es körzet – Bohárné Bathó RozáliaJászberény 10-es körzet Sárközi Csabáné…
Tovább olvasomFelmérés: Gyengült, de így is vezet az erősödő ellenzék előtt a Fidesz
Októberben 35 százalék volt a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében. Ebben a körben a DK a legerősebb ellenzéki párt, 12 százalék támogatja őket, a Mi Hazánk 7 százalékkal a második legerősebb ellenzéki párt, a Momentum 6, az MSZP 4 százalékon áll. A Jobbik 3, az LMP és az MKKP 2, a Párbeszéd 1 százalékos támogatottsággal bír a teljes népesség körében – ez derül ki a Republikon Intézet októberi pártpreferencia-kutatásából, amelyet elsőként a Telex közölt. A Republikon adatai szerint a teljes népességben a bizonytalanok aránya 28 százalék, ami jelentősebb magasabb,…
Tovább olvasomGyöngyösi: A Jobbik aligha indul együtt a jövőben a DK-val
Gyöngyösi Márton úgy gondolja, hogy az áprilisi országgyűlési választáson bebizonyosodott, hogy ez nem sikeres recept. Dobrev Klára egy virtigli baloldali alternatívát kínál Orbán Viktor kormányához képest, a Jobbik pedig egy karakteresen jobbközép párt, nem is értem azt a felvetést, hogy csatlakozzunk a DK árnyékkormány kezdeményezéséhez – erről beszélt Gyöngyösi Márton az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Jobbik elnöke szerint most nem az lenne a feladat az ellenzéki oldalon, hogy eldöntsék, hogy a vakok között ki a király, hiszen Dobrev Klára nemhogy választást, de még egy előválasztást sem tudott megnyerni.…
Tovább olvasomKitűzték a dátumot – időközi választás Kenderesen
Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, augusztus végén – rendkívüli ülés keretében – feloszlatta magát a héttagú (polgármesterrel együtt) kenderesi képviselő-testület, így időközi választások kiírására volt szükség. Ennek időpontját november 25-re tűzték ki. A 2019-es önkormányzati választások óta településünk a veszekedésektől, az egymásra mutogatásoktól hangos, a korábbi fejlődését felváltotta a gyors eladósodás, a recesszió -ismertette a kialakult helyzetet és a feloszlatás okait az egyik kenderesi képviselő. Választott képviselőként a település közösségének érdekeit kellene képviselnünk, azonban e kötelezettségünket nem tudjuk megfelelően gyakorolni, ugyanis a település vezetőjétől nem kapunk hiteles tájékoztatást, kérdéseinkre válasz…
Tovább olvasomKutatás: 700 ezer szavazót veszített, de így is simán nyerne a Fidesz
Az elpártolt választók ugyanis nem csapódtak az ellenzékhez, hanem a bizonytalanok táborába kerültek a Závecz kutatása szerint. Míg a választások után egy hónappal az elmúlt három évtized legmagasabb párttámogatottságát érte el a Fidesz (46 százalék, 3,7 millió szavazó), mostanra sokan elfordultak tőle. Jelenleg 37 százalék sorakozik fel mögöttük, ez 3 millió támogatót jelent – közölte a Závecz Research, amelynek friss közvélemény-kutatását a HVG szemlézte. E szerint a Fidesz visszaeséséből az ellenzék lényegesen nem tudott profitálni, a párt nélküliek lettek jóval többen: 20-ról 26 százalékra, félmillió fővel bővült a politikától távolságot tartók csoportja.…
Tovább olvasom