Révész Máriusz és a túrkevei polgármester sok mindent áttekintett

Révész Máriusz újra túrkevei rendezvény fővédnöke lesz – jelentette be közösségi oldalán  Sallai R. Benedek. A túrkevei polgármester megjegyezte, a városnak kétségkívül barátja Révész Máriusz államtitkár, aki korábban kormánymegbízottként, immár a Miniszterelnökség államtitkáraként törekszik arra, hogy minél többet tegyen az aktívabb, egészségesebb Magyarországért.  Révész a minap a túrkevei városvezetővel tárgyalt. A következő témákat tekintették át: Révész lehetőségeket kínált a túrkevei iskolák számára sportszer támogatás ügyében is.   Forrás és fotó: Sallai R. Benedek Facebook

Tovább olvasom

Lehajtott, megpördült, árokban landolt, súlyos sérülést szenvedett

Egy kengyeli lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok külterületén a 4-es főúton Budapest irányából Debrecen irányába február 9-én hajnalban, mikor eddig tisztázatlan körülmények között lehajtott az úttestről. A sofőr próbálta visszakormányozni az autót az útra, de elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és az útmenti vízelvezető árokba hajtott, majd többször megpördült és végül a tetejére borulva állt meg. A gépkocsivezető a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Kigyulladt az irattár a Hetényi kórházban – erre emlékeztek

2003 ugyan nem most volt, mégis sokunk emlékezetében élénken él ez az év. 2003. február 9-én hajnalban érkezett a riasztás a szolnoki tűzoltóságra, hogy a Hetényi Géza Kórház hétemeletes épületének alagsorában lévő irattár ég. A tömeges életveszély okán a legmagasabb kiemelt riasztási fokozatot rendelték el, a mentési munkálatokban nem kevesebb, mint 91 tűzoltó, harminckettő rendőr, hatvanhét katona és tizenkilenc polgári védelmi munkatárs vett részt összesen ötvenkettő gépjárművel. A tűzoltók habbal árasztották el az épület közműalagútját, és közben az irattári részleg oltását is végezték. Az oltási munkálatokkal párhuzamosan minden – az…

Tovább olvasom

Folyamatosan megöléssel fenyegette volt élettársát és új párját

Perbeszédekkel folytatódik annak a 47 éves tiszaroffi férfinak az ügye, aki elhatározta, hogy megölgi élettársát azért, mert letartóztatása alatt elhagyta. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2022. január 18-án emberölés előkészületének bűntette, folytatólagosan, volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy 47 éves tiszaroffi férfival szemben. A férfi 2021. tavaszán elhatározta, hogy amint szabadul, megöli a nőt és annak új párját. A vád szerint 2021. áprilisában megtette az első előkészületeket: fegyvert próbált szerezni. Négy embert keresett meg, akik közül hármat…

Tovább olvasom

Megállás nélkül dolgozik a mentőpáros

Solka munkában gazdájával, Kröpfl Erzsébettel. Remek párost alkotnak. Mint ismert, Törökországban ment életeket több mentőcsapat, amelyben magyarok is részt vesznek. Az egyik csapatnak a szolnoki Kröpfl Erzsébet is tagja hűséges négylábújával, akivel már sikerrel is jártak a kutatásban.A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi csoport tette lehetővé kijutásukat. Most azt is megnézhetjük, hogyan dolgoznak együtt.

Tovább olvasom

Kész csoda: a földrengés miatt két betonlap közé szorultak 36 órára, a kislány végig védelmezte kishúgát

A történet azért is igazán mesébe illő, mert a hatalmas katasztrófa idején ritkán olvasni ilyen szerencsés történetet. Megmozdulni nemigen tudtak, de a hétéves kislány egyik kezével pont elért kishúga fejéig és ezzel védelmezze a portól, vagy csak nyugtatólag simogassa őt. Mindkettőjüket élve mentették ki. “Szedjenek ki innen, bármit megteszek” – suttogta a mentőcsapatok megpillantása után az a Mariam nevű szír kislány, aki 36 órát töltött a téli hidegben, szó szerint a romok közé szorulva a kishúgával együtt Besnaya-Bseineh településen. A két kisgyerek két betonelem közé préselődve, egykori ágyuk romjai között…

Tovább olvasom