Hősként viselkedett a fehérgyarmati férfi

Megosztás

Az égő kamionból mentette ki a sofőrt egy 47 esztendős édesapa az M3-as autópályán, Nyíregyháza térségében. A helyszínen hihetetlen lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor a lángok közül szabadította ki a balesetet okozó jármű vezetőjét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint szerda hajnalban a középső szalagkorlátot átszakítva, a szembejövő sávban az oldalára borult, majd kigyulladt egy nyerges vontató az M3-as autópályán, Nyíregyháza térségében. Az 229-es kilométerénél a nyíregyházi hivatásos tűzoltók három vízsugárral eloltották a tüzet és a  a mentők is időben kiérkeztek, azonban az eset majdnem tragédiába torkollott.

A Szon.hu cikke szerint a baleset bekövetkeztekor Tarcza Tamás közvetlen közelről láthatta a történteket, így ez is a kamionos segítségére volt, amikor a 47 éves fehérgyarmati férfi a segítségére sietett.

„Csobádra voltam hivatalos, biológiai növényvédelmi vezető szaktanácsadó vagyok és egy előadást kellett tartanom. Kicsivel korábban indultam, így nem sokkal hat óra előtt már a debreceni lehajtó közelében, néhány száz méterre jártam. Nem láttam, hogy jön a kamion, csak arra eszméltem, hogy átszakítja a korlátot, felborul, az oldalán csúszik felém, közben lángol, és teljes szélességében, a leállótól a belső sávig elzárja az utat. Én 125-ös tempomattal mentem, azonnal nyomtam egy satuféket, így sikerült negyven méterrel előtte megállnom. Ha nem kelek fel és nem indulok el korábban, ha csak egy kicsit gyorsabban hajt bármelyikünk, lehet, hogy beleszállok” – idézte fel a rettenetes képsorokat Tamás.

„Kiugrottam a kocsiból és teljes erőből rugdosni kezdtem kamion szélvédőjét, belülről a sofőr ugyanezt tette. Egy körülbelül harmincötször ötvenes lyukon húztam ki. Nem sokkal később érkeztek mások is, de nem nagyon mertek kiszállni a tűz miatt. Ott állt mellettem a sofőr cipő nélkül, egy szál zokniban, és nézte, ahogy mindene bennég. Vissza akart mászni a papírjaiért, de erről szó sem lehetett, hiszen az egész kamion lángolt. Nemrég beszéltünk telefonon, egy erdélyi magyar srácról van szó, elmondta, hogy amikor fel tudott állni a vezetőfülkében és belenézett az épen maradt tükörbe, tüzet látott, azt viszont nem tudta bentről felmérni, mekkora a baj. Két-három méteresek voltak a lángok, viszont néhány perccel később felrobbant a gázolajtartály és a hűtőgázközegek is, hat-nyolc méter magasra csaptak a lángnyelvek és pillanatok alatt elterjedt a tűz. Óriási szerencséje volt a sofőrnek, hogy miután felborult a kamion, a gázolaj nem a fülke alá folyt, mert akkor nem tudtam volna megközelíteni” – folytatta a megrázó történetet.

„Le akartam mondani a csobádi előadást, de nem tehettem, és utólag nem is bánom. Nagyon megviseltek a történtek, kellett valami, ami visszazökkent a normális kerékvágásba. Az odaúton volt időm átgondolni, mi lett volna, ha… Zokogtam, ahogy a párom és az édesanyám is, amikor végre hazaértem. Alig aludtam múlt éjjel, sokat forgolódtam, biztosan el kell telnie egy-két hétnek, mire feldolgozom ezt az egészet. Rengetegen rám írtak, sokan ismeretlenül is gratuláltak. Biztos vagyok benne, hogy a több évtizedes rutinom mentett meg. Másfél millió kilométer van a hátam mögött, folyamatosan vezetek, így tudtam, mit kell tennem. Egy gyakorlatlanabb sofőr lehet, hogy pánikba esett volna, félrerántja a kormányt és ott marad az úton… Reggel, amikor munkába indultam, arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok. Szerencsés, mert élek” – zárta gondolatait Tamás.

Kép: Autopalyahirek.hu

Kapcsolódó cikkek