Vádat emelhetnek a nyírtelki férfi ellen

Megosztás

A helyi lakos különös kegyetlenséggel bántalmazta a feleségét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Sz. D. 29 éves nyírteleki lakos ellen, aki a feleségére támadt és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő közvetlen életveszélyben volt.

A rendőrségre egy férfi tett bejelentést 2022. szeptember 30-án 6 óra 9 perckor és elmondta, hogy a szomszédjában élő férfi felesége vérző sérülésekkel kért tőle menedéket és segítséget, mert a férje megütötte, és több esetben egy késsel megszúrta. A bántalmazott nőnek sikerült a házból kimenekülnie, de másfél éves gyermeküket már nem tudta magával vinni.

A segélyhívásra a rendőrök azonnal reagáltak, perceken belül a helyszínen voltak, ahol a sebesült nőt a mentők kiérkezéséig elsősegélyben részesítették. A fiatal nő, mielőtt eszméletét vesztette, még annyit el tudott mondani a rendőröknek, hogy a férje a közös gyermeküket bezárta egy szobába, őt bántalmazta, több esetben megszúrta, miközben azt kiabálta, hogy mindenkit megkésel, aki be mer menni a házba és önmagával is végezni fog.

A rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja az esemény jellegére tekintettel riasztotta a Terrorelhárítási Központot. Az azonnali beavatkozást igénylő helyzetben a speciális egység helyszínre irányítása mellett rendhagyó módon a Terrorelhárítási Központ főigazgatója telefonon felvette a kapcsolatot a helyszíni parancsnokkal, és személyesen irányította, instruálta a helyszínen intézkedő rendőri egységeket a felfegyverkezett férfi mielőbbi elfogása, és a gyermek sérülésmentes biztonságba helyezése érdekében.

A nyíregyházi rendőrök a kapott instrukciókat figyelembe véve behatoltak a lakóházba, ahol a gyerekszobába bezárva sértetlenül megtalálták a gyermeket és biztonságba helyezték. Az apára egy másik szobában találtak rá eszméletlen állapotban, ami láthatóan az önmagának okozott sérülések miatt következett be.

A mentők a két sérültet kórházba vitték, a gyermeket a helyszínen megvizsgálták, és megállapították, hogy sérülést nem szenvedett így átadták a hozzátartozóknak. A nyomozók Sz. D.-t emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt, és a büntetőeljárás alatt mindvégig fenntartott. Az eljáró hatóság a bűncselekmény minősítését az eljárásban különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntettre módosította.

A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a nyomozást lezárta, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Szöveg/fotó: Szabolcsihir.hu/Police.hu

Kapcsolódó cikkek