Figyelmetlenségből okozott balesetet

Megosztás

Régóta rendelkezik jogosítvánnyal a kárt okozó sofőr, az ügyet pedig finoman szólva is megúszta.

Figyelmetlenül hajtott ki az egyik telepről a főútra a gyanúsított gépkocsijával, és összeütközött a szabályosan közlekedő sértettel. Az ügy nem kerül bíróságra, mert az ügyész közvetítést rendelt el közöttük.

A vezetői engedéllyel 20 éve rendelkező gyanúsított március 2-án, a délutáni órákban az egyik nyíregyházi telephelyről szeretett volna gépkocsijával kihajtani a főútra. A gyanúsított figyelmetlensége miatt nem adta meg az elsőbbséget a sértett gépkocsijának, kihajtott a főútra, ahol a két jármű összeütközött. Ráadásul a sértett gépkocsija nekicsapódott egy harmadik, szintén szabályosan közlekedő járműnek.

A sértettnek a csuklója tört el a balesetben, ami nyolc napon túl gyógyult meg. A gépjárművekben jelentős anyagi kár keletkezett. A gyanúsított azonnal elismerte a felelősségét a balesetért, mentségére semmit nem tudott felhozni, ugyanakkor kérte, hogy jóvátehesse a sértettnek okozott kárt. Ehhez a sértett is hozzájárult, ezért az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított eljárást hat hónapra felfüggesztette azért, hogy a felek a közvetítői előtt megállapodjanak. Várhatóan pénzbeli jóvátételt fog kérni a sértett a gyanúsítottól.

Ha megállapodásukat az ügyészség jóváhagyja, a gyanúsított pedig teljesíti az általa vállaltakat, az ügyészség meg fogja szüntetni az eljárást.

Szöveg/fotó: Szabolcsihir.hu

Kapcsolódó cikkek