Két kislányt is elsodort a Tisza

Megosztás

Az egyiküket sikerült kimenteni, az idősebbik testvért azonban nem találják.

Rokonuk vitt fürdeni nemrég a Tiszához egy testvérpárt Benken, az erős sodrás azonban elragadta a 9 és 12 éves lányokat. Több mint egy kilométerrel arrébb egy férfinak sikerült kimentenie a kisebbik gyermeket, a másik nem került elő.

A partszakaszon hirtelen mélyül a víz, ahol az erős sodrás és az örvények miatt sem biztonságos a fürdőzés, a kánikula miatt mégis sok helyi hűsölt a Tiszánál. A közeli Eperjeskéről érkeztek a kislányok rokonukkal a vízhez, a szemtanúk szerint először csak bokáig mentek a vízbe, percekkel később már elragadta őket a folyam.

A kilencéves kislányt több mint egy kilométerrel arrébb sikerült kimenteni, őt mentőhelikopterrel azonnal kórházba szállították, állapota stabil. Nővérét azonban azóta sem találják, nagy erőkkel keresik a hatóságok – adta hírül a Tények.

A hírműsornak a kisebbik lányt kimentő férfi úgy fogalmazott, hogy ha pár perccel előbb ér a vízhez, a másik gyereken is segíteni tudott volna. Mint mondta: csoda, hogy eddig a vízfelszínen tudtak maradni, ugyanis egyik sem tudott úszni. 

A helyiek beszámolója alapján rendkívül kiszámíthatatlanul mélyül az adott szakasz, ami helyenként 25 méter mély is lehet. A szemtanúk szerint nagybátyjuk azonnal a gyerekek után nyúlt, de nem tudta őket elkapni. 

A Tisza ezen szakaszán tilos fürdeni, mivel rendkívül veszélyes itt a víz. 

Szöveg/fotó: Index.hu/Blikk

Kapcsolódó cikkek