A hétvégén bárki megnézheti, milyen autóversenyző Mészáros Lőrinc (frissítve: COVID miatt nem indult a futamon)

Megosztás

Az országos tereprali bajnokság idei utolsó előtti futamát nagykállói központtal rendezik, de ennél sokkal fontosabb, hogy az eseményen mindenki közelről láthatja Mészáros Lőrinc autóversenyzői kvalitásait. Igaz, hogy “csak” az ifjabbikét, de sosem lehet tudni, könnyen lehetséges, hogy az ország leggazdagabb embere is eljön szurkolni Szabolcsba, és az egész familíával összefuthatunk a helyi sportközpont területén.

A terepralit a legtöbb olvasónak nem kell bemutatni, elég csak annyit mondani, hogy Dakar. Ám ha valaki ezek után sem tudja elképzelni, azt kell tanácsolnunk számára, hogy egy terepen rajló gyorsasági és tájékozódási versenyt gondoljon maga elé. A sportág leghíresebb hazai alakja Szalay Balázs, illetve egy időben Palik László volt.

Mint technikai sport, a tereprali egyáltalán nem olcsó mulatság. Amennyiben valaki nem akar hátrányba kerülni, és az élmezőnyben harcolna a legjobbakkal, legalább 400 ezer euró, azaz körülbelül 160 millió forintnyi összegért kell speciálisan versenyzésre épített autót vásárolni. Így tett nemrégiben ifjabb Mészáros Lőrinc is, aki több év alacsonyabb kategóriában eltöltött év után egy cseh műhelytől szerzett be egy csúcsmodellt, amely a Ford F150 Evo + névre hallgat.

A topkategóriás versenyautó ünnepályes átvételének pillanata. Balra az eladó, jobbra ifjabb Mészáros Lőrinc

A fenti autót láthatjuk majd a hétvégén, szeptember 15-16-án Nagykálló környékén versenyezni. Persze nem csak egyedül indul a 30 éves pilóta és navigátora a helyi nagyvállalkozó, Révész Bálint cége által szponzorált bajnokság keretein belül. (Megjegyzendő: Révész Bálintnak nem ez az egyedüli motorsport-projektje, Kiss Norbert kamionos európa-bajnoki szereplését is ő finanszírozza.)

A szabolcsi verseny idén az ötödik forduló lesz a szériában, és Mészárosék az abszolút értékelésben a harmadik helyért csatáznak. A terep-rallye.hu tájékoztatása szerint “Jelenleg Zapletalék vezetnek, de Csucsu és Mesterházi Márk (Toyota) a legutóbbi futamon elszenvedett problémáik dacára is lőtávolon belül vannak. A dobogó harmadik fokáért Mészárosék (Ford) és a lengyel Kubiczekék (Can-Am) vannak harcban.”

Így néz ki Mészárosék csapatának szervizbázisa, ha a versenyeken keressük a pilótát. A rendezők általában nem reklámozzák, milyen híresség szerepel a szériában, de nem nehéz kiszúrni a Fordot

A nagyvállalkozó és jelenlegi navigátora, Pál Erik Márk az M1 Autó- és Motorsport Egyesület színeiben versenyez, ahol több kisebb kategóriába nevezett járművet is megtalálhatunk, sőt megfelelő vastagságú pénztárca és minimális tapasztalat mellett akár ki is bérelhetjük valamelyiket. A pontos összegek nagyon változatosak lehetnek, attól függően, mekkora teljesítményű gépet szeretnénk használni, milyen szolgáltatási csomagot kérünk a team-től, illetve idehaza vagy külföldön indulunk vele. Szakértők szerint a minimális költségvetés egy futamra a kezdő kategóriában 5 ezer euró, míg egy nemzetközi megmérettetésen egy valóban versenyképes modellel 25 ezer euró is lehet – felső határ azonban a csillagos ég, hiszen ez egy nagyon drága sport. (Egy versenyabroncsért például 600 eurót is elkérhetnek.)

Ifjabb Mészáros Lőrincnek hobbija nem a jachtozás, hanem a tereprali.

A 2023-as NYÍR1 BAJA elnevezésű futam első szakasza az időterv szerint pénteken 13 órakor indul, és olyan településrészeket érint, mint Újszőlőskert és Béketelep. Az első nap végén, 18:20-kor Parc Fermébe, úgynevezett zárt parkolóba hajtanak a járművek. Szombat reggel 8:35-kor kezdetét veszi a második nap, amely egészen 17 óráig tart, ezalatt 302 kilométert teljesítenek a versenyzők.

Aki esetleg lemaradna hétvégi küzdelmekről, annak sem kell szomorkodnia, hiszen a bajnokság utolsó fordulóján is megfigyelheti a főszereplőket: a Raid of the Champions elnevezésű futamot Nyirádon rendezik november első hétvégéjén.

FRISSÍTVE: ifjabb Mészáros Lőrinc COVID miatt nem indult a NYÍR1 BAJA versenyén. Ha ez bárkinek csökentette volna az érdeklődését a pilóta szereplése iránt, olvasson bele Hadházy Ákos korábbi posztjába, ahol még több érdekességet olvashat a ,illiárdos sportsikereiről.

366706747_6669153793143882_3127750293689483507_n

Watch “366706747_6669153793143882_3127750293689483507_n” on Streamable.

A legutóbbi hazai szereplésről készült nézői videó (Rallye Dream Blog)

Kicsoda is ifj. Mészáros Lőrinc?
A K-Monitor Adatbázis szerint ifj. Mészáros Lőrinc 1993. október 12-én született, magyar vállalkozó, Mészáros Lőrinc fia. Már 23 évesen több száz hektáros földterülethez jutott állami földárveréseken. A közbeszerzésekben hasító Fejér-B.Á.L. Zrt. építőipari cég alapítója, emellett főképp a Mészáros család agrár profilú cégeiben vállal szerepet (pl. Talentis Agro Zrt.Csabatáj Zrt.Agrolink Zrt.). Hobbija a vadászat. 2018-ban a Hidashát-Bélmegyer Vadgazdálkodási Társaság vezetőjeként is bekerült a hírekbe: kiderült, hogy három bélmegyeri vadász pert indított ellene, mondván, hogy Mészáros vadásztársaságával jogtalanul túrta ki őket vadászterületükről. Bár első- és másodfokon megnyerték a pert, a Kúria és az Alkotmánybíróság döntése ifjabb Mészárosnak kedvezett.

Legjelentősebb tulajdona, a 2015-ben alapított Fejér-B.Á.L. Zrt. fő tevékenységi köre a lakó és nem lakó épületek építése, generálkivitelezés. Egyéb tevékenységei közé tartoznak a műemlék jellegű épületek felújítási munkái, műszaki szaktanácsadás, lakatosipari kivitelezési munkák, továbbá építési beton előállítása is. A cég elvben Mészáros Lőrinc gyermekeié (az ő nevüket rejti a B.Á.L. betűszó, BeatrixÁgnes és Lőrinc), de egy osztalékelsőbbségi konstrukcióval a cég nyereségének nagyobb részét maga id. Mészáros Lőrinc veszi ki a cégből.

A Fejér B. Á. L. Zrt. elsősorban állami megrendelésekből, különböző közbeszerzésekből szerzi a bevételeit, többek között a Budapest-Belgrád vasútvonal egyik alvállalkozójaként, de ők végezhetik el az Iparművészeti Múzeumépületének, az MTAszékházának, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonában álló több gyerektábor felújítási munkáit. 2022-re a cég a tizedik legnagyobb bevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon.

Fotók: Facebook

Kapcsolódó cikkek