Remek: 15 hónap várakozási idő után bejuthatunk a nyíregyházi kórház kardiológiai szakrendelésére

Megosztás

Mindössze egy évet és három hónapot kell várnia, ha szívpanaszai vannak és szeretné, hogy egy állami kórházban, ingyenesen megvizsgálják. Biztosan remek a túlélési esélye ilyen esetben, sajnos ez a helyzet jelenleg Nyíregyházán. Máshol sem sokkal szívderítőbb.

15 hónapot kell várni a betegeknek Nyíregyháza környékén arra, hogy bejussanak kardiológiai szakrendelésre. Van, akinek hiába volt időpontja, az állapota miatt már jóval előtte az intenzív osztályra került. A Medicina 2000 Járóbeteg szakellátási szövetség idei felmérése szerint országszerte átlagosan csaknem 60 nap a várakozási idő kardiológiai szakrendelésre. Szerintük ezt részben az okozza, hogy sok orvos választotta munkahelyének a magánellátást.

Szerencsések a kótaji betegek, legalábbis abból a szempontból, hogy a helyi háziorvosi rendelőben van olyan EKG-készülék, amivel a háziorvos többféle vizsgálatot el tud végezni. De dr. Kiss Csaba a Házon kívülnek azt mondta, a megyében ritkán ilyen szerencsések a betegek. Itt kardiológiai szakrendelésre 15 hónapot is kell várni.

Ez azt jelenti, hogy ha én ma valakit beutalok a kardiológiára, és kér magának időpontot, akkor körülbelül 2025 elejére kap időpontot

– érzékeltette a helyzetet a kótaji háziorvos.

Belme Lászlónak már három szívinfarktusa volt. Áprilisban elnézte az időpontját, így újat kellett kérniük. „2024 augusztus valahanyadikára” kapott új időpontot. Tovább próbálkoztak, kértek új beutalót, így végül „csak” 8 hónapot kell várniuk, januárban mehetnek a kardiológushoz.

A háziorvos egy másik betege azonban a kapott időpont előtt került intenzív osztályra.

„Kapott kardiológiára beutalót, csak ugye nem jutott el a vizsgálatig, ő nem olyan anyagi körülmények között él, hogy ezt magának meg tudja finanszírozni.”

Az intenzívről azóta kiengedték, de amikor ma kerestük, kiderült, hogy ismét kórházban fekszik.

A MEDICINA 2000 Magyar Járóbeteg szakellátási szövetség idén is felmérte a tagjai között a betegfogadási listák hosszát. Eszerint kardiológiai szakrendelésre országosan átlagosan csaknem 60 napot kell várni. 2015-ben ez még 35-36 nap volt. 

Elnökük szerint ennek egyik oka, hogy Magyarországon a betegek kétszer annyit járnak szakorvoshoz, mint Nyugat-Európában. És az is, hogy a kardiológusok közül sokan választották a magánrendeléseket a hálapénz kivezetése után.

„Megszoktak a kardiológusok egy bizonyos jövedelmi viszonyt, amihez képest most teljesen fehéren kevesebbet keresnek. Emiatt keresik a lehetőséget a magánellátásban, nagyon várjuk őket vissza.” A kormány egyelőre nem válaszolt a csatorna megkeresésére a témában. (RTL)

Kapcsolódó cikkek