Ijesztő: a kormány úgy írná át a törvényt, hogy innentől a magántulajdonunk sincs biztonságban

Megosztás

Parragh László pedig el is magyarázta, miért jó az nekünk, ha az állam bármikor hozhat majd olyan intézkedéseket, “amelyek adott esetben a magántulajdon korlátozásával is járhatnak”. Magyarán, ha például egy NER-lovag szemet vet a cégünkre, két tollvonással törvény szerint kényszeríthetnek arra, hogy adjuk oda tulajdonrészünket.

Egyre félelmetesebb irányba halad egyébként is a végletekig megtépázott demokráciánk. Nem sokat kellett várni, hogy a kamara elnöke elmagyarázza, miért jó, ahogy a kormány átírná a versenytörvényt.

Mandinernek mondta el Parragh László, mit gondolt a versenytörvény átírásáról. Ez a javaslat az, amely létrehozná az „alapvető jelentőségű vállalkozás” fogalmát: egy ilyen céggel szemben különleges jogokat kapna a Gazdasági Versenyhivatal, szélsőséges esetben akár kötelezhetné is a vállalat tulajdonosait arra, hogy a tulajdonrészüket eladják.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke most azt mondta: „régóta napirenden van, hogy az állam a piac szabályozottabb működése és a túlzott vállalati erőfölény kialakulásának megakadályozása érdekében meghozhasson olyan intézkedéseket is, amelyek adott esetben a magántulajdon korlátozásával is járhatnak”. Mint mondta, megérti, hogy a vállalkozások számára ez „egy aggasztó lépés”, de így már lehetőséget kap az állam, hogy fellépjen a piaci versenyt súlyosan torzító magatartással szemben. Márpedig

a jelenlegi geopolitikai helyzetben nemzetbiztonsági érdek, hogy a magántőke érdekei összhangban legyenek az állam érdekeivel.

Parragh arra is kitért, hogy hasonló szabály életben van sok nyugati országban már évtizedek óta.

Versenypolitikával és versenyjoggal foglalkozó szakértőket mi is megkérdeztünk a tervekről. Ők azt mondták, tényleg lehetne indokolt is egy ilyen eszközt adni a GVH kezébe, és valóban létezik erre EU-s minta, de nagy kérdés, hogy a magyar intézményi környezet képes lehet-e megakadályozni azt, hogy visszaélésszerűen használják ezt a szabályozást. (via Hvg.hu)

“Ízlelgessük: a magántulajdon korlátozásával járHATnak. Magyarul: mindenki (kivéve fideszesek) vigyék innen a megtakarításukat. MOST. A legsúlyosabb 50-es éveket idézi ez: teljes államosítás, a kulákok (magyarul: liberálisok, de legalábbis nem fideszesek) teljes ellehetetlenítését, a lopás magasabb fokozatba való kapcsolását jelenti. Javaslom, aki nincs bekötve a nerbe és pl. balatoni nyaralója van, azonnal adja el, mert valamelyik f**znak megtetszik, már viszi is” – írta meg éles kritikáját egy hozzászóló. Bár kissé sarkos a vélemény, de nagyvonalakban sajnos erről van szó.

Az utóbbi 14 év fideszes kormányázása során tapasztaltak láttán nem is feltételezhetjük, hogy bármelyik NER-lovag visszaélne egy ilyen szabályozással. Vagy…? Eddig csak a kastélyokat szerezték meg és osztogatták szét, most már a magántulajdonunk is veszélyben – mindez “törvényesen”.

Kapcsolódó cikkek