Április 29-én volt az európai pártcsaládok listavezetőivel vita Maastrichtban. Megnéztem, színvonalas, néha önismétlő, de érdekes vita volt. Nyolc listavezető vett ott részt, köztük a regionalisták pártcsaládjából és az Európai Néppártból is. Finoman szólva sem ugyanakkora a szerepük az Európai Parlament erőviszonyainak alakításában, de mindkettő egyenlő időt kapott. Én nem mondom, hogy minden vitának ilyennek kell lennie, de azért ne tegyünk úgy, mintha a világegyetem nem látott volna még sokszereplős vitákat, eltérő támogatottsági adatokkal is.
Ha jól látom a helyzetet, Magyar Péter nem akar olyan vitán részt venni a közmédiában, ahol minden listavezető ott van, és olyanban pedig a Mi Hazánk elnöke nem akar részt venni, ahol nincs ott mindenki.
Érdekes ellentétpár, nehéz megoldani. Én, mint az LMP listavezetője egy dolgot tudok mondani: amelyik vitára meghívnak, arra elmegyek. Aki pedig nem megy el vitára, pedig meghívják, az szerintem nem méltó a választópolgárok bizalmára.
Ugyanúgy igaz ez Szentkirályi Alexandrára, aki Gyurcsány Ferenchez köti a részvételt, Karácsony Gergelyre, aki minél későbbi időpontra akarja tenni, pedig májust igért, Magyar Péterre, aki mindig változtatja a feltételeit és a Mi Hazánk elnökére, aki szintén rajta kívülálló feltételeket támaszt.
A több vita jó. Akkor lehet, hogy végre nem a napszemüvegek neméről, tizenévesek – a jövő archeológusai által majd vizsgált – rajongó mémeiről, politikai limerenciában szenvedő megtévedt teológusokról és újgenerációs fordított Kasszandrák moralizálásáról lesz szó, hanem érdemi dolgokról: Európáról, agráriumról, természetvédelemről, külpolitikáról.
Tudom, hogy vannak, akik az utóbbit igénylik, akkor is, ha nem hallatszik a hangjuk.