Ungár: Nem mondom, hogy minden rossz, amit Karácsony Gergely csinált, Vitézyt pedig direkt nem szerepelteti a kormánymédia

Megosztás

Egyértelmű, hogy számos Fidesz-szavazó átvoksol majd Vitézy Dávidra, ezért a kormánypropaganda őt kihagyja a támadásokból és a szerepeltetésből is, mintha nem is létezne.

„Nem gondolom, hogy minden rossz, amit Karácsony Gergely csinált, de amikor megkérdezem a DK-s nénit, hogy ön szerint jó munkát végzett-e a főpolgármester az elmúlt öt évben, akkor még a legradikálisabb ellenzékiek sem mondanak rá őszintén egy igent” – jelentette ki Ungár Péter az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában. Az LMP társelnökével a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választások tétjéről, valamint a pártja jövőjéről is beszélgettünk.

Sem Vitézy Dávid, sem Ungár Péter nem szerepel azokon a fideszes plakátokon, amelyeken több ellenzéki politikust is „Brüsszel alázatos szolgájaként” mutat be a kormánypárt. Ungár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem csupán az ő, de Donáth Annának, a Momentum elnökének arcképe sincs rajta a plakátokon, ez szerinte nem azzal van összefüggésben, hogy a Fidesz kit tekint az ellenzék részének és kit nem, hanem azzal, hogy pártjaik méretükből fakadóan jelenleg kisebb súlyt képviselnek, mint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció vagy a Magyar Péter-féle Tisza Párt. 

Ungár szerint Vitézy Dávidot sem azért nem támadja a Fidesz, mert valójában a kormánypárt „alternatív főpolgármester-jelöltje” lenne, mint ahogy Karácsony Gergely rendszeresen hivatkozik rá, hanem mert nem tudnak a kormányoldalon mit kezdeni vele. Az LMP társelnöke szerint

A FIDESZES SZAVAZÓK EGY JELENTŐS RÉSZE EGYSZERŰEN ALKALMASABB JELÖLTNEK TARTJA A VOLT KÖZLEKEDÉSI ÁLLAMTITKÁRT, MINT SZENTKIRÁLYI ALEXANDRÁT, ezért Vitézyvel szemben inkább az elhallgatás taktikáját alkalmazzák, egyszerűen nem szerepeltetik a Fidesz által irányított médiában.

Az LMP társelnöke nem csodálkozik ezen, hiszen szerinte egyedül Vitézy Dávidnak van valódi programja. Mint fogalmazott, Karácsony Gergely és Szentkirályi Alexandra Budapesttel kapcsolatos elképzelései elférnek egy söralátéten, míg az ő jelöltjük programja „olyan hosszú, mint a Háború és béke”. Ungár szerint persze a szóbőség önmagában még nem jelent értéket, de szerinte ez is jól megmutatja, hogy „ki mit akar a várossal csinálni”, mire kér felhatalmazást a választóktól június 9-én.

A zöldpárt vezetője úgy látja, hogy a baloldal és a Fidesz is becsapja a választókat, mert úgy keretezik a főpolgármester-választást, mintha az Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről szólna, pedig itt arról kell dönteniük a budapestieknek, hogy ki vezesse a várost. 

További részletek az Index.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek