Szerb támadóval erősített a Nyíregyháza Spartacus

Megosztás

Korosztályos válogatott játékos érkezett Szerbiából az elsőosztályú tagságát megerősíteni kívánó Szparihoz.

Szerb támadót igazolt a Nyíregyháza Spartacus, Slobodan Babic is a klub játékosa. A 188 cm magas center 24 éves, tagja volt a szerb korosztályos válogatottaknak. Az előző idényben a montenegrói élvonalban futballozott, az OFK Petrovac együttesében alapember volt, 34 mérkőzésen lépett pályára, 12 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott.

– Slobodan Babic személyében egy olyan támadót igazoltunk, aki az előző évben egy másik ország első osztályú bajnokságában a góllövő lista harmadik helyén végzett. Magyarországon erre a pozícióra nehéz megfelelő játékost találni, folyamatosan figyeltük, és figyeljük most is azokat, akik erősítést jelenthetnek, de ahogy korábban is nyilatkoztuk, nem mindig lehetséges magyar játékossal betölteni egy-egy posztot – mondta Fekete Tivadar sportigazgató, akinek szavait a Nyiregyhaza.hu idézte.

A támadóval két éves szerződést kötött a Spartacus.

– Ez egy nagy lehetőség számomra, hogy a magyar élvonalban játszhatok, és szeretném a legjobbamat nyújtani. Az első benyomások nagyon jók a csapatról, nagyon barátságosan fogadtak a társak. Szeretnék minél több gólt lőni a bajnokságban, ezzel segíteni a csapatot – mondta Slobodan Babic.

Kapcsolódó cikkek