Ismét eljött az idő, hogy jót cselekedjünk

Megosztás

Az Országos Vérellátó Szolgálat idén szeptemberben immár 16. alkalommal rendezi meg hagyományos RETRO véradását hazánk 29 helyszínén.

A program évről évre növekvő népszerűségnek örvend, köszönhetően annak, hogy a régi idők hangulatát idézi. A szervezők sörrel, virslivel és egyéb ajándékokkal hálálják meg a résztvevők önzetlenségét.

Nyíregyháza reggel nyolc és délután fél négy között, a Szent István út 68. szám alatt biztosít helyszínt az önkéntes véradás lebonyolítására.

Az „Önt is hívjuk!” szlogen célja, hogy felhívjuk a figyelmet az akció fontosságára és arra, hogy mindenkire számítunk, hiszen a folyamatos és biztonságos vérellátás érdekében naponta 1600-1800 véradóra van szükség – nyilatkozta közleményében az Országos Vérellátó Szolgálat.

Az eseményt megelőzően szeptember ötödikén, csütörtökön a Buapest Retro Élményközpont élő RETRO véradással és ingyenes látogatással várja az érdeklődőket. A helyszínen Dj Dominique és a Fergeteg Party, valamint meglepetés sztárvendégek gondoskodnak a hangulatról, a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek legendás tánczenéivel.

A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ- és lakcímkártya szükséges. További információ a véradásról a www.ovsz.hu/veradas oldalon található.

A rendezvény beharangozó kisfilmje megtekinthető a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=qBwxr2cuA1I

Fotó: hazipatika.com

Kapcsolódó cikkek