Remek a kapcsolat a nyíregyházi konzervgyár és a termelők között

Megosztás

A vállalat ugyanis leginkább a helyi termelők mezőgazdasági terményeit vásárolja a konzerválásra.

Példaértékű az ágazat számára az EKO Konzervipari Kft. és a termelők közötti kapcsolat – ezt hangsúlyozta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a cég 60. évfordulójára szervezett ünnepségén. Az EKO az első húsz nagy foglalkoztató között szerepel Nyíregyházán, a három legnagyobb zöldborsó és csemege kukorica konzerv feldolgozó és exportőr társaság között van.

1964 óta gyártanak konzervipari termékeket a nyíregyházi EKO-ban, több ezer termék gyártási tapasztalata és receptúrája gyűlt össze ez idő alatt. Olyan termékeket gyártanak, amelyek nem tartalmaznak tartósítószert, a felhasznált nyersanyagot Magyarországon termeltetik szigorúan ellenőrzött körülmények között. Érdekesség, hogy a borsó és csemege kukorica konzerv gyártás során a nyersanyag a betakarítását követő 4-5 órán belül a dobozba kerül. Száznál is több szerződött mezőgazdasági termelő partnere van a vállalatnak, az összesen mintegy 3200 hektár nagyságú mezőgazdasági terület a gyár 50 kilométeres körzetén belül található.

60 éve működik a konzervgyár

A vállalat 60. évfordulóját csütörtök délután ünnepelték a tulajdonosok és a partnereik.

Rendkívül jólesett az, hogy minden partnerünk jött és első szóra elfogadta a meghívásunkat, nagyon hálás vagyok ezért. Nem tudom, hogy melyik a jó sorrend, hogy először a volt kollégáinkat, vevőinket, a beszállító partnereket, a város képviselőit vagy az államigazgatást, a finanszírozókat, kit mondjak először. Nagyon szépen köszönjük, hogy együtt ünnepelhetünk a mai napon”

– mondta Medveczky Péter, az EKO Konzervipari Kft. egyik tulajdonosa.

Meghatározó szereplő

Csemege kukorica, zöldborsó és meggy – ezek az EKO Kft. meghatározó termékei, amelyekkel európai szinten is kimagasló eredményeket ér el Magyarország, csemege kukorica termelésében Európa legnagyobb, zöldborsóban az első öt, a meggy esetében pedig a három legnagyobb ország között van hazánk. Nyíregyházi szinten az első húsz nagy foglalkoztató között szerepel az EKO – erről már Jászai Menyhért önkormányzati képviselő beszélt a rendezvényen.

Közhely, hogy az életkor nem érdem. Az érdem az, hogy valaki tartósan, magas színvonalon tud terméket előállítani és szolgáltatni úgy, hogy a hazai és a nemzetközi piacot is ellátja. Ez már érdem, nem önmagában a hatvan év”

– tette hozzá Jászai Menyhért. További részletek a Nyiregyhaza.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek