Ez sem hiányzott: augusztus második felében darázsinvázió várható

Megosztás

A probléma eredője a nagyon korán bekövetkező tavasz és gyümölcsérés, valamint az átlagosnál is sokkal enyhébb tél. Augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében se számítsunk sok jóra, rengeteg darázs rajzása várható, különösen a hónap második felében.

A hónap végére akár kritikus mértékűre is eszkalálódhat a helyzet egy kártevőirtó cég vezetője szerint.

Az elmúlt 2-3 évhez képest közel 3 héttel hamarabb jött a nagy meleg, az erős és tartós kánikula időszakos csapadékkal pedig a gyümölcsérést is megsürgette, ezek együtt pedig olyan mértékben kedveznek a darazsaknak, hogy azok tömegesen elszaporodhatnak, magyarázta az Agrárszektornak Kovács Tamás, a Nova-Tox Profi Kft. kártevőirtó társaság ügyvezető igazgatója.

Kovács arra is rámutatott, hogy az enyhe tél miatt több megtermékenyített királynő tud áttelelni, és mivel hamarabb indul be a tavaszi melegedés, gyorsabban is tudnak felszaporodni a darazsak. A gyümölcsösök, különösen a szőlők környékén még óvatosabbak legyünk.

“A 2024-es évben a darazsak tömeges megjelenése is majd egy hónappal előbb figyelhető meg. Jelen helyzet eléggé aggasztó, mert így viszont augusztus végére ez akár kritikus mértékre eszkalálódhat”

– nyilatkozta a szakember.

Kapcsolódó cikkek