Kényes kérdés a magyarországi roma kisebbség helyzete, ahogy mindig is az volt. Az EU egyes országaiban, így Szlovákiában, Bulgáriában és hazánkban is, a romák körül belül tizedét teszik ki a teljes lakosságnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar cigányság szakadt dunnáján éktelenkedő, foltra foltot halmozó javítgatások nagyjából egy tizeddel szabták rövidebbre azt a közös takarót, ami alatt amúgy sem volt célszerű nyújtózkodni. A szegregáció és a számos átgondolatlan, félresikerült megoldás most úgy tűnik megbosszulja magát, hiszen a kisebbségben rejlő kiaknázatlan haszon láthatóvá és érezhetővé válik a közéletben.
Kontraproduktívnak bizonyul a jelenben és a nem túl távoli múltban is a romákat érintő intézkedések többsége. Manapság számtalanszor hallani, hogy mennyi tehetséges fiatal kallódik el a cigány társadalomban, illetve, hogy ennek a rétegnek bőven volna kapacitása arra is, hogy betöltse a multik gyáraiban kínálkozó, betanított munkaköri feladatokat. Mégis úgy tűnik, hogy nagy általánosságban véve valahogy csak nem sikerül beintegrálni ezt a kisebbségi csoportot a közösségbe, és néhány kormánypárti szavazat megszerzésétől, valamint alkalmanként politikai hangulatkeltéstől eltekintve nem sok mindenre használjuk a romákat hazánkban. De vajon ki a felelős mindezért?
„Ha komolyan vesszük őket és tisztességesen bánunk velük, a romák fontos szerepet játszhatnak az EU jövőjének alakításában és demokratikus alapjainak megerősítésében”.
Ezzel a gondolattal indítja a Politico cikkét Zeljko Jovanovic az Európáért Roma Alapítvány elnöke. Írásában az EP választások előtt arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy ez a meghatározó létszám jelentős mértékű hatást is gyakorolhatott volna az eseményre, azonban mint írja: néhány tiszteletreméltó kivételtől eltekintve a politikusok egyszerűen túl sok hibát követtek el, elidegenítve ezzel ennek a fontos célközönségnek a nagy részét.
És bizony nincs ez másképp hazánkban sem. Az egyebként is elöregedő társadalmunknak gazdasági és politikai szempontból is szembe kell néznie továbbá az elvándorlással, valamint a cigányság kérdésével, ahol egy fő foglalkoztatottra nagyjából három fő eltartott jut, és amely nagy mértékben rászorul a többségi társadalom hozzájárulására.
A cigányság hiányzik a gazdaságból
A gazdaság számára nyilván az volna a legoptimálisabb, ha minél több foglalkoztatott és ezáltal minél több érdemleges fogyasztó kerülne ennek a törékeny körforgásnak a rendszerébe. Ezzel nem is lenne túl nagy baj, kivéve, hogy a cigányságot elnézve javarészt mind a foglalkoztatottság, mind a fogyasztás tekintetében lényeges elmaradást tapasztalhatunk. De hogyan is válhatna valid fogyasztó abból, aki szegénységben, vagy akár mélyszegénységben tengeti a mindennapjait? És miért nem keres munkát magának az, aki ilyen nehéz helyzetben él? Számos multi cég telepített és telepít folyamatosan gyárakat a nagyobb városok közelében, ahol probléma nélkül lehetne alkalmazni az alacsonyan edukált romákat is, hiszen a nyolc általánosnál nem igazán kérnek többet ezeken a helyeken – gondolhatnánk. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb.
„Mert a romák nem hajlandóak dolgozni”, vagy mert „az állam ellehetetleníti őket a foglalkoztatástól”.
Valójában nagy a valószínűsége annak, hogy mind a két állítás igaz. Mindenekelőtt fontos tudni, hogy a munkanélküli romák túlnyomó többsége nem a városokban él, hanem eldugott kicsi zsákfalvakban vagy aprócska településeken, ahonnan ismerve az autóbuszjáratok sűrűségét, illetve a MÁV mindenkori zseniális teljesítményét, embertpróbáló feladat volna reggel hat óra előtt tíz perccel megjelenni a miskolci Bosch egyes csarnokában, munkaruhába öltözve, imbuszkulccsal a kézben. Emellett persze nem elhanyagolható tény az sem, hogy, ha valaki az egész életét egy faluban éli le – elvágva a külvilágtól -, ahol úton-útfélen azt látja, hogy senki sem jár dolgozni, akkor eltanulja ezt a magatartást és lényegesen csökken a munkamorálja, hiszen megtapasztalja, hogy így is meg lehet oldani az égető problémákat.
Ez az alacsony életszínvonalhoz való alkalmazkodás, illetve a megfelelő mértékű kereset hiánya később pedig azt eredményezi, hogy a szegregátumokban élő cigányság nem tud kellően beintegrálódni a gazdaságba, ergo sem érdemi termelő, sem pedig fogyasztó nem válik belőle. A környezetünkből utánzással tanult és megismételt viselkedési forma egyébként létező fogalom, amit a szociálpolitika „kulturális háttérnek” nevez. A felsorolt nehézségek mellett ugyancsak említést kell tennünk az úgynevezett „tanult tehetetlenségről”, ami hazánkban nem egy széles körben ismert kifejezés, de szintén valamelyest ellehetetleníti többek között a cigányságot is a gazdaságban való jelentősebb részvételtől.
A találó szókapcsolat önmagáért beszél, lényege, hogy a szóban forgó illető (ez esetben a szegregált romák többsége) már olyannyira megszokta alacsony életszínvonalát és az azzal járó nehézségeket, hogy nem is gondol arra, hogy ügyesebben is menedzselhetné a mindennapokat. Nem hiszi el magáról, hogy kereshetne többet, tanulhatna tovább vagy hogy tartogat neki szebb napokat és jobb megélhetést a sors, és ez a hozzáállás olyan mélyen gyökerezik az elméjében, hogy nem is tesz semmit céljai (amik így igazából nincsenek is) elérésére.
Mellesleg az alacsony szintű iskolázottság nem, hogy azt nem teszi lehetővé a városoktól elszeparáltan élő romák számára, hogy lássák mi hiányzik az életükből, hanem egyáltalán, hogy azt megértsék: hiány mutatkozik.
Summa summarum: megfelelő oktatás és infrastruktúra bevezetése nélkül nem sokat várhatunk a kis településeken élő cigányságtól, a romák politikai állásfoglalásának hiányában pedig nemigen megvalósíthatóak ezek a nélkülözhetetlen változások. A magyarországi cigánykérdés így voltaképpen a klasszikus róka fogta csuka esete.
A cigányság hiányzik a politikából
A romák csekély részvétele a közéleti kérdésekben a gazdasági szerepvállalásukhoz hasonló neuralgikus pontja Magyarországnak, és a két dolog nagy mértékben össze is függ. Köztudott tény hazánkban, hogy minél kisebb egy település, annál biztosabb, hogy kormánypárti vezetőséggel bír. Az aprócska falvakban, ahol ritkán járnak a volánbuszok és nem akad túl sok munkalehetőség, nagyjából a polgármester mondja meg, hogy kinek mi a feladata és mennyit kereshet azzal.
Természetesen, amikor választásra kerül a sor, a település elöljárói nem restellnek célzásokat tenni és/vagy ajándékok, élelmiszer osztását kilátásba helyezni a szavazás eredményét befolyásolandó. A szegregátumokban élő cigányságnak tehát nem igazán akad választása, ha dolgozni is szeretne, vagy kenyeret kíván látni azon az asztalon, aminek ugye egy fő foglalkoztatottra jutó három eltartottat kell átlagban jóllakatnia.
Ráadásul, mint ahogyan arról már korábban szó esett, ezeken a településeken csak méltatlanul alacsony szintű oktatásban részesül a lakosság, miközben irdatlan mennyiségű, illetve minőségű politikai dezinformáció zúdul a nyakába. Ebben a kilátástalan és félretájékoztatott helyzetben lássuk be, igencsak nehéz volna a kitörésen munkálkodni, főleg, hogy az elszeparált romák többsége nem is igazán érti, hogy mi zajlik körülötte.
Az egyedüli megoldás ebben a kérdésben is valószínűleg a megfelelő oktatás és infrastruktúra bevezetése, illetve a szegregátumokban élő cigányság érdemi és független tájékoztatása volna…. ha volna.
Ez azonban nem egyszerű feladat, hiszen miután a romák teljesen magukra lettek hagyva és az elmúlt 20-30 évben nem igazán akadt senki, aki kiállt volna mellettük ahelyett, hogy elítélte vagy kihasználta volna őket, a cigányok bizalma jelentős mértékben redukálódott a közéleti szereplők felé.
Kiemelt kép: Nyíregyháza Televízió
