Az elmúlt években a tél Magyarországon nem volt igazán kemény, de ebben az évben úgy tűnik, behozza a lemaradást, és egyes helyeken akár a fél métert megközelítő hóréteggel kell számolni ezen a héten. Vörös riasztást rendelt el a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, amely azt jelenti, hogy a tartós hideg közvetlen életveszélyt jelent, különösen azok számára, akik nem tudják megfelelően kifűteni az otthonukat. Ezért az állam és az önkormányzatok megnyitják a fűtött közintézményeket és melegedőket, hogy legyen hová bemenni azoknak, akik otthon fáznak.
Miközben Európában az energia világpiaci ára látványosan csökkent, Magyarországon a lakosság ebből alig érez bármit. A kedvezményes fogyasztási szint fölött a gáz és az áram ára továbbra is irreálisan magas, mintha a válság sosem ért volna véget. A beszerzési ár csökkenése nem jelent meg a számlákon, csak a szolgáltatók és az állam mérlegeiben. Ennek az árát családok tízezrei fizetik meg.
Ez nem technikai kérdés és nem elszámolási vita, hanem tudatos döntés, amelynek következménye az, hogy sokan ma Magyarországon nem tudják kifűteni az otthonukat.
Az EU-ban erre van egy közismert (Eurostat/EU-SILC) mutató, amely azon lakosság arányát méri, akik azt mondják, nem tudják a lakásukat „megfelelően melegen tartani”. Ez az arány a legfrissebb adatok szerint 9,2 százalék. Hazai viszonylatban jobbnak mondható a helyzet: a 2025-ös Eurostat „Housing” kiadvány adatai szerint Magyarországon ez az arány hat százalék.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére nincs pontos, hivatalos adat, de vannak szakértői becslések. Ezek szerint az itt lévő nagyjából 209 ezer lakás közel kilenc százalékában nem tudják rendesen kifűteni az otthont.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mintegy tizennyolcezer háztartásból hiányzik az otthon melege télen.
Érintetteket kérdeztünk arról, miként élik meg az idei csípős telet hűvös otthonaikban.
Sándor egyedülálló, szépkorú férfi, aki nyírbátori családi házban él. Ő igazi stratégiát alkotott arra, hogy kevéske nyugdíjából fűtésre és élelemre is fussa.
„Élhetnék másképp is. Nem dohányzom, egész életemben nem ittam egy csepp alkoholt sem, be tudom osztani a mintegy százötvenezer forintnyi nyugdíjamat” – mondja nyitásként az idős úr. „A káros szenvedélyek sok rászorulónál rengeteg pénzt elvisznek, lehet, hogy szívtelennek fogok tűnni, de nekik egy fillér támogatást nem adnék. El kell hagyni a szenvedélyeiket. Én is meg tudnám enni a gyrost és a pizzát, ihatnék cukros üdítőket, de nem teszem, mert tudom az anyagi határaimat. Fával fűtök, és minden nyárra össze tudom rakni azt az összeget, ami kell a télre elegendő fa megvásárlásához. Pedig nincs plusz bevétel, mégis tudom támogatni a gyermekeimet is, hol egy kis pénzzel, hol általam készített élelemmel. Száz szónak is egy a vége, akinek hasonló nyugdíja van mint nekem és fával fűt, tudatos gazdálkodással és persze lemondásokkal annak sem lehet gond a ház kifűtése.”
Julianna kisnyugdíjas, mátészalkai házában él egyedül. Ő úgy spórol, hogy három réteg ruhában alszik, és a több mint negyvenéves dunyháját használja.
„Lassan nyolcvan évesen eltemettem a lányomat, a férjem már húsz éve nem él, egymagam vagyok. TSZ-nyugdíjasként alig több mint hetvenezer forint a jussom. Olyan házban élek, amit még édesanyámék építettek vályogtéglából, a fából készült nyílászárók már meg vannak vetemedve. A házban vezetékes gáz mellet egy kis sparheltem is van. Most mit mondjak Önnek? Ebből a nyugdíjból fűteni, enni és gyógyszereket kiváltani nem lehet. Próbáltam gázzal, mert nehezemre esik már a tűzifa hasogatása, fizetni a kétkezi munkáért pedig nem tudok, de nem bírtam anyagilag. Az a norma, amit megállapítottak gázra, nekem nem elég semmire, hiszen az ablakaim nem szigetelik a hőt megfelelően. A gatyámat is ráfizetném a kényelemre, így marad a favágás, nekem ez a sport. Régebben a szomszédok figyeltek egymásra, ilyen zord időben segítettük az időseket. Tőlem egy fiatal, életerős szomszéd sem kérdezte meg, hogy Juliska néni, mit segíthetek? Jöttek viszont a rendőrség megbízásából a polgárőrök, és megkérdezték, van-e valamire szükségem – na, az jól esett.”
A tél idén nem csak hidegebb lett, hanem őszintébb is. Megmutatja, kinek van tartaléka, és kinek nincs. Nem mindenkinek az a kérdés, hogy mennyit fűt, hanem hogy tud-e egyáltalán. És talán nem az időjárás a legfontosabb tanulság, hanem az, hogy mennyire figyelünk egymásra, amikor igazán számítana.
Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ/AI
