Török Lászlót szinte mindenki ismeri Mátészalkán. 1964 óta foglalkozik fémmel, sajátos szerkezeteihez nem használ tervrajzot. Nevelt már kockadinnyét, és készített kulcsot egy mozdonyhoz is.
Ha valaki Mátészalkán Török Lászlót keresi, nem feltétlenül kell tudnia a pontos címet. Elég annyit mondania, Maszekhoz jött. A házát messziről megismerni, a régi szekérvasakból készített kerítés jellegzetes. Őt magát pedig egyedi kerékpárjáról, fedetlen felsőtestéről és a hátán olvasható hatalmas MASZEK tetoválásról.
De Maszek nem azért érdekes, mert messziről ki lehet szúrni az utcán. A történet valódi része a műhelyében kezdődik.
Török László saját elmondása szerint 1964 óta foglalkozik fémmegmunkálással. Ipari esztergályosnak tanult, katonai szolgálata után, 1967 januárjában pedig munkába állt a Mátészalkai Ipari Szerelvény- és Gépgyárban. Később a Zöldértnél és az Erdértnél dolgozott. Tmk-s volt. A rövidítés a tervszerű megelőző karbantartást takarja, Maszek esetében azonban ennél többet jelentett. Ha egy gép elromlott, nem az volt az első gondolata, hogy ki kell dobni. Szétszedte, megnézte, mi a baja, majd keresett rá valamilyen megoldást.
A híres kerítés
Elmesélte, hogy egyszer egy mozdony azért nem tudott elindulni, mert nem volt hozzá megfelelő kulcs. Fogta a flexet, a fűrészt és a reszelőt, kimérte a méreteket, majd elkészítette a nyerskulcsot. Máskor beteggel állt meg egy mentő a háza előtt, mert meghibásodott a lélegeztetőgép. Elmondása szerint azt is sikerült működésre bírnia. Az óvodásoknak ő volt a „csinálós bácsi”. Találóbb nevet aligha kaphatott volna.
Maszek nem fogadja el automatikusan, hogy valaminek olyannak kell maradnia, amilyennek mindenki megszokta. Elmondása szerint az első szögletes dinnyéje 2001. szeptember 11-én érett be. A fiatal termést fakeretbe helyezte, a növekvő gyümölcs pedig lassan felvette a kaloda alakját.
Élete során többször nekifutott. A SZON egyik beszámolója szerint ekkor már facsavarokkal erősítette össze a formát, mert a növekvő dinnye képes volt kinyomni a szegeket. A tetejére vaslap került. A módszer működött, a dinnye szögletes lett, felvágáskor pedig ugyanúgy roppant, mint bármelyik másik. Készített megpatkolt dinnyét is. Csak azért, mert tojást már sokan patkoltak.
A kockatojással tíz évig várt. Egy még meg nem keményedett héjú tojást négyszögletes fémsablonba helyezett, majd lefagyasztotta. Így már a rántotta alapanyaga sem maradt a megszokott formánál. A történetek tréfásak, de ugyanaz a gondolkodás van mögöttük, mint a mozdonykulcs elkészítésénél. Maszek először azt nézi meg, hogyan működik valami. Utána azt, hogyan lehetne másképp megoldani.
Elmondása szerint ritkán készít tervrajzot. Ha valamit mégis fel kell vázolnia, lerajzolja a homokba, aztán munkához lát. Lemezből vasrózsákat készít.
A szirmokat sablon alapján vágja ki, több réteget helyez egymásra, felhevíti, majd olajban kezeli. Munkáiból Bécsbe, Drezdába, Lipcsébe, Budapestre és más településekre is jutott.
Egy kidobásra ítélt gyökérben vagy korhadt fában állatokat lát meg. Neki már csak a felesleget kell eltávolítania róluk. Így lesz a fadarabból fóka, kutya vagy éppen görény. A műhelyében kugligolyók, karbidlámpák, vasvirágok, citerák, fából készített telefonok és nehezen besorolható szerkezetek sorakoznak. Nem múzeumnak készültek. Egyszerűen nem dob ki valamit csak azért, mert más már nem lát benne semmit.
Török László 1997 óta ölti magára a Mikulás ruháját. A gyerekek nyáron is felismerik, talán a jellegzetes szakálla és a kerékpárja miatt. Elmondta azt is, hogy az egyik kereskedelmi televízió riportjában felidézett egy téli esetet. Egy nő megkérdezte tőle, miért nincs rajta felsőruha. Maszek bement a műhelybe, magára akasztott egy fából készített óriáskígyót, majd visszament megkérdezni: így már jó lesz-e. A hozzá érkező gyerekeket nem kell külön szórakoztatni. Elég, ha körülnéznek a műhelyben. Egy kislány egyszer egy egész délelőttöt töltött nála, majd közölte, hogy legszívesebben oda is költözne.
Végh László fotóriporter 2017-ben Maszek műhelyében készített portrét. A kép később bekerült a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódó KÉPALÁ-programba. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál tíz írót kért fel, hogy egy-egy sajtófotóhoz írjanak rövid prózát. A szerzők között volt Darvasi László, Grecsó Krisztián, Szabó T. Anna, Térey János, Tóth Krisztina és Németh Gábor is.
Németh Gábor Végh László Maszek című képéhez írta meg a Maszek, avagy a Jóisten running backje című szöveget. A fotón ott lóg Maszek övén az acél mérőszalag. Németh írásában ez már nem egyszerű szerszám, hanem a folytonos készenlét jelképe. Annak az embernek a felszerelése, akihez bármikor beállíthatnak egy eltört alkatrésszel, egy megállt géppel vagy egy első hallásra lehetetlen ötlettel.
A legkomolyabb mondata nem a kockadinnyéről vagy a félmeztelen biciklizésről szól. Maszek szívesen átadná a tudását, de a környéken nemigen akad, aki továbbvinné. Egy szerszámot el lehet tenni. A vasrózsát ki lehet állítani. Azt azonban nehezebb megőrizni, hogyan látja meg valaki egy ócska vasdarabban a hiányzó alkatrészt, vagy egy korhadt gyökérben az elrejtett állatot.
Maszek nem egy régi történet Mátészalkáról. Mesél, alkot, tréfálkozik, és magában hordoz egy olyan tudást, amelyet könyvből aligha lehet megtanulni. Éppen ezért nem elég majd egyszer emlékezni rá. Most kell meghallgatni.
