„Most próbálom 45 évesen letenni a nyolcadik osztályt, de nagyon nehéz. Nem fog már úgy az agyam” – mondja Ilona, aki egy Nyírbátor környéki községben dolgozik közmunkásként. Szabolcs-Szatmár-Beregben 2026 februárjában 15,6 ezer közfoglalkoztatott dolgozott, több, mint bármely más megyében. Két önkormányzati oldalról megszólaló embert, két közmunkást és egy több száz főt foglalkoztató szabolcsi cég HR-esét kérdeztük arról, miért olyan nehéz innen továbblépni.
Ilonának hét osztálya van. Azt mondja, szereti a közmunkát. Náluk tényleg dolgozni kell, és látszata is van annak, amit csinálnak. „Szép kis falunk van. Ha nem lenne a közmunka, nem is tudom, miből élnénk.” Most 45 évesen próbálja befejezni az általános iskolát. „Sehol nem állnak velem szóba. Most próbálom letenni a nyolcadik osztályt, de nagyon nehéz, nem fog már úgy az agyam.”
Roma származásáról maga beszél. Azt mondja, hallott korábbi felzárkóztató programokról, de saját életében ezekből nem sokat érzékelt. „Azt hallottam, voltak felzárkóztató programok romáknak. Én is roma vagyok, de én ebből nem sokat láttam.” Arra viszont emlékszik, amikor olyan egyszerűbb munkákat is végeztek, amelyekhez nem kellett különösebb végzettség. „Cukrot meg sót csomagoltunk, azt mindenki meg tudta csinálni. Én annak is örülnék, és szerintem sok közmunkás kollégám is, ha lennének megint ilyen munkák.”
Megkérdeztünk egy több száz embert foglalkoztató szabolcsi cég HR-esét is. Azt mondja, rendszeresen keresik őket önkormányzatok azzal, fel tudnának-e venni nyolc osztállyal vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkező embereket a közfoglalkoztatásból. Az elmúlt öt évben náluk is sokat változtak a felvételi feltételek.
„Öt éve még érettségivel rendelkező munkavállalóknak volt esélyük a felvételre. Erkölcsi bizonyítványt is kértünk, és teszt is volt. Mára a teszt leegyszerűsödött, erkölcsi bizonyítványt sem kérünk.”
Jelenleg azonban legalább szakmunkás végzettséget és többéves gyári tapasztalatot várnak el. A HR-es szerint ennek az is oka, hogy egyre több géppel dolgoznak. „Ehhez kellenek bizonyos képességek, hiszen több tízmillió forintos, esetenként százmillió forintos gépekről beszélünk.”
Vagyis attól, hogy egy nagyobb szabolcsi gyár munkaerőt keres, még nem biztos, hogy oda egy hét osztályt végzett, gyári tapasztalattal nem rendelkező ember be tud kerülni.
Szeptember 22-én Nyíregyházán 39 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és két vendégtelepülés mutatta be közfoglalkoztatási programjait. A rendezvényen Bede Péter József főispán arról beszélt, hogy a közfoglalkoztatásra hídként kell tekinteni, amelynek célja a résztvevők átvezetése az elsődleges munkaerőpiacra.
Szabolcs-Szatmár-Beregben azonban még mindig nagy a rendszer súlya. 2026 februárjában a közfoglalkoztatási szerződések helye alapján havi átlagban 15,6 ezer ember dolgozott így a vármegyében. Ez volt a legmagasabb létszám az országban. Borsod-Abaúj-Zemplénben 14,9 ezer, Hajdú-Biharban 5,5 ezer volt ugyanez a szám.
Néhány településen százakról beszélünk. A 2025. decemberi adatok szerint Tuzsér Nagyközségi Önkormányzata 340, Nagyecsed Város Önkormányzata 305, Aranyosapáti Község Önkormányzata 300 közfoglalkoztatottal szerepelt az ország legnagyobb közfoglalkoztatói között.
Attila egy Záhony környéki község önkormányzati képviselője. Szerinte azon lehet vitatkozni, mennyire értékteremtő a közmunka, azon kevésbé, hogy sok kisebb faluban szükség van rá. „A kisebb falvakban nincs sok munkalehetőség, jobbára semmi. Oda sokszor még a gyárak munkásbuszai sem mennek el.”
Sok az alacsony iskolai végzettségű ember is. „Van, akinek még a nyolc általánosa sincs meg. Olyan családok is vannak, ahol a gyerek nem azt látta otthon, hogy a szülő minden hétköznap felkel és elmegy dolgozni. Ilyen szempontból a közmunka egyfajta beszoktatásnak is jó.”
Márta története mutatja, mit jelenthet a munkásbusz hiánya a gyakorlatban. Az országhatár közelében, Zajta környékén él és közfoglalkoztatott. Azt mondja, menne gyárba dolgozni, csak előbb el kellene jutnia oda.
„A mi falunkba nem jön munkásbusz. Két faluval arrébb már igen, de oda is el kellene jutnom. Nem vagyok módos, nincs kocsim.”
Ha el tudna jutni Zajtára, onnan már vonattal mehetne Mátészalkára. Ez papíron 43 kilométer. A jelenlegi vasúti menetrend szerint az első hajnali járat 2:55-kor indul Zajtáról, és 4:37-kor ér Mátészalkára. Egy óra negyvenkét perc a vonaton. Ehhez jön még az út Márta falujából Zajtára, majd Mátészalkán a vasútállomástól a munkahelyig.
„Ha sikerülne átjutnom Zajtára, már mehetnék dolgozni Mátészalkára, gyárba. De hajnalban elindulni, ennyit utazni, aztán ledolgozni a műszakot és még hazajutni is… hiába vagyok lelkes, ez vállalhatatlan.” Ebben az esetben tehát van munkalehetőség, és lenne ember is, aki dolgozna. Kettejük között 43 kilométer van. A gond az, hogyan lehet ezt a 43 kilométert minden munkanapon oda-vissza megtenni.
Ádám egy Mátészalka környéki nagyközség önkormányzatánál foglalkozik foglalkoztatási ügyekkel. Azt mondja, a közfoglalkoztatottak között sokan vannak, akik hosszú ideje nem dolgoztak hagyományos, nyolcórás munkahelyen. Akad, akinek újra hozzá kell szoknia a kötött munkarendhez, ahhoz, hogy egy feladatot határidőre és önállóan kell elvégezni.
„Munkatársaim elmondják, hogy vannak, akiket folyamatosan irányítani kell. Hiába bízzuk rájuk a feladatot, előfordul, hogy nem végzik el.”
Közben azt is látja, hogyan beszélnek a közmunkásokról. „Ha felmegyünk bármely közösségi oldalra, jó eséllyel találkozunk olyan bejegyzéssel, ahol a közmunkásokat becsmérlik.” Szerinte két hét elég lenne ahhoz, hogy ez valamennyire megváltozzon. „Két hétig ne dolgozzanak, és talán akkor érzékelné a lakosság az elvégzett munka súlyát. Ma már sokan szabályosan elvárják, hogy elseperjenek a házuk előtt vagy felgereblyézzék a falevelet. Régebben ezt a porták tulajdonosai megcsinálták, és szégyen volt a ház elejét gondozatlanul hagyni.” Kaszálás, ároktisztítás, közterületek rendben tartása, önkormányzati intézmények körüli munkák – sok faluban ezek jelentős részét közfoglalkoztatottak végzik. Ha valaki elmegy egy gyárba, az önkormányzatnak azt is meg kell oldania, ki végzi el helyette ezeket a feladatokat.
Az országos adatok alapján sem egyszerű a továbblépés. A Belügyminisztérium nyomonkövetési adatai szerint a 2023-ban a közfoglalkoztatásból kilépő 130 805 emberből 180 nappal később 12 367-en dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon. Ez 9,5 százalék. Közben 84 611 ember, vagyis 64,7 százalék ismét közfoglalkoztatott volt. 18 586-an nyilvántartott álláskeresőként szerepeltek, 15 241 ember státusza pedig ismeretlen volt. Ezek országos és 2023-as adatok, vagyis nem lehet belőlük megmondani, mi történik ma egy Zajta vagy Nyírbátor környéki faluban. Azt viszont igen, hogy az elsődleges munkaerőpiacra való átkerülés korántsem automatikus.
Zajta (Fotó:Wikipédia)
A fizetések között közben hatalmas a különbség. A teljes munkaidős közfoglalkoztatási bér 2026-ban havi bruttó 161 400 forint, a közfoglalkoztatási garantált bér 186 600 forint. A minimálbér 322 800, a garantált bérminimum 373 200 forint. Anyagilag aligha kérdés, melyik éri meg jobban. A gyakorlatban van, akit nem vesznek fel. Van, akinek nincs meg a végzettsége. Másnak lenne munka, csak nincs mivel bejárnia.
A nyíregyházi kiállításon azt lehetett megmutatni, mit csinálnak a települések a közfoglalkoztatási programokban. A szabolcsi helyzet megértéséhez azonban más számok is kellenének. 2025-ben hány ember lépett ki Szabolcs-Szatmár-Beregben a közfoglalkoztatásból? Közülük hányan dolgoztak fél évvel később piaci munkahelyen? Hányan kerültek vissza közmunkára? És hányan vannak olyanok, akik öt vagy tíz éve kisebb megszakításokkal újra és újra ugyanide térnek vissza? A 15,6 ezres létszámból már tudjuk, hány embert érint a rendszer Szabolcs-Szatmár-Beregben. Arról jóval kevesebbet tudunk, hányan jutnak tovább belőle.
Ilona addig 45 évesen tanul a nyolcadik osztályért, és dolgozik tovább a faluban. „Van látszatja” – mondja a munkájáról.
NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
