Bezárt a Tisza-tavi Ökocentrum

2023. január 9. és március 10. között nem látogatható az intézmény, persze csak átmenetileg. A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum minden év elején megtartja az éves karbantartását, ekkor négyzetméterről négyzetméterre átnézik az épületet, kijavítják az egész éves használat során keletkezett hibákat – és ez történik idén is. Tájékoztatjuk a Kedves Érdeklődőket, hogy a Tisza-tavi Ökocentrum a szokásos éves nagykarbantartás, felújítás miatt március 10-ig nem látogatható. A munkálatok során arra törekszünk, hogy a nyitáskor Európa legnagyobb édesvízű akváriumrendszere, kiállításaink, bemutatóink megújulva, megszépülve várják és fogadják újra látogatóinkat. Megértésüket, türelmüket köszönjük, találkozunk márciusban – közölte az intézmény. Az Ökocentrum nyitásának…

Tovább olvasom

Legyőzte Izlandot a magyar kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott a svédországi világbajnokság második meccsén nagy izgalmak közt verte meg Izlandot.A mieink 20 percig bírták az izlandiak tempóját, utána ötgólos hátrányba kerültek. Az utolsó negyedórában viszont összeállt a védekezés, Mikler bravúrok sorát mutatta be, és a csapat nagy győzelmet ért el. Az 53. percben az ellenfél még 28-25-re vezetett, ám a magyarok Mikler Roland kapusbravúrjaira alapozva egy 5-0-s sorozattal zárták a meccset. Legeredményesebb játékosuk Ancsin Gábor volt hat góllal. A magyarok – akiknek a célja a legjobb hét közé jutás – csütörtökön 35-27-re nyertek a Koreai…

Tovább olvasom

Megérkezett az idei év első méretes süllője

A süllő a horgászok körében a legnemesebb ragadozóként ismert, a pecások különös élményként írják le, amikor egy ilyen állat akad a horgukra. A Szol24 is többször beszámolt nagy fogásokról, tavaly év végén egy hatalmas csukát akasztott egy szerencsés horgász az Abádszalóki-medencében és meg is érkezett az idei esztendő első jelentősebb Szolnok megyei fogása. A Tisza Tavi Sporthorgász ezúttal egy 74 centiméteres süllő kiemeléséről tudósította követőit. Tóth Ferenc a folyó tiszaörvényi szakaszán dobált, csalinak pedig gumihalat használt, a fotózást követően pedig úszott is tovább a hal. Az ivarérett süllő testhossza 40-50 centiméter, testsúlya…

Tovább olvasom

Új gyártócsarnok épül a törökszentmiklósi ipari parkban

Új gyártócsarnok épül a törökszentmiklósi ipari parkban, és forgalmas útszakaszok is megújulnak – közölte a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője. Marsi Péter tájékoztatása szerint a törökszentmiklósi önkormányzat 500 millió forintot nyert a mintegy 1200 négyzetméteres csarnok és a hozzá tartozó szociális helyiség építésére a Terület- és településfejlesztési operatív program plusz (TOP Plusz) pályázatán. A létesítményt a Kombájn utca végén levő szabad földterületen építik majd fel, a kivitelezés a tervek szerint az idén kezdődik, és a jövő év végén fejeződik be. A létesítményt a tervek szerint bérbe adja majd az…

Tovább olvasom

Rendőrségi előadás kisiskolásoknak

A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa Volter Ildikó c. r. őrnagy január 12-én a szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tartott bűnmegelőzési előadást a D.A.D.A. program keretében a 3. osztályos tanulóknak. A veszély-kockázat-következmény témakörben az iskolarendőr arról beszélt, hogy a világ sok veszélyt rejt magában, melynek időbeli felismerése – életkoruk miatt – igen nehéz feladat. Ezt nehezíti, hogy nagyon könnyen befolyásolhatók, nehezen hoznak döntéseket, melyek kockázatát és következményeit sem látják. A gyerekek a  foglalkozáson a szituációs gyakorlatok segítségével ismerték fel a veszélyhelyzeteket és hoztak helyes döntéseket a kockázatok…

Tovább olvasom

Forrnak az indulatok a recski kőbánya miatt

Egy debreceni székhelyű – Kósa Lajos fiának az ügyvédi érdekeltségébe tartozó – cég bányászati tevékenységet kezdett a község határában, ám a recskieket már most megosztja az ügy, és nem csak azért, mert a helyiek megkérdezése nélkül adtak ki előzetes bányászati engedélyt. Szerdán a Párbeszéd Heves megyei elnöke, Ürmös István is részt vett a recski lakossági fórumon, amelyet az új bánya megnyitásáról tartottak, és ahogy az lenni szokott: a beruházást végző vállalkozó szerint minden a legnagyobb rendben lesz, a lakosokat semmilyen kár nem fogja érni és egyébként is: örüljenek, hogy ilyen gazdasági helyzetben egyáltalán van…

Tovább olvasom

Meghalt Elvis Presley egyetlen gyermeke

Meghalt 54 éves korában Lisa Marie Presley énekes, dalszerző, Elvis Presley legendás amerikai énekes egyetlen lánya. Lisa Marie Presley egy Los Angeles-i kórházban halt meg helyi idő szerint csütörtökön, néhány órával azt követően, hogy mentővel a sürgősségi osztályra vitték. „Nehéz szívvel osztom meg a lesújtó hírt, hogy csodaszép lányom, Lisa Marie elhagyott bennünket” – írta édesanyja, Elvis Presley hajdai felesége, Priscilla Presley közleményében. „Ő volt a legszenvedélyesebb, legerősebb és legnagyobb szívű nő, akit valaha ismertem” – tette hozzá. Lisa Marie 1968-ban született, Elvis Presley egyetlen gyerekeként. Apja után ő is…

Tovább olvasom

Fokozott rendőri ellenőrzés várható hétfőn

A rendőrök a 2023. január 16-án, hétfőn a megye teljes közigazgatási területén finn módszerrel szűrik ki a forgalomból az ittas, illetve bódult vezetőket.   A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!  Az ittas, bódult vezetés nem csak büntető szankciót von maga után, hanem az ilyen sofőr a saját és mások életét is veszélyezteti. Ezen felül hosszabb távon negatívan befolyásolhatja az életünket, lelkiismeretünket egy esetlegesen bekövetkezett tragédia okozása. Kérjük, tartózkodjanak az alkohol és bódító hatású szerek fogyasztásától a járművezetés megkezdése előtt, és tudatosan…

Tovább olvasom

Tavaly 20 ezer babát segítettek világra a mentősök – a kis Giszmundát is

Az Országos Mentőszolgálat bajtársai csaknem 20.000 szülést vezetnek le évente, azonban minden évben vannak olyan keresztnevek, amikkel még a tapasztalt életmentőket is sikerül meglepni a helyszínen, írja közösségi oldalán az OMSZ. Tavaly például világra segítették Dzseferzont, Zét, Cukorkát, Mézit, Femkét és Felhőt is. Az otthon szülés Magyarországon is választható, de egy meglehetősen megosztó téma. Vannak, akik teljes mellszélességgel kiállnak az otthon szülés mellett, míg mások abszolút ellenzik, és a kórházi megoldást választják.  Ám a mentők által levezetett szülések többsége nem egy előre tervezett esemény. Sokszor a véletlen és a baba…

Tovább olvasom

Nem adott elsőbbséget a biciklisnek a törökszentmiklósi sofőr

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2023. január 12-én 14 óra 10 perckor Törökszentmiklós belterületén, a Batthyány úton.  Haladása során a Batthyány út, és Pánthy Endre út kereszteződéséhez érve az „Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a jobbról érkező kerékpárosnak és elütötte. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a védett úton közlekedő kerékpáros könnyű sérülést szenvedett.

Tovább olvasom