Rendőrgyilkosság történt az éjjel Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni. A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, aki az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr egy figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, így sikerült elfogni. Az Országos Mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Pénteken a sokfelé párás, ködös reggelt követően napközben egy melegfront felhőzete takarja el egyre többfelé a napot, de számottevő csapadékot nem ad. A mögötte érkező hidegfront viszont az esti óráktól egyre többfelé hoz északnyugat felől csapadékot. Többfelé felélénkül a délies szél. Hajnalban -3, +5, délután Szolnokon 5-7 fokot mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Veronika, Csongor, Gotfrid, Hilmár, Hirám, Ivett, Ivetta, Judit, Jutka, Vera, Veron, Verona, Veronka, Vidor, Yvett, Zonga, Zongor A Veronika név eredete és jelentése: Görög-macedón-latin eredetű. Jelentése: győzelmet hozó. A Veronika név jellemzése: Sikerre vágyó,…

Tovább olvasom

Szabad egy táncra, biztos úr?

Közel tízmillió ember látta már azt a videót, amiben a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai különböző helyszíneken ropják a tapsolós, szökellős táncot. Az úgynevezett Jerusalema tánckihívás az összefogást jelképezi és két év leforgása alatt az egész világot meghódította. A fülbemászó dallam és egyszerű koreográfia tökéletes egyvelege miatt öröm nézni, a kihívásban részt venni pedig maga az álom – állítólag. A zulu nyelvű dal 2020 februárjában indult világhódító útjára a Covid-19 járvánnyal együtt és konkrétan nem létezik a bolygónknak olyan pontja, ahonnan ne érkezett volna videó a kihívásra. Tehát két évvel ezelőtt a magyar rendőrök…

Tovább olvasom

Fotós házaspár képeiből nyílt kiállítás Szandaszőlősön

A Szandaszőlősi Művelődési Házban minap kiállításmegnyitót tartottak, ahol a szolnoki házaspár, Bali Anna és Bali István fényképeit tekinthetik meg az érdeklődők. A „Ketten párban, fotózásban” című tárlat darabjai között belföldön és külföldön készült portrékat és tájképeket is találhatunk. A megnyitón az alkotókat köszöntötték a Szolnoki Lengyel Önkormányzat és a Lengyel Magyar Klub tagjai, majd a Sodrás Népzenei Kisegyüttes műsora következett. A házaspár az eseményen elmondta hogy sok éve nem volt hasonló közös kiállításuk, az utóbbi év terméseit most először láthatja ebben a formában a közönség. Bali István nem csak a…

Tovább olvasom

Baleset történt Szolnokon, egy ember a roncsba szorult – FOTÓKKAL

Összeütközött egy faárut szállító nyerges vontató, illetve egy dohánytermékekkel megpakolt furgon csütörtök reggel Szolnokon, a Nagysándor József úton. Az utóbbi jármű sofőrje a roncsba szorult, őt a megyeszékhely hivatásos tűzoltói feszítővágó segítségével kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A tűzoltók ezután áramtalanították a furgont, illetve szétválasztották a roncsokat.

Tovább olvasom

Talált egy pénztárcát és vad költekezésbe kezdett

A rendőrség szerint egy jászapáti nő 2023. január 10-én 9 és 10 óra között egy áruház előtt megtalálta egy helyi lakos pénztárcáját, amiben 50.000 forint készpénz és bankkártyák voltak. A 19 éves nő az egyik bankkártyáról, több üzletben, összesen 44.738 forint értékben költött. A sértetti bejelentést követően a rendőrök kamerafelvételeket elemeztek és adatokat gyűjtöttek, amelyek eredményeként a lakcíméről előállították a Jászapáti Rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatal nőt, akit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a készpénzt…

Tovább olvasom

Gázrobbanás történt Kengyelen, az ott lakó életveszélyes sérüléseket szenvedett

Gázrobbanás történt szerda este Kengyelen, egy Táncsics Mihály utcai családi házhoz épített melléképületben. A detonáció következtében a melléképület összedőlt, a főépület tetőszerkezete pedig károkat szenvedett. A szolnoki hivatásos, a tiszaföldvári önkormányzati és a kengyeli önkéntes tűzoltók kiérkezve az ingatlan udvarán egy embert találtak, akit a mentők kórházba szállítottak. A Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság tájékoztatása szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Mivel nem lehetett megállapítani, hogy vannak-e még a romok alatt, ezért a helyszínre riasztották a Tisza Mentőcsoport tagszervezetét, a zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport keresőkutyás egységét, ezt megelőzően a tűzoltók romeltakarítást végeztek. A keresés során újabb embereket…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökre virradóan nyugat felől újabb csapadéktömb érkezik a Dunántúlra és a középső tájakra. A legtöbb helyen esőre számíthatunk, de néhol havas eső, ónos eső, a hegycsúcsokon kisebb havazás előfordulhat. Délelőtt gyengül, délutánra mindenhol eláll az eső, és napközben nyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Csak néhol lehet élénk a délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 3 és 11 fok között alakulhat. Ma őket ünnepeljük Névnap Ernő, Tatjána, Ardó, Arkád, Árkád, Árkos, Bors, Borsa, Cézár, Cezarin, Cezarina, Elek, Erna, Ernella, Erneszt, Erneszta, Ernesztin, Ernesztina, Gujdó, Kaplon, Kaplony, Karion, Keszi,…

Tovább olvasom

Az LMP szerint elfújta a szél az energiaügyi miniszter ígéretét

Elfújta a szél az energiaügyi miniszter ígéretét? – tette fel a kérdést Tetlák Örs Érd alpolgármestere. Ugyanis Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy hazánk energiaszuverenitásának erősítését kiemelten fontos feladatnak tartja, ami a zöldek szerint pozitívum, azonban a kormány eddig csak üres lózungokat mondott, és nem érdemben cselekedett. Tetlák azt is hozzátette, hogy Lantos kijelentése egyben a kormány elmúlt tizenkét évnyi bűneinek a beismerése, mivel a Fidesz kiszolgáltatta hazánkat a külföldi, elsősorban orosz fosszilis energiának. Az új energiaügyi miniszter is úgy fogalmazott, hogy hazánk energiafüggősége nagy, ezen lazítani kell. A…

Tovább olvasom

Lángra kapott egy helyi járatos busz motortere Tiszaföldváron

Szerdán a reggeli órákban a tiszaföldvári helyi autóbuszjárat egyik gépjárművén keletkezett motortűz miatt nem közlekednek a helyi járatok, számolt be róla a Földvári Hírlap. A járatok és a gépjármű pótlására holnapig, azaz január 12. délig kell várnia az utazóközönségnek. A közelmúltban egy hasonló esetről írtunk, akkor egy magyar turistacsoport utazott egy busszal Lengyelországban, amikor a jármű hátsó része menet közben kigyulladt. Szerencsére időben észlelték a bajt és az utasok mindegyike ki tudott szállni, mielőtt a lángok és a füst villámgyorsan el nem borították az egész buszt.

Tovább olvasom